Lesöpörték az asztalról a DAB EBEL-kérelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.23. 21:32
null
Az újvárosiak nem indulhatnak az EBEL-ben (Fotó: Mirkó István – archív)
Továbbra is csak egy magyar csapat (a Sapa Fehérvár AV19) szerepel majd az osztrák jégkorongbajnokság első osztályában. Az EBEL nem engedi ugyanis, hogy a következő szezonban a Dab.Docler is a legjobbak között induljon.

„Azonnali döntést hozott az osztrák liga csapataiból álló bizottság, s a szavazás nem támogatta a dunaújvárosi EBEL-indulást. Magyarázatként hozzáfűzték, hogy az olimpiai szereplés miatt szeretnék a legkisebb változtatással lebonyolítani a következő szezont" – olvasható az újvárosiak facebook-oldalán.

Ez tehát azt jelenti, hogy hiába szeretett volna a Mol Liga bajnoka a legjobbak között indulni az osztrák bajnokságban, nem teheti meg.

LUNDH MARAD AZ EDZŐ
Közben a Dab.Docler bejelentette, jövőre is Stephan Lundh lesz a vezetőedző. A szakember KHL-es, távol-keleti és észak-amerikai ajánlatok helyett választotta a dunaújvárosi csapatot, A csapat tájékoztatása szerint az edző mellé még egy kiváló játékosmúlttal rendelkező svéd másodedző is érkezhet.

Pedig Azari Zsolt, a dunaújvárosi klub elnöke pár napja optimistán nyilatkozott a csapat esetleges EBEL-tagságával kapcsolatban.

„Rajtunk nem múlik semmi, mi mindenre felkészültünk! Tudjuk, hogy minden új dolog kockázattal jár, de ha az osztrákoknak van egy kis vér a pucájukban, s felismerik, hogy mennyi pluszt tudnánk adni indulásunkkal az EBEL-ligának, akkor mi be fogjuk bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk a bizalomra, képesek vagyunk növelni az EBEL presztízsét és népszerűségét" – mondta Azari.

Úgy látszik azonban, hogy az osztrákoknak „nem volt vér a pucájukban", ugyanis viszonylag egyértelműen söpörték le az asztalról az újvárosiak kérelmét. Nyolcan szavaztak az Dab.Docler csatlakozása ellen, és csak hárman mellette.

A határozat az EBEL mai klagenfurti közgyűlésén született. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy 11 csapattal indul-e jövőre a sorozat vagy a Jesenice a DAB-bal ellentétben 12. csapatként csatlakozhat a ligához.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik