Hazai győzelmével megnyerte a ligát a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2011.01.22. 20:32
Címkék
A HSC Csíkszereda 3–1-re győzött hazai pályán a Dab.Docler ellen a Mol Liga döntőjének ötödik mérkőzésén, így 4–1-es összesítéssel megnyerte a sorozatot.

A Csíkszereda két dunaújvárosi diadalával 3–1-es előnyre tett szert a Mol Liga döntőjében, ez pedig azt jelentette, hogy Charles Franzén együttese egy győzelemre volt a sorozat megnyerésétől.

A HSC hazai közönség előtt nyerte meg a Mol Ligát 
(Fotó: Mirkó István, archív)
A HSC hazai közönség előtt nyerte meg a Mol Ligát (Fotó: Mirkó István, archív)

A Csíkszeredán nem látszott, hogy meg lenne illetődve a siker kapujában, alig telt el az első harmad fele, máris két góllal vezettek Sikorcinék. Az első találatot Sikorcin Ladislav szerezte egyenlő létszámnál, majd Jozef Hruby egy kipattanót lőtt be emberelőnyös helyzetben Timo Lindström kapujába.

A DAB négy másodperc híján két percig kettős előnyben játszhatott, de ahogy szerdán, úgy most sem tudtak élni a lehetőséggel Azariék.

A második harmadban aztán sikerült egy gólra felzárkóznia a Dunaújvárosnak, emberelőnyben Galanisz Nikandrosz passzolt Pozsgai Tamáshoz, akinek közeli lövésével szemben a kiválóan védő Stanislav Kozuch is tehetetlen volt (igaz, a jegyzőkönyvbe Hegyi Ádám neve került be gólszerzőként).

A harmadik harmadban a DAB igyekezett nyomást gyakorolni a Csíkszeredára, Sikorcinék azonban nagyon fegyelmezetten védekeztek, és bár akadtak a vendégcsapatnak nagy helyzetei, nem sikerült gólra váltania azokat.

Egy perccel a meccs vége előtt J. P. MacCallum időt kért, és az egyenlítés reményében lehozta a pályáról kapusát, Timo Lindströmöt, húzása azonban visszafelé sült el, Václav Novák ugyanis üres kapus gólt ütött, s ezzel biztossá tette a HSC győzelmét.

Hazai pályán szerezte meg tehát a Mol Liga bajnoki címét a HSC Csíkszereda, amely összesítésben 4–1-re múlta felül a Dab.Doclert.

A Mol Liga legjobb csatára  Lubomir Hurtaj (HSC Csíkszereda), a legjobb kapusa Rajna Miklós (Vasas HC) lett, a legjobb védő díját megosztva Andrew Derton (Miskolci Jegesmedvék) és Jozef Hruby (HSC Csíkszereda) kapta.

MOL LIGA 
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
HSC Csíkszereda–Dab.Docler 3–1 (2–0, 0–1, 1–0)
Csíkszereda, 3500 néző. V: Lauff, Máté, Péter
CSÍKSZEREDA: KOZUCH – Góga, HRUBY 1, SIKORCIN 1 (1), HURTAJ (1), NOVAK 1 (2) – Nagy I., Papp Sz., Moldován, VIRÁG CSANÁD, Molnár Zsolt – FLINTA, Kósa, Bíró O., Petres, Becze T. – Sprencz, Bíró T., Molnár Zsombor, Mihály E. Edző: Charles Franzén
DUNAÚJVÁROS: LINDSTRÖM – Hegyi Á. 1, POZSGAI, METCALFE, MacSweyn, Magosi – Varga, Martinka M., Kiss Á., GALANISZ (1), Azari – Lencsés, Kiss D., Papp V., Pavuk, Virág T. – Tőkési, SZILASSY. Edző: J. P. MacCallum
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Csíkszereda javára
MESTERMÉRLEG
Charles Franzén: – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de végig jobbak voltunk. Fantasztikus mérkőzés volt, szuper volt a közönség, örülünk a sikernek.
J. P. MacCallum: – Az első harmadban nagyon rajtunk volt az ellenfél, a másodikban sikerült felzárkóznunk, ám egyenlíteni már nem tudtunk, noha volt rá alkalmunk. Remekül játszott a HSC a döntőben, megérdemelten nyerte meg a Mol Ligát.

A 2010–2011-ES MOL LIGA VÉGEREDMÉNYE 
1. HSC Csíkszereda
2. Dab.Docler
3. Miskolci JJSE
4. Vasas HC
5. FTC-Orangeways
6. SCM Fenestela 68 Brasov
7. Sapa Fehérvár AV 19
8. Újpesti TE
9. Steaua Rangers

 

KÜLÖNDÍJAK 
Legjobb csatár: Lubomir Hurtaj (HSC Csíkszereda)
Legjobb védő: Andrew Derton (Miskolci Jegesmedvék) és Jozef Hruby (HSC Csíkszereda)
Legjobb kapus: Rajna Miklós (Vasas)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik