Ancsin János, avagy a hokilegenda, aki megmaradt Janinak

– Hogyan szólíthatom?
– Ha a titulusaimra kíváncsi, sorolom őket – mondta a 46 éves csatárlegenda. – Nos: az UTE jégkorongszakosztályának szakmai igazgatója, a hoki kft.-nek ügyvezetője vagyok. Beválasztottak a klub elnökségébe, edzőként irányítom az ifi- meg a serdülőcsapatot, felügyelem a teljes utánpótlást, illetve a Sport televízió szakkommentátorként foglalkoztat. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy a szurkolók, a hokiban élők számára megmaradtam „az Ancsin Janinak”.

– Ha ennyi feladata van, hány órából áll egy napja?
– Hétköznaponként délelőtt tíztől este nyolc-kilenc óráig a Megyeri úton vagyok, a hétvégéken pedig jönnek a csapataim mérkőzései.

– Így már világos, miért nyúzott az arca.
– Nem panaszként mondom, de nagyjából három hónapja nem volt szabadnapom. A jégidő szétosztásától kezdve a buszrendelésen át a biztonsági ügyek intézéséig lényegében az összes teendő hozzám tartozik.

– Muszáj mindent magára vállalnia?
– Ha hasonló anyagi lehetőségeink lennének, mint a szomszéd épületben a futballistáknak, mi is stábnyi munkatárssal intéznénk a szakosztály ügyeit. Ez így lenne normális, csak hát ennyi pénzünk nincs. S mivel én egész nap itt vagyok a pályán, rám maradtak a szervezési, irányítási, adminisztrációs teendők.

– Lehetne edző is...
– Ahogy már említettem, dolgozom az ifikkel és a serdülőkkel.

– Tudja, hogy a felnőttekre gondoltam.
– Ültem az első csapat kispadján éppen eleget. Három évadon át voltam vezetőedző, két idényen keresztül meg Eduard Giblak segítője. Mozgalmas időszaknak számított ez az UTE életében, hiszen 2004-re felépült a fedett jégcsarnok, ami új fejezetet nyitott az újpesti hoki történetében.

– Belefáradt az edzősködésbe?
– A sportvezetői és a tréneri szerepkör betöltése mellett és ellen is szólnak érvek. Jelenleg hasznosabbnak érzem, ha vezetőként dolgozom. Ez azonban nem zárja ki, hogy egyszer majd megint felnőttekkel foglalkozzak.

– A klubnál vagy a válogatottnál?
– A nemzeti együttesnél már voltam pályaedző. Szövetségi kapitányi posztban nem gondolkodom. Ahogy említettem, a magyar hokinak és nekem is az a jobb most, ha sportvezetőként tevékenykedek.

– S miért ne lehetne afféle nagykövete a magyar jégkorongnak? Mondjuk ahogy Wayne Gretzky szerepet vállalt csapatvezetőként a kanadai együttes mellett a 2002-es téli olimpia idején.
– Megtisztelő a felvetés, de azért Gretzky mégiscsak négyszeres Stanley-kupa-győztes. Büszke vagyok rá, hogy a hokis berkekben itthon és a környező országok egy részében a mai napig sokan emlékeznek rám, ám magyar jégkorongozóként nem lehetett világhírre szert tenni; már a németeknek sem mond semmit a nevem, hogy a tengerentúlról ne is beszéljünk. Ha kimennék a svájci világbajnokságra a magyar delegációval, annak aligha lenne sportdiplomáciai hozadéka.

– Mikor hokizott legutóbb?
– Karácsony előtt egy szülők–gyerekek meccsen, itt Újpesten. Ezen kívül összesen két olyan alkalom volt az 1998-as visszavonulásom óta, amikor mérkőzésen fogtam botot a kezembe: két éve a gyergyószentmiklósi Székelyföld–Magyar ligaválogatott találkozón, illetve egyszer egy öregfiúk-szilveszteren.

– Vagyis már nem csinálja, csak magyarázza?
– Valahogy úgy. Büszke vagyok rá, hogy a Sport televízió felkért az egyik szakkommentátorának. Nem voltam benne biztos, hogy nekem való szerep, de könnyen megbarátkoztam a kamerákkal. Örülök, hogy – ha szakértőként is, de – részese lehettem a szapporói ünneplésnek.

– Ha már feladta a magas labdát: mit tippel a svájci világbajnokságra?
– Nagyon drukkolok a srácok sikeréért, ugyanakkor aggodalom is van bennem. Jól emlékszem az 1983-as C-csoportos világbajnokságra, amikor telt ház ünnepelte a régi BS-ben a feljutásunkat. Akkor is hokilázban égett az ország, a sikert követően az illetékesek fűt-fát ígértek a sportágnak, ám a nagy fogadkozásokból nem lett semmi. Majdnem egy évtized elveszett, mire elindult a fedett pályák építése.

– Vagyis megint a mennyországból a pokolba juthat a magyar jégkorongozás?
– Félreértés ne essék: hiszek a csapatban, hiszek a játékosokban. De látni kell, hogy a fantasztikus szapporói diadal ellenére sem tapossák egymás sarkát az újabb s újabb szponzorok. És szakmailag is vannak foghíjas korosztályaink, amit jelez az U20-as válogatott kiesése a divízió 1-es osztályból. Márpedig a Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Ladányi Balázs fémjelezte garnitúra sem maradhat örökre a jégen, s nagy kérdés, kik léphetnek e remek hokisok örökébe…

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!