A Detroit győzelemmel ünnepelte Chris Chelios visszatérését

Vágólapra másolva!
2008.12.14. 08:59
Dupla örömben lehetett részük a Detroit Red Wings szurkolóinak az NHL legutóbbi játéknapján, ugyanis csapatuk szétlövéssel megverte a Phoenixet, ráadásul először a szezon során pályára lépett a 46 éves Chris Chelios is, aki felépült a sípcsonttöréséből. A szombati meccseken három kapus is megőrizte kapuját a góltól.
Chris Chelios a Detroit első 28 mérkőzését kihagyta az idei szezonban
Fotó: Imago (archív)
Chris Chelios a Detroit első 28 mérkőzését kihagyta az idei szezonban
Chris Chelios a Detroit első 28 mérkőzését kihagyta az idei szezonban
Fotó: Imago (archív)
Chris Chelios a Detroit első 28 mérkőzését kihagyta az idei szezonban
Chris Chelios számára csak most kezdődött meg az NHL 2008–2009-es évadja. A Detroit 46 éves játékosa – aki az eddigi 1617 mérkőzésén a kilencedik legtöbb pontot (948-at) szerezte a hátvédek között a liga történetében – a 25. idényét tapossa, bár a mostaniban a sípcsonttörése miatt (még az előszezon során sérült meg egy lövés blokkolásakor) eddig nem lépett jégre.

A rutinos hokis (az egyedüli, aki három különböző csapatban is legalább 400 mérkőzést játszott) győzelemmel tért vissza, bár nem sokon múlt, hogy ne így legyen, ugyanis Johan Franzen 20 másodperccel a harmadik harmad vége előtt egyenlített ki a Phoenix ellen. A szétlövést végül Henrik Zetterberg és Jirí Hudler góljaival a Red Wings nyerte meg, amelynek ez volt az ötödik sikere a legutóbbi hat mérkőzésén.

A Keleti főcsoportot vezető Boston 4–2-re győzött az Atlanta ellen. A Bruinsban Phil Kessel egy góllal és egy assziszttal jelentkezett, így már sorozatban a 15. mérkőzésén szerzett pontot, ami az NHL idei szezonjában a legjobb teljesítmény e téren. A Boston zsinórban a 11. győzelmét aratta hazai pályán, márpedig erre legutóbb 26 éve volt példa.

A ligaelső San Jose alaposan megizzadt a St. Louis Blues ellen, de végül 5–4-re nyerni tudott, többek között Patrick Marleau két találatának hála.

Győzelemmel mutatkozott be az NHL-ben Szemjon Varlamov, aki a Washington kapujában 32 védést mutatott be a Montreal elleni 2–1-es diadal alkalmával. A Capitals győztes gólját a svéd Michael Nylander szerezte két és fél perccel a vége előtt.

Az Ottawa ugyancsak főként a kapusának köszönheti a sikerét, Martin Gerber a szezonbeli első shutoutját jegyezte, 24 védést produkálva. A Tampa Bay 2–0-s vereségét leginkább Martin St. Louis jegyzi majd meg, ugyanis a Lightning sztárja balszerencsés módon az utolsó percben szenvedett csúnya sérülést, amikor az egyik vonalbíró korcsolyája arcon találta, aminek következtében elkezdett ömleni a vér a fejéből.

A Pittsburgh továbbra sem találja a legjobb formáját, ugyanis a Philadelphia ellen a negyedik vereségét könyvelte el a legutóbbi öt mérkőzéséből. A Flyersben Mike Knuble két gólt szerzett, míg Kimmo Timonen egyéni csúcsot jelentő négy gólpasszt adott.

Henrik Lundqvist mind az öt lövést hárította a szétlövésben, s ezzel (no meg Chris Drury góljával) a New York Rangers 3–2-re legyőzte a Carolinát.

A Nashville sem panaszkodhat a hálóőrére, ugyanis Dan Ellis a legutóbbi hat meccsén már másodszor őrizte meg a kapuját a góltól, így a Predators könnyedén, 3–0-ra megverte a Dallast.

Ugyanilyen eredmény született az Edmonton–Vancouver találkozón is; az Oilers kapusa, Dwayne Roloson 23 védést mutatott be, s ezzel két év után először ért el shutoutot (összesen már 23-nál jár 11 idény alatt).

NHL

ALAPSZAKASZ, 67. JÁTÉKNAP
Philadelphia Flyers–Pittsburgh Penguins 6–3
Los Angeles Kings–Minnesota Wild 3–1
Boston Bruins–Atlanta Thrashers 4–2
Montreal Canadiens–Washington Capitals 1–2
Ottawa Senators–Tampa Bay Lightning 2–0
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 2–4
New York Rangers–Carolina Hurricanes 3–2 – szétlövéssel
Columbus Blue Jackets–New York Islanders 3–1
Nashville Predators–Dallas Stars 3–0
Phoenix Coyotes–Detroit Red Wings 4–5 – szétlövéssel
Edmonton Oilers–Vancouver Canucks 3–0
San Jose Sharks–St. Louis Blues 5–4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik