Magyar korongos lett egy moszkvai jégkorongtorna legjobb játékosa

Vágólapra másolva!
2007.12.12. 15:01
A közelmúltban rangos, nemzetközi, korosztályos jégkorongtornán vett részt a Nové Zámky Stars együttese. A mindössze három szlovák fiatalt a soraiban tudó, magyar játékosokkal felálló gárda egy nyolccsapatos, 1993 után születettek számára kiírt tornán elődöntőt játszhatott és végül a kisdöntőben az orosz bajnok Szpartak Moszkvától kikapva végzett a negyedik helyen. Még a magyar jégkorongsportból érkező csapat megsüvegelendő eredményét - a riválisok kivétel nélkül stabil „A csoportos-szintet” képviseltek - is túlszárnyalta két egyéni elismerés: Hardi Richárd a kanadai ponttáblázat első helyen végzett, Nemes Benjamint pedig a torna legjobb játékosának választották a szakemberek.
A serdülő-bajnokságban játszunk, ebben a korosztályban mi vagyunk a legjobbak, már évek óta mi nyerjük a magyar bajnokságot
A serdülő-bajnokságban játszunk, ebben a korosztályban mi vagyunk a legjobbak, már évek óta mi nyerjük a magyar bajnokságot
A serdülő-bajnokságban játszunk, ebben a korosztályban mi vagyunk a legjobbak, már évek óta mi nyerjük a magyar bajnokságot
A serdülő-bajnokságban játszunk, ebben a korosztályban mi vagyunk a legjobbak, már évek óta mi nyerjük a magyar bajnokságot

„A csoportban az első mérkőzésünket a tornát rendező Dinamo ellen játszottuk - mondta a torna legjobbjának választott Nemes -, és játszottunk velük 5-5-s döntetlent. Utánuk egy másik moszkvai csapatot vertünk 9-3-ra. A csoport utolsó mérkőzésén számunkra az volt a tét, hogy győzelmünk esetén első helyen juthatunk a torna elődöntőjébe és így elkerülhetjük a másik csoportelsőt, az orosz bajnok Szpartakot. Ennek szellemében vertük a cseh korosztályos válogatottat 5-3-ra.”

Jégkorongozónak készülök. Igazán nem bánnám, ha ez lenne a szakmám
Jégkorongozónak készülök. Igazán nem bánnám, ha ez lenne a szakmám
„Sajnos, hiába a helyzeti előny, és kerültük el a Szpartakot, a lett Riga elleni elődöntőt nagyon eltoltuk és tényleg csak magunknak köszönhetjük, hogy kikaptunk 5-4-re. A sors fintora volt, hogy végül a Szpartak kikapott a csoportunk második helyen továbbjutó csehektől, így a kisdöntőben a két csoportelső, a döntőben a két csoportmásodik mérkőzhetett meg egymással.”

„Végül azért tehát csak összejött a Szpartak elleni meccs, amelyre mindannyian nagyon vártunk, igaz, a fináléban szerettünk volna velük megmérkőzni. De ha már így alakult, annak azért örültünk, hogy egy kiváló csapat ellen játszhatunk egy jót. Végül 8-4-re alulmaradtunk ugyan és a negyedik helyen végeztünk, de két egyéni címet is kiérdemeltünk. Engem a torna legjobbjának választottak, míg csapatársam, Hardi Richárd a kanadai táblázaton végzett az első helyen.”

„Az pedig külön is jólesett mindkettőnk számára, hogy a torna után a rendező Dinamo egyik edzője személyesen jött gratulálni nekünk és érdeklődött utánunk: kik is vagyunk, honnan is jöttünk? Azt hiszem, különösebben résztelezni sem kell, hogy mit jelent egy orosz edző dicsérte egy magyar korongos számára.”

„Ötévesen kezdtem el jégkorongozni a MAC-ban Szongoth Kristófnál, ennek már kilenc éve. A Stars akkor edzője, a klub szakmai munkájának elsőszámú irányítója, Kercsó Árpád hívott el csapatának egy finnországi tornájára. Előtte már edzettem náluk pár alkalommal, aztán a tornán is jól ment a játék, ráadásul nyertünk. Tetszett, ahogy a Starsban edzettek, így váltottam. Most a serdülő-bajnokságban játszunk, ebben a korosztályban mi vagyunk a legjobbak, már évek óta mi nyerjük a magyar bajnokságot. Most az Alba Volánnak jött össze még egy jó korosztálya, éppen ellenük játszottunk döntetlent a bajnokságban legutóbb, de előtte csak győztes meccsünk volt.”

„A Stars kapcsolatban van a szlovákiai Nové Zámky együttesével is, így a létszámhiánnyal küszködő érsekújváriakat három magyar játékos segíti a szlovák bajnokságban. Abban a csapatban is rendszeresen szerepelhetek. Öt forduló ugyan még hátravan az alapszakaszból, de már biztosan a régió rájátszásában folytathatjuk a szereplésünket. Az országos korosztályos bajnokság ugyanis három régióra van osztva, mindegyikben tizenkét-tizenkét együttes szerepel. Ott körmérkőzés után alakul ki a sorrend és az 1-6. helyezett játszhat tovább, még régión belül egymással, majd a három győztes jut be már az országos play offba.”

„Én most nyolcadikos vagyok, így a továbbtanulás és az iskolaválasztás küszöbéhez értem. A felvételik előtt állok, úgyhogy arra is koncentrálnom kell. A tanulással nincs gond, de azért én jégkorongozónak készülök. Igazán nem bánnám, ha ez lenne a szakmám. Végtelenül kíváncsi vagyok és mindent megteszek azért, hogy megtudjam: képességeim révén mire vagyok hivatott a sportágban.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik