Székesfehérváron jártak az osztrákok, de csak két hét múlva döntenek

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.05.03. 17:59
Nemcsak a honi pontvadászatot, már az Interligát is kinőtte szakmailag az Alba Volán-Fevita együttese, főként miután tavaly legnagyobb riválisa, a szlovén Jesenice kiszállt a sorozatból és az osztrák élvonalba nyert felvételt. Idén a másik szlovén élcsapat, az Olimpija Ljubljana kért és kapott bebocsátást, így az Interliga a fehérváriak számára a továbbiakban szinte érdektelenné vált. Hogy a három meghatározó klub távozásával mi lesz a hét szezont megélt sorozat további sorsa, az még kérdéses. A Volán klubvezetői, ahogy eddig, úgy most sem ültek ölbe tett kézzel és bejelentkeztek Ausztriába. A sportág képviseletében három osztrák vezető ma Székesfehérváron járt, ahol sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről, döntés azonban csak május közepén várható.
A fehérváriak kulcsjátékosai, így ifjabb Ocskay Gábor (balra) és Palkovics Krisztián (jobbra) is csak a rájátszásban lépnének jégre a magyar bajnokságban
Danis Barna
A fehérváriak kulcsjátékosai, így ifjabb Ocskay Gábor (balra) és Palkovics Krisztián (jobbra) is csak a rájátszásban lépnének jégre a magyar bajnokságban
A fehérváriak kulcsjátékosai, így ifjabb Ocskay Gábor (balra) és Palkovics Krisztián (jobbra) is csak a rájátszásban lépnének jégre a magyar bajnokságban
Danis Barna
A fehérváriak kulcsjátékosai, így ifjabb Ocskay Gábor (balra) és Palkovics Krisztián (jobbra) is csak a rájátszásban lépnének jégre a magyar bajnokságban

Tavaly a szlovén Jesenicével kiegészülve nyolc csapatból állt az osztrák bajnokság, ehhez csatlakozott minap a szlovén Olimpija Ljubljana. Az Erste Bank Liga képviselői kemény feltételekhez kötik az indulás jogát, ez pedig mind anyagilag, mind erkölcsileg súlyos terheket ró az érintett klubokra, különösen a riválisoknál szerényebb költségvetéssel gazdálkodó fehérváriakra.

Komoly kauciót kell letenni, és bankgaranciát vállalni az indulásra. Itt elképzelhetetlen, hogy egy csapat nem utazik el a bajnokira, mert nincs rá kerete, vagy szezon közben visszalép. Szerencsére azért a Volán ebből már kinőtt.

A „leendő” osztrák partnerek személyesen is tiszteletüket tették Székesfehérváron, megtekintették a várost, valamint a Jégcsarnokot, tárgyalásokat folytattak az Alba Volán-FeVita vezetőivel.

A fehérváriaknak tizenhat pontos(!) feltételrendszernek kell megfelelnie, ennek pedig csak egy része foglalkozik az infrastruktúrával és a csarnokkal. Legfőképp azonban a klub gazdasági hátterét vizsgálják.

A végső döntést május 15-re ígérte Christian Feichtinger az osztrák bizottság képviselője, itt pedig mind a kilenc érdekelt liga-csapat szavaz arról, hogy végül is befogadják-e maguk közé a Volánt. Ha ez mégsem történne meg, akkor jövőre ismét visszatérnének a kérdésre…

Az áprilisi divíziós bajnokságot hazai pályán biztosan megnyerő szlovén válogatottban nem kevesebb, mint tizenöt olyan játékos szerepelt, akik tavaly az osztrák élvonalban edződtek.

"Egymillió euró a minimális összeg, amellyel el lehetne indulni a ligában – mondta idősebb Ocskay Gábor, a fehérváriak szakosztály-igazgatója -, ehhez még közel 50 millió forintnak megfelelő hiányzik, ettől függetlenül bizakodó vagyok, hogy ezt a feltételt is teljesíteni tudjuk. A csapat május 14-én kezdi meg a felkészülést, a keret megerősítésén jelenleg is dolgozunk, öt-hat játékostól megválunk, míg a fiatalok közül a junior-válogatottban szereplők előrelépnek."

"Amennyiben az osztrák ligában indulnánk, akkor ötven fős kerettel számolna a klub, a kulcsjátékosok pedig csak a rájátszásban lépnének jégre a magyar bajnokságban. Úgy vélem, az új kihívás vonzaná az új szponzorokat, mindazokat, akik piacot látnak a folyamatosan három-hatezer néző előtt jégre lépő társaság támogatásában."

A székesfehérváriak felvételétől eddig az Innsbruck ódzkodott leginkább, de miután a Volán volt edzője, a magyar szövetségi kapitány, Pat Cortina éppen hozzájuk szerződött, ez a probléma is megoldódni, de legalábbis tompulni látszik.

Az 1999-2000-s szezonban a Volán a Dunaferrel együtt már szerepelhetett osztrák csapatokkal közös bajnokságban, akkor a fehérváriak a kilenc gárdát felvonultató sorozat alapszakaszában az utolsó helyen végeztek, ráadásul abban az évben a magyar döntőről is lemaradtak. Akkor a megmérettetés még kicsit erőn felüli volt számukra, nem úgy, mint most, hét Interliga-szezonnal - benne két aranyéremmel - hátuk mögött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik