Egyre több légióst csábítanak haza a klubok – jó ez?

Paunoch Péter blogja | 2017.07.13. | 08:08 | nemzetisport.hu

Az idei nyári labdarúgó átigazolási szezon eddigi történéseiből is megállapítható, hogy az elmúlt években igencsak felértékelődött a magyar játékosok szerepe(ltetése) klubcsapatainknál. Ez pedig egyre inkább azzal a következménnyel jár, hogy szívesen jönnek haza a külföldön szereplő labdarúgók, miközben az NB I-ből csak nagyon kevesen állnak légiósnak, így még inkább csökken a magyar labdarúgók szerepe a nemzetközi piacokon. Paunoch Péter blogja – a játékosügynök szemével.


Hirdetés
Otigba Kenneth a holland Heerenveentől a Ferencvároshoz tért haza a nyáron (Fotó: fradi.hu)

 

A HAZACSÁBÍTÁSI TENDENCIA

A klubcsapataink részéről megfigyelhető egyfajta hazacsábítási tendencia, hiszen a klubok igyekeznek betartani az idegenlégiósokra vonatkozó szövetségi ajánlásokat, nem elesve  ezáltal a szövetségi támogatástól – csendben jegyzem meg, hogy ezen megnövekedett pluszbevételek mellett azért kicsit visszásnak érzem a klubok panaszát, hogy megnőttek a játékosok anyagi igényei.

Másrészről a megnövekedett igényeket éppen a klubok gerjesztik azzal, hogy külföldről próbálnak meg egyre több játékost hazacsábítani. Gondoljunk csak bele, a külföldről Magyarországra igazoló játékosok hazajövetelének sokszor elsősorban anyagi okai vannak, mondván, ha itthon is megkeresik ugyanazt a pénzt, vagy még többet, akkor miért maradjanak külföldön. Viszont érthető, hogy leendő magyar csapattársaik sem akarnak náluk sokkal kevesebbet keresni, és ez hozzájárul a folyamathoz, az igények emelkedéséhez.

Más kérdés, hogy a szurkoló joggal várná, hogy a nagyobb fizetések fejében nagyobb teljesítményt, jobb futballt is lásson, de a fizetésekkel párhuzamos mértékű színvonal emelkedésről azért még nem beszélhetünk. Az igaz, hogy kiegyenlített lett a bajnokság, kicsi a különbség a csapatok játékereje között, ezért izgalmasabb az NB I, de ez még nem egyenlő a színvonal emelkedésével.

A hazacsábítási tendencia más szempontból is elgondolkodtató, és mielőtt elmélyülünk a részletekben, érdemes egy pillantást vetni a száraz számokra, tényekre:

Hazajöttek ezen a nyáron (9):

Bőle Lukács (honnan: CSM Politehnica Iasi, Románia – hova: FTC), Forgács Dávid (Ancona, Olaszország – DVTK), Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen, Hollandia, legutóbb kölcsönben Kasimpasa, Törökország – FTC), Priskin Tamás (Slovan Bratislava, Szlovákia – FTC), Szalai Attila (Rapid Wien, Ausztria – Mezőkövesd), Tóth Benjamin (SV Austria Salzburg, Ausztria – Haladás), Nagy Dániel (Würzburger Kickers, Németország – Újpest), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków, Lengyelország – Újpest), Simon Krisztián (1860 München, Németország – Újpest)

A nyáron az NB I-ből külföldre igazoló magyarok (3):

Egerszegi Tamás (Mezőkövesd – Miedz Legnica, Lengyelország, 2. o.), Kleinheisler László (FTC – FK Asztana, Kazahsztán, a német Werder Bremen kölcsönjátékosaként), Korcsmár Zsolt (Vasas – Midtjylland, Dánia)

Topligában pályára lépő magyar játékosok 2017 őszén (4):

Szalai Ádám (Hoffenheim, Németország), Gulácsi Péter (RB Leipzig, Németország), Nagy Ádám (Bologna, Olaszország), Lang Ádám (Dijon, Franciaország)

AJÁNLÓ
A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási hírekről itt olvashat!
Az NB I-es csapatok összes átigazolását itt találja meg!

 

HOL A HELYÜNK, ÉS HOVA TARTUNK A NEMZETKÖZI PIACON?

Örvendetes módon erősödik a magyar labdarúgás infrastrukturális háttere, gazdasági ereje, de ennek hatása nem érződik a magyar labdarúgók szakmai megítélésén külföldön. A nemzetközi átigazolási piacon továbbra sem játszanak szerepet labdarúgóink, és ha évről évre többen jönnek haza, mint ahányan külföldre igazolnak, akkor ez a helyzet csak tovább romlik. Márpedig, ahogy a fenti számok is mutatják, ezen a nyáron is – hasonlóan az elmúlt évekhez – kilenc játékosunk tért haza külföldről, köztük több felnőtt és utánpótlás-válogatott labdarúgó. Miközben az NB I-ből csak három játékos ment külföldre, és ők sem igazán magasan jegyzett bajnokságokba szerződtek (Korcsmár Zsolt Dániába, Kleinheisler László Kazahsztánba, Egerszegi Tamás a lengyel másodosztályba).

Pedig, amíg klubcsapataink nem lesznek jelen az európai El- vagy BL-csoportküzdelmekben (magyarul nem lépnek ki a színpadra), illetve válogatottunk nem lesz folyamatosan jelen a nagy világeseményeken vagy edzőinket és játékosainkat nem hívják jelentősebb bajnokságok csapataiba, addig a játékosaink piaci felértékelődése is hiú ábránd marad.

Addig marad a jelen, hogy egy máltai klub edzője reálisan gondolja hogy 3–0-ra meg tudja verni Magyarország egyik vezető klubját a Videotont, és rúgott is neki három gólt, még ha a továbbjutástól és a győzelemtől messze is volt a Balzan.

Érdekes, hogy a 2000-es években, amikor a válogatottunk nemzetközi megítélése még a jelenleginél is rosszabb volt, többen szerződtek jegyzett európai bajnokságba, mint manapság. Elég ha csak Gera Zoltán, Huszti Szabolcs, Juhász Roland, Király Gábor vagy Babos Gábor nevét említjük.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg a magyar élvonal csapatai jelenleg olyan versenyképes fizetéseket kínálnak, mint jó néhány nyugat-európai élvonal gárdái, addig nem feltétlenül akarnak a magyar játékosok mindenáron külföldre szerződni. Tisztelet az olyan kivételeknek, akik pusztán szakmai ambícióik által vezérelve akarnak hasonló vagy kevesebb fizetésért külföldre igazolni. Ennek ellenpéldájaként bizony nemegyszer előfordult a közelmúltban, hogy némelyik külföldi csapat ajánlatát csak megmosolyogta egy-két honi labdarúgó. Márpedig ha ez általánossá válik, és már a fiatal játékosoknak sem a külföldi szerződés lesz az elsődleges célja, akkor esély sem lesz arra, hogy a magyar futball nemzetközi piaci helyzete javuljon.

KÜLFÖLDI KONTRA HAZAI JÁTÉKOSOK – NEMZETKÖZI PÉLDÁK

Mint játékosközvetítő, távol álljon tőlem mélyreható szakmai elemzésekben bocsátkozni, de bizonyos nemzetközi példák azért gondolatot ébresztettek bennem. Üdvözítő, hogy a korábbi tendenciákkal szemben a klubok egyre inkább igyekeznek magyar játékosokkal nekivágni a bajnokságnak, megadva számukra a fejlődés lehetőségét, ami a későbbiekben nagy hasznára lehet az egész magyar labdarúgásnak, ugyanakkor nem szerencsés, ha átesünk a ló másik oldalára, meg kell találni az egészséges egyensúlyt a hazai játékosok és a valóban erősítést jelentő külföldiek között.

A világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League küzdelmeiben például igencsak túlsúlyban vannak a külföldi játékosok, mégsem lehet azt állítani, hogy ezt megsínylené a helyi utánpótlás. Csak az idén az angol korosztályos válogatott csapatok közül az U17-es Eb-döntős volt, az U20-as vb-t nyert, de elődöntős volt az U21-es válogatott, és a most futó U19-es Eb-n is jó esélyekkel indulnak (már elődöntősök – a szerk.).

A további kiemelt európai bajnokságokban (német, francia, olasz, spanyol) szereplő csapatokban hozzávetőlegesen fele-fele arányban szerepelnek hazai és külföldi játékosok, és ha jobban belegondolunk, a külföldiek száma nincs túl nagy hatással az ottani feltörekvő tehetségekre sem, elég, ha csak a Konföderációs Kupát megnyerő német válogatottak példájára gondolunk, de a franciák vagy a spanyolok is nagyon erősek utánpótlásfronton.

Vagyis ezek a példák is mutatják, hogy a külföldi és hazai játékosok megfelelő egyensúlyára érdemes törekedni. A mi bajnokságunkkal kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy amint arra fentebb is utaltunk, jobb, kiegyenlítettebb élvonalbeli pontvadászatról beszélhetünk az elmúlt két év után, mint korábban (bár ez még nem mérhető statisztikailag, hiszen az 55 európai pontvadászatból a 35.helyen állunk az UEFA koefficiens-listáján), de kérdés, hogy hosszú távon a hazaáramló játékosok számával az NB I színvonala is annak arányában emelkedik-e, csak remélni tudjuk, hogy igen!

Paunoch Péter blogja

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum