Ami Portugáliában a Guimaraes, az itthon a Fradi és az Újpest

Paunoch Péter blogja | 2017.10.16. | 11:02 | nemzetisport.hu

Mint ismeretes, az Európa-ligában a portugál Vitória Guimaraes kezdőcsapatában nem volt portugál labdarúgó, de a bajnoki meccseiken is gyakorta csak egy-két hazai játékos lép pályára. Ezúttal ezt a jelenséget, az emögött meghúzódó játékospolitikát vizsgálom meg közelebbről, magyar példákkal – a játékosügynök szemével.


Hirdetés
Az Európa-ligában a Red Bull Salzburg ellen a kezdőcsapatában csupa légióssal kiálló Guimaraes az 1–1-gyel záruló meccsen egy pontot szerzett, de üzletileg hosszú távon ennél akár jóval nagyobb jelentőséggel is bírhat a mérkőzés (Fotó: AFP)

 

A Vitória Guimaraes az Európa-liga 1. fordulójában hazai pályán játszott a Red Bull Salzburggal, a csapatban kilenc dél-amerikai (négy brazil, két kolumbiai, valamint egy uruguayi, egy perui és egy venezuelai) és két afrikai (egy ghánai és egy elefántcsontparti) futballista kezdett, de a bő keretében is összesen csak hét portugál játékos szerepelt.

Nem egyedülálló esettel állunk szemben. Az első meghökkentő példát ezzel kapcsolatban még 1999 végén láthattuk, amikor a Chelsea állt ki angol játékos nélkül az egyik bajnoki mérkőzésre.

Aztán folytathatnánk a sort a belga Beverennel, amely a 2004–2005-ös szezonban 11 elefántcsontparti játékossal állt fel az UEFA-kupában két alkalommal is (a Vaduz és a Levszki Szófia ellen).

Mi áll ennek a folyamatnak a hátterében? Egyértelműen a pénzügyek.

Gondoljunk csak bele, egy valamirevaló magyar játékosért simán elkér a klubja 1 millió eurót (nem biztos, hogy meg is adják – lásd például a nyári átigazolási szezont), de van, akit még egymillióért sem engednének el. Miközben a magyar játékosok iránt egyébként nem nagy a kereslet a nemzetközi piacon.

Ellenben egy afrikai vagy brazil csapat szinte odautaztatja az európai klubokat, ügynököket, hogy vegyék meg a játékosaikat, akár nyomott áron is – a későbbi eladásból kompenzálva a különbözetet. Jómagam például pont a napokban kaptam egy ilyen irányú felkérést, egy nigériai csapat tulajdonosa keresett meg, hogy szemrevételezzem klubja egy-két játékosát és ha megfelelőnek találom a képességeiket, segítsem hozzá őket európai szerződéshez.

Ugyanakkor ez a fajta játékosexport nem is rossz befektetés a kluboknak. Sőt, megkockáztatom, hogy a saját nevelésű játékosok mellett ebben van igazi potenciál a Guimaraeshez hasonló nagyságú és erősségű csapatok esetében. Már csak azért is, mert a Transfermarkt adatai szerint a Guimaraes ezen a nyáron több mint nyolcmillió eurót keresett játékoseladásból (Bruno Gasparért a Fiorentina fizetett 4 millió eurót, Josué Sáért az Anderlecht 2.2 milliót, Bongani Zunguért az Amiens SC 2 milliót), az előző szezonban pedig négy játékosért cserébe 11 millió eurós bevételt könyvelhetett el.

Portugáliát alapul véve manapság Nyugat-Európából nem nagyon mennek Cristiano Ronaldo hazájába a legtehetségesebb fiatal játékosok – főleg ha nem a Benfica, a Porto vagy a Sporting hívja őket. Maradnak a kelet-európai vagy skandináv, esetleg a Baltikumból származó játékosok az öreg kontinensről (itt jegyezzük meg, a Guimaraes utánpótlásában Bíró Bence személyében magyar játékos is futballozik). Ennél viszont egyszerűbb megoldásnak tűnik, kiváltképp a portugál csapatok számára a brazil és némely afrikai piac, ahol – a korábbi portugál gyarmatosítás okán – nincsenek nyelvi és túlzottan nagy kulturális különbségek sem.

Persze azt azért látni kell, hogy elég rizikós direktben vásárolni Afrikából vagy Brazíliából játékosokat. Erre komolyan fel kell készülni a kluboknál és a fejlett játékosmegfigyelői rendszer kiépítésén kívül – hiszen ezeket a tehetségeket valahogy meg is kell találni… – olyan hátteret is kell teremteni ezeknek a fiatal játékosoknak, hogy minél gyorsabban, zökkenőmentesebben tudjanak beilleszkedni, a fejlődésük töretlen maradjon. Ehhez megfelelő orvosi, dietetikai, mentális, pszichológiai, stb. szakemberek által biztosított háttér is szükségeltetik.

Amennyiben a kezdetek után a fiatal fejlődése töretlen marad, abban az esetben már csak a piacot kell megtalálni, amelyen aztán tovább tudják értékesíteni a futballistát.

És ehhez kínál ragyogó lehetőséget a nemzetközi porond – nem véletlen, hogy a Guimaraes és a Beveren is nagy számban ott mutatta meg piacképesnek vélt légiósait a világnak.

Konkrét példáknál maradva, a magyar csapatok közül jelenleg talán a Ferencváros és az Újpest tűnik nyitottnak új, kevésbé bejáratott piacok felé. A Fradinál erre példa az uruguayi Fernando Gorriarán, a brazil Marguinhos Pedroso, az öt bajnokin már négy gólt szerző ghánai Joseph Paintsil vagy a szlovén élcsapattól szerződtetett Miha Blazic, míg az Újpestből említhetjük a mali Alassane Diallo, a nigériai Obinna Nwobodo vagy a nyáron a hírek szerint 1.5 millió euróért a spanyol élvonalbeli Levantéhoz távozó macedón Enisz Bardi esetét.

Talán nem véletlen, hogy ez a két klub bonyolította az elmúlt időszak legnagyobb horderejű transzfereit is. A már említett Bardin túl elég csak az Újpest esetében a Kínába igazoló, szenegáli Mbaye Diagne-ra, a Fradinál pedig a bosnyák Muhamed Besicre (Everton), a brazil Somáliára (Toulouse) vagy éppen az ecuadori Cristian Ramírezre (FK Krasznodar) gondolni.

Lehet, egy-két másik magyar csapat esetében is elgondolkodhatnának az ésszerűség határain belül néhány tehetséges, akár Európán kívüli fiatal foglalkoztatásán, hiszen ezek a játékosok mind ár/érték arányban, mind pedig a későbbi eladás esélyeit tekintve is jó befektetések lehetnek.

 

Paunoch Péter blogja

Címkék

Friss kommentek

Blogarchívum