Mérföldkő a médiavilágban

Vágólapra másolva!
2011.06.28. 16:42
null
Forradalom a médiában
Címkék
Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország vezető platformfüggetlen digitális lappiaca, a Digitalstand, mely az asztali és táblagépek után immár a két jelentős okostelefon-platformon, Androidon és iPhone-on is kényelmesen olvasható. Sőt, a Ringier Kiadóval kötött együttműködésnek köszönhetően három sportmagazin is megjelent a kínálatában.

 

Digitális magazinok évek óta léteznek, de csak most állnak tömegesen rendelkezésre azok az eszközök, amelyek olvasásukat hétköznapi, kényelmes szokássá emelhetik. A táblagépek és az okostelefonok terjedésével párhuzamosan az App Store meghonosította a tartalomvásárlás kultúráját, így a felhasználók digitális formában is igénylik a minőségi, fizetős médiatartalmat. Ezt a hullámot lovagolja meg a vezető magyar online újságosstand, a Digitalstand.

A kiadói háttérrel életre hívott megoldás célja, hogy minden tartalomfogyasztó eszközön biztosítsa a digitális olvasás élményét a felhasználóknak, akik megvásárolt lapjaikat a szolgáltatás indulásától kezdve valamennyi számítógép- és tabletplatformon elérhetik.

Mostantól a hazai okostelefon-tulajdonosok egymilliós tábora is kényelmesen, mobilkijelzőre optimalizált formátumban olvashatja digitális lapjait a két nagy platformon, Androidon és iPhone-on. A potenciális olvasótábor egy részének már most van ilyen készüléke, a jövőben pedig sokan tervezik a vásárlását. Az okostelefonok tulajdonosaira jellemző, hogy keresik készülékük új lehetőségeit és a magyar tartalmakat, így a Digitalstand létező igényeket elégít ki.

A Heti Válasz kiadói és a Netspring Kft. fejlesztői tudásbázisával létrehozott Digitalstand egy másik fontos mérföldkőhöz is elérkezett. A napról napra bővülő és immár ötvennél is több kiadványt felvonultató kínálatban eddig is számos vezető közéleti, üzleti, tudományos, számítástechnikai és gasztronómiai lap volt elérhető, és most a Ringier Kiadóval kötött együttműködés révén Magyarország három vezető sportmagazinja, a Nemzeti Sport Magazin, a Képes Sport és a Sport & Style is bekerült a digitálisan előfizethető lapok közé.

PÁRATLAN LEHETŐSÉG!

Az alábbi linkekre kattintva kaphatja meg a jelenleg elérhető digitális formátumú Ringier-kiadványokat:

 

Képes Sport, Nemzeti Sport Magazin, Sport&Style

 

Fontos megjegyezni, hogy a Digitalstand nemcsak a nyomtatott lapok digitalizált változatának megjelentetésére ad lehetőséget. A HTML5 szabvány révén a kiadók által igényelt szinte bármilyen interaktív objektum egyszerűen és gyorsan beépíthető a digitális kiadványokba, arra pedig már most, ingyenesen lehetőség van, hogy videókkal, képgalériákkal, linkekkel és scrollboxokkal dobják fel a könnyen kezelhető szerkesztőségi rendszerbe feltöltött pdf-eket. A felhasználó ráadásul jobb ár/érték aránnyal kapja meg azakár interaktív elemekkel is bővített digitális lapjait, mint a nyomtatott változatot: a digitális kiadások a nyomtatott magazinoknál 30-50 százalékkal olcsóbbak.

„Magyarországon először érhető el kényelmesen okostelefonon digitális lappiac – jelentette ki D. Nagy Ibolya, a Digitalstand Kft. ügyvezetője a társaság budapesti sajtóreggelijén. –Meggyőződésünk szerint a Digitalstand valódi terjesztési alternatívát kínál a nyomtatott médiának a digitális világban, ráadásul immár nem a jövőben, hanem itt és most."

„A siker titka, hogy a felhasználói élmény impulzusszerű és eszközökön átívelő legyen – tette hozzá Rostás Zoltán kereskedelmi igazgató – A Digitalstand letisztult felületén ez tökéletesen megvalósul, ahogy az azonnali olvasás és vásárlás lehetősége is. Egy olvasó általában többféle eszközt is használ, és lapjait a Digitalstand felhő alapú rendszerében valamennyiről elérheti."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik