Fehéroroszország nehéz helyzetben

Vágólapra másolva!
2010.01.23. 00:14
null
Karembeu népszerű, így remek alany arra, hogy reklámozza a futsalt
Címkék
Péntek este a Papp László Sportarénában a szerb válogatott is lejátszotta első mérkőzését, a gárda Szlovéniával mérkőzött meg, és 0–0-ás félidő után 2–0-ra győzött. A második meccsüket is elveszítő szlovének – Oroszországtól 5–1-re kaptak ki szerdán – számára befejeződött az Európa-bajnokság, a szerbek pedig vasárnap mérkőznek meg az oroszokkal a csoportelsőségért.

Debrecenben, a mezőnyből utolsóként Portugália is bemutatkozott az Európa-bajnokságon, s rendívül élvezetes, izgalmas meccsen 5–5-ös döntetlent játszott Fehéroroszországgal a Főnix Csarnokban. A D-csoport rangadójára, a spanyol–portugál mérkőzésre vasárnap kerül sor, de a fehéroroszoknak egy esetleges portugál vereség esetén is csak matematikai esélyük maradt a továbbjutásra, hiszen első találkozójukon 9–1-re kikaptak a spanyoloktól.

A debreceni mérkőzésen Christian Karembeu, a Futsal Eb UEFA által felkért nagykövete is jelen volt. A francia világ- és Európa-bajnok labdarúgó autogram órája nagy sikert aratott a Főnix Csarnokban.

 GYŐZELMET ÉRT A SZERB FÖLÉNY

Az első félidő nagy taktikai küzdelmet hozott. A szlovének szervezetten védekeztek, és szórványosan veszélyes támadásokat is vezettek, de az ő akaratuk kevésbé érvényesült, a szerbek fölényben játszottak, s több helyzetet is dolgoztak ki, mint ellenfeleik – gólt azonban a szünet előtt nem láthattak a nézők.

A második játékrészben aztán Szerbia gyorsan megszerezte a vezetést, a 21. percben Perics játszotta meg Rakicsot, aki a hálóba lőtt (0–1). Továbbra is a szerbek fölényében múlt az idő, s a 29. percben Aca Kovacsevics gárdája megszerezte második gólját is, Janjics helyezett Pertovt kapujába (0-2). Az eredmény ezután már nem változott, Szerbia győzelemmel kezdte Eb-szereplését, a szlovének pedig elszenvedték második vereségüket is.

Szlovénia tehát kiesett, Oroszország és Szerbia pedig vasárnap a Papp László Sportarénában mérkőzik meg a C-csoport első helyéért.

 
 C-CSOPORT
SzlovéniaSzerbia 02 (00) 
Budapest , Papp László Sportaréna. Vezette: Petrosz Panaidesz (ciprusi), Oleg Ivanov (ukrán) 
Szlovénia: Alan Pertovt – Miha Osojnyik, Gorazd Drobnic, Szlavisa Goranovic, Benjamin Melink. Kispad: Aljosa Mohoric, Igor Kragelj, Krisztian Cujecs, Rajko Ursic, Szinisa Brkic, Jaka Sovdat, Damir Petric. Szövetségi edző: Andrej Dobovicsnik. 
Szerbia: Vladimir Raniszavljevics – Marko Perics, Bojan Pavicsevics, Milan Rakics, Zseljko Borojevics. Kispad: Ivan Sztojanovics, Mladen Kocsics, Szlobodan Janjics, Vladimir Lazics, Alekszandr Tomin, Vidan Bojovics, Szlobodan Rajcsevics. Szövetségi edző: Aca Kovacsevics. 
Gólszerző: Rakics a 21., Janjics a 29. percben 

PARÁDÉS VOLT A MÁSODIK FÉLIDŐ

Az előzetes várakozásnak megfelelően a portugálok kezdtek aktívabban, s a 7. percben Cardinal talált a hálóba (0–1). A 15. percben Joel Queirós megduplázta válogatottja előnyét (0–2), a fehéroroszok azonban távolról sem adták fel a meccset, és a 17. percben Cserniknek sikerült szépíteni is (1–2).

A szünet után a hátrányban lévő csapat játszott veszélyesebben, és a 26. percben Popov egyenlített (2–2). A fehéroroszok érezhetően egy lapra tettek fel mindent, bátran rohamoztak, s a 30. percben Popov már előnyhöz is juttatta együttesét (3–2). Egy perccel ezután már két góllal vezetett Valeri Dosko gárdája, ekkor Gajduk talált a kapuba (4–2). A 32. percben büntetőhöz jutottak a portugálok, s Joel Queirós nem is hibázott (4–3), majd a luzitánok a 37. percben Cardinal góljával egyenlítettek is (4–4). Az izgalmaknak ezzel még nem volt vége, a 39. percben Arnaldo vezetést szerzett Portugáliának (4–5), ám néhány másodperccel a lefújás előtt Popov büntetőből ismét egyenlített (5–5).

A fehéroroszok egy pontot szereztek a csoportban, tehát matematikailag még van esélyük a második hely megszerzésére, ám ahhoz, hogy továbbjussanak, vasárnap Spanyolországnak kilenc góllal (vagy 8–0-ra) kellene legyőznie Portugáliát...

 

 FUTSAL EB
 D-CSOPORT
Fehéroroszország–Portugália 55 (12) 
Debrecen , Főnix Csarnok. Vezette: Jacek Ligienza (lengyel), Ivan Shabanov (orosz) 
Fehéroroszország: Artur Navojcsik - Alekszander Csernik, Alekszander Szavincev, Vladimir Levus, Alekszej Popov. Kispad: Andrej Golovnyov, Alekszander Gajduk, Alekszej Juraga, Dimitríj Jeliszejev, Alekszander Komarov, Szergej Kuznyecov, Oleg Gorbenko. Szövetségi edző: Valeri Dosko. 
Portugália: Joao Benedito - Leitao, Pedro Costa, Arnaldo, Gonçalo Alves. Kispad: Bébé, Evandro, Joel Queirós, Cardinal, Israel, Paulinho, Pedro Cary. Szövetségi edző: Orlando Francisco Alves Duarte. 
Gólszerző: Csernik a 17., Popov a 26., Popov a 30., Gajduk a 31., Popov (büntetőből) a 40. illetve Cardinal a 7., Joel Queirós a 15., Joel Queirós (büntetőből) a 32., Cardinal a 37., Arnaldo a 39. percben 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik