A sokatmondó „semmitmondó” edzői nyilatkozatok

Írta: bary

Ha azt mondom, hogy kedvenc szórakozásom az edzői nyilatkozatok között csemegézni, akkor ez ígynem fedi a valóságot, ugyanis csemegézni csak a finomságok között lehet. Maradjunk annyiban, hogyjól szórakozom, mert sok mindent le lehet szűrni az edzői megnyilatkozásokból. Az edzőigondolkodásmód, az edzői szemlélet, a szakmai tudás az, ami az eredmények (eredménytelenségek)mögött húzódik meg. Az edzői szakma egyik varázsát az adja, hogy titokzatosság lengi körül. Azemberek szeretnének belelátni az edzők fejébe, netalán az ő fejükkel szeretnének gondolkodni,ugyanis a taktika, az összeállítás olyan, mint a lottó ötös, vagy bejön, vagy nem. Ha nem jön be, akkor
jönnek az okoskodások, az utólagos jó meglátásokra a tippek, hogy mit kellett volna másként csinálni,mi lett volna az üdvözítő az adott mérkőzésen.

Az edző minden nyilatkozatával vizsgázik, mérlegreteszi a szakmai meglátásait, tudását a nézőkkel, a laikusokkal szemben. Sohasem közömbös az, hogymit mond, fontos a csomagolás, valamint az, hogy az értékelése mennyire fedi a valóságot, mert aszurkolót nem lehet becsapni. Éppen ezért ezeknek az elvárásoknak akarnak, szeretnének megfelelni,ami sokszor túlhaladja a képességeiket. Az az ember érzése a nyilatkozataikat olvasva, hallva, hogyakarnak is mondani valamit, meg nem is, tudnak is, meg nem is, látják is a mérkőzést, meg nem is.
Szóval bonyolult.

A Csányi Úr által elhíresült kommunikációs tréning bizonyára ráférne az edzőkre, de
nem kellene ekkora feneket kerítenie hozzá. A nyilatkozat, a kommunikáció tanulható, elsajátítható,magas szintre fejleszthető. A mérkőzéseken előforduló finomságok, a részletek izgatják az emberekfantáziáját, ezért ezek feltárásával, láttatásával kötelező a nézők kíváncsiságát kiszolgálni.
Sokak véleménye szerint, Csányi Úr nem véletlenül küldi Pintér Attila szövetségi kapitányt
kommunikációs tréningre, de egy nagyon fontos dolgot meg kell jegyeznem ezzel kapcsolatban,mégpedig azt, hogy először neki kellene beiratkoznia egy hasonló tanfolyamra.
Milyen kommunikáció az olyan, és milyen kommunikátor az, aki ország - világnak kikürtöli, hogy aválasztott emberével valami nem stimmel?
Az esküvő után enyhén szólva az asszonyra kígyót, békát kiabálni nem elegáns dolog, még ha aszerelem el is vakította előtte az ifjú férjet, és nem látta az ara hibáit. Szóval Csányi Úr, tessék házonbelül elintézni ezeket a dolgokat, a szennyest otthon kell kiteregetni. Öngólt lőni lehet, de nemszerencsés.
Pintér ilyen volt azelőtt is, mielőtt a felkérés megtörtént. Vagy nem tetszett mérkőzésekre járni? ÉnPintér Attila helyében bizonyosan megsértődnék, de lehet, hogy van az a pénz, ami a sértődésemregyógyírt jelentene. (mekkora marhaságot írok!)
De mi is a baj a Pintér-féle kommunikációval?
A stílusával van probléma, vagy a tartalommal, van baj, vagy éppen a kirohanásai, vehemenciájaszúrja az emberek szemét? A stílusával nehéz mit kezdeni, mert az belülről jön, és azt a vérmérsékletbefolyásolja. Próbálná Csányi Úr Mourinhót kommunikációs tréningre küldeni...! Ha a tartalommalvan problémája, az viszont nagyon nagy baj. Az már kommunikációs tréninggel nem orvosolható, azolyan, mint a menthetetlen fog, ki kell kapni a helyéről és kész. Summa summarum, a szövetségikapitánnyal kapcsolatban nem kell ezt a tréninget erőltetni, mert oroszlánból nem lesz nyúl, kutyábólnem lesz szalonna, - sorolhatnám még a közhelyeket - maximum, ha átváltoztatják, és ez pedig már
David Copperfield asztala.
Az edzői nyilatkozatok tartalmát boncolgatva, igen gazdag a repertoár. Mielőtt ezeket tipizálom, elkell, hogy mondjam azt, hogy számomra a Verebes és a Csank az etalon. Mindenféle sablontólmentesen az egyéniségüket beleadva, humorral átszőtt, szakmai érdeklődést kielégítő, nemmindennapi nyilatkozatokat hallhattam tőlük. A kedvencem az volt, amikor Csank János szövetségikapitányként a Magyarország-Jugoszlávia világbajnoki pótselejtező mérkőzés szünetében 0:5-ösállásnál a Fradi pályán keresztülhaladva a riporter a bajsza alá nyomta a mikrofont, és a következő
kérdést tette fel a szövetségi kapitánynak: „Most mit fog mondani a fiúknak?” Csank, nemesegyszerűséggel és nem kis humorérzékkel ezt válaszolta: „Azt biztos nem fogom mondani, hogy csakígy tovább fiúk!”
Ez az, ami a szakmai értékelésen túl a mai edzők nyilatkozataiból hiányzik. Vagyis egy felfokozottlelkiállapotban is képesek humort, szellemiséget, könnyedséget beleszőni a mondandójukba. A maiaknyilatkozataiból kiviláglik egyfajta görcsösség, merevség. A mindenáron való megfelelésből adódópszichés lelkiállapot merevvé teszi őket, ami az agyat letompítja, és így születnek a sablonok,semmitmondó nyilatkozatok. Nem titkokat kell mérkőzések után kikotyogni, hanem értelmeskövethető értékelést kell megfogalmazni a szurkoló számára.
Kondás Elemér a második bajnoki címe mellé a vitrinjébe teheti „a semmitmondás” bajnoka címet is,ami „méltán” beragyoghatja az egyébként értékes bajnoki aranyait. A mérkőzés eseményeinekkronológiai felsorolásán túl nem nagyon hallhattunk mást a szájából elhangzani. Hasonló ívűértékelést a nézőtérről véletlenszerű kiválasztással a szurkolóktól is kaphatnánk, talán még jobbat is.
Mindezek tudatában kíváncsi lennék, hogy mi hangzik el az öltözőben egy adott mérkőzés előtt. Azmindenképpen mellette szól, hogy a magyar mezőnyben esetleges, ötletszerű játékkal is képes voltbajnokságot nyerni. Bizonyosan tud valamit. Nekem azonban így savanyú a szőlő.
A közhelyek puffogtatása engem nem elégít ki, és nagyon remélem, hogy ezzel így vannak mások is.
Az edzői szakma ma a kommunikációról szól: kommunikáció a játékosokkal, a vezetőkkel, akörnyezettel, a sajtóval, a médiával. Az edzői megnyilvánulások sokat lendíthetnek egy (sport)tevékenység megítélésén, de sokat is árthatnak, szóval nem mindegy, hogy mit és hogyan adnak el azérintettek. Személy szerint mindig nagy érdeklődéssel követtem Kemény Dénes nyilatkozatait, vagySzécsi Tamás mondandóját sem tudtam átaludni, nem beszélve Rozsnyói Katalin csípős, keménykritikát, megfogalmazó véleményéről.
A következő edzői nyilatkozattípusok között csemegézhetünk kedvünk szerint a mérkőzések után ariportokban, a médiában:
- a ténymegállapító (felsorolja a helyzeteket, megállapítja, hogy jó vagy rossz volt a csapat)
- a hibakereső (egyéni hibákban látja a rossz szereplés okait, a saját felelőssége fel sem merülbenne a mérkőzéssel kapcsolatban)
- a felmentő (a csapat jó volt, csak minden ellenük dolgozott: kapufa, pálya
minősége,játékvezető, időjárás, stb.)
- az elkeseredett (mindenki, minden összefogott ellene, nem lát kiutat a bajból)
- az optimista (a rosszból is erényt kovácsol)
- a felelősséget felvállaló (jó színben akarja magát feltüntetni a közvélemény előtt, úgy
gondolja, hogy a hibák beismerése szimpatikussá teszi)
- a felelősséget áthárító (rossz a csapat, rossz volt az igazolás, a bíró, a helyzetkihasználás stb.)
- a szakmai nagyzoló (fitogtatja a szakmai tudását, miközben a szakkifejezéseket rosszul, rosszszövegkörnyezetben alkalmazza)
- a tanácstalan (elveszítette a kontrollt a csapata felett)
Amint látjuk, a teljesség igénye nélkül is igen gazdag a repertoár. A közös bennük az, hogy a szakmaiigényességet nélkülöző, általános, közhelyes, vagyis semmitmondó szöveggel etetik a szakmaifinomságokra éhes embereket. Szóval húsleves helyett be kell érnünk lebbencslevessel, és már évekóta nem is érezzük a húsleves ízét a szánkban. Ez az igazi etetés.
Az edzői értékelésen túltesznek a stúdióbeszélgetések, elemzések a valóság show-kat megszégyenítő,a cirkuszi mutatványokra emlékeztető hétvégi sport „show műsorok”. A szerény szintű labdarúgásunkpuritánabb felhajtást érdemelne. A labdarúgásunk ilyen fajta megközelítése, láttatása inkábbvisszatetszést vált ki bennem, és remélem, hogy másokban is. Ezek a „valótlanság” show műsorokcsak arra valók, hogy a műsorérdekeket, valamint a nézettséget szem előtt tartva felturbózzák,feltupírozzák a nézhetetlent, a sokszor elfogadhatatlan produkciókat. Erre kiválóan alkalmasak azok a
„szakemberek”, akik meghamisítják a valóságot, csakhogy megfeleljenek a műsorérdekeknek.
Ezek a műsorok kivetették magukból azokat a személyeket, akik nem feleltek meg ezeknek azelvárásoknak, vagyis reálisan, a valóságot hűen feltárva mondták el a véleményüket (Zombori Sándor,Verebes József). Nyílván nem szembesültek azzal a ténnyel, hogy ma az őszinteség, a kemény kritikacsak bajt hoz az ember fejére. Tudomásom szerint vannak országok, ahol futballelemzőkkel (nemfutballisták), a futballtörténelmet, a futballkultúrákat ismerő, a mérkőzéseket szakszemmel látó és
láttató profikkal csinálják az elemző műsorokat. Az elemzésnek máshol KULTÚRÁJA van. Ma errenálunk nincs igény vagy kapacitás, vagy megfelelő személy (ha engem kérdeznének, volna megfelelőtippem vagy tippjeim ezekre a személyekre), a műsorkészítők megelégszenek a kocsmai szintűstúdióbeszélgetésekkel.
Mindazok mellett, hogy elismerem Várhidi Péter eredményeit, szakmai hozzáértését, az elemzéseiolyan magas ívűek, hogy azok a szakmai meglátás csúcsait nyaldossák, már-már a Lui Padre látnokiképességét meghazudtoló módon gondolkodik olasz sztáredzők fejével, vagy ahogyan megváltoztatfelállási formákat, cserél játékosokat, vázol fel taktikai variációkat a taktikai táblánál, az nekem sok.
Nyílván ez a műsor érdeke, ezt kell csinálnia. Ennek viszont kiválóan megfelel.
A világbajnoki mérkőzések előtti beharangozó műsor is hű kistestvére az előzőekben felvázoltaknak,mégpedig a volt válogatott labdarúgók, a szövetségi edző, a labdarúgó akadémia tulajdonosa, olyanszintű elemzéssel untatja a nézőket, ami rájuk nézve személyiségromboló. A játék képéből nagyonsok mindenre lehet következtetni. A taktika, a játékkoncepció, a stílus, a játékelképzelés kiolvasható ajátékból, szóval lenne miről beszélni, csak hát látni is kell a mérkőzéseket. Nem beszélve arról, hogymilyen új információt hordoz egy nyamvadt gól előtti helyzet, a taktikai táblánál elemezve, amit már
ötször ismételtek a közvetítés során?
Az elemzés kultúrája még talán a labdarúgásunk színvonalát sem éri el, ami nagyon nagy baj.
Angliában már a 30-as években profi elemzők segítették az edzők munkáját, mint ahogyan eztmegtudhattuk Jonathan Wilson „a Futballforradalmak” című nagyszerű könyvéből.
Számoljunk csak!
Szóval, mennyi ezen a területen is a lemaradásunk?