Népsport: Párizsnak fájt a magyar csapás

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.03.31. 10:45
null
Telt ház volt az első francia–német meccsen
Címkék
A francia diplomácia a két világháború közötti időszakban már tudatosan épített a labdarúgásban rejlő lehetőségekre. A politikai érdekérvényesítés megfigyelhető a francia–német mérkőzések hátterében, de a magyar válogatott elleni találkozóknak is kiemelt tétet kölcsönzött a Trianon nyomán tapasztalható franciaellenes magyarországi közhangulat.

 

Franciaország az első országok közé tartozott, amelyek felismerték a sport – és különösképp a labdarúgás – szerepét a nemzetközi diplomáciai életben. A sportbeli érintkezések finom irányításán, az ország kedvező megítélésének elősegítésén 1920-tól külön részleg dolgozott a külügyminisztérium keretein belül, a sport- és turisztikai egységet a francia kultúra terjesztésére, népszerűsítésére alakított Service des oeuvres francaises a l'étranger (SOFE) alá sorolták be. A törekvés előzményei az első világháború időszakába nyúlnak vissza, az összesen mintegy hétszázezer halottal és sebesülttel járó verduni csata, a „verduni vérszivattyú” 1916-ban olyannyira rombolta a franciákról kialakult nemzetközi képet, hogy a következő évben szóba került egy Uruguayt, Paraguayt, Chilét, az Egyesült Államokat és Kanadát érintő mérkőzéssorozat gondolata, amely során a futballozgató francia csapat az „ezer sebből vérző Franciaország” képét lett volna hivatott szépíteni.

Végül a katonakorú futballisták kiutaztatását a hátország várható tiltakozása miatt akkor még nem engedélyezték, 1919-ben azonban már megvalósult egy reprezentatív célú utazás: miután egy német katonai csapat vendégjátékon szerepelt Svédországban, a párizsi kormány afféle sportdiplomáciai ellencsapás gyanánt elküldött egy francia vegyes együttest is a svédekhez, és bár a mérleg végül három vereség volt, a jelentések szerint a helyszíneken nyitottan fogadták a vendégeket.

Örvendező párizsi címlap: a közeledés jegyében kaptunk ki a franciáktól 1929-ben
Örvendező párizsi címlap: a közeledés jegyében kaptunk ki a franciáktól 1929-ben

Az említett, Jean Giraudoux drámaíró vezette sportdiplomáciai testület három területre összpontosított: igyekezett növelni befolyását a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, fokozni a francia versenyzőket, csapatokat érintő külföldi sportesemények reprezentációs értékét, harmadikként pedig a Lumiere fivérek találmányaként terjedő csodaeszköz, a mozgókép segítségével közvetíteni a francia sportbajnokok dicsőségét. Paul Dietschy a témának szentelt Creating Football Diplomacy című elmélyült tanulmányában (megjelent a Soccer Diplomacy című 2020-as könyvben) olvasunk arról is, hogy miként kereste a francia politika a kapcsolatot az első világháború után a brit sportkörökkel, és hogyan próbálta érvényesíteni mindenkori érdekeit Németországgal kapcsolatban – vagy esetenként Németországgal szemben.

Ami a futballt illeti, Franciaország válogatottja a két világháború között 118 mérkőzésen lépett pályára, harmincöt alkalommal győzött, hetvenszer vereséget szenvedett és tizenháromszor döntetlenre végzett. Magyarország csapatával ötször csapott össze: 1924-ben Le Havre-ban 1:0-ra, 1927-ben Budapesten 13:1-re nyert a magyar együttes, 1929-ben és 1935-ben 3:0-ra, illetve 2:0-ra a francia fél, 1939 márciusában a Parc des Princesben pedig 2:2-es döntetlen született.

Az 1920-as trianoni békeszerződés meghatározta a franciákról kialakított képet a magyar köztudatban, a válogatott mérkőzéseknek ebben az időszakban erős politikai felhangjuk volt, amint azt egy 1927-es diplomáciai bonyodalom is jelzett.

Június 29-én Aradon vívott volna barátságos mérkőzést Magyarország és Románia csapata (ez lett volna az első hivatalos válogatott mérkőzés az Erdély elcsatolása miatt feszült viszonyban álló két ország válogatottja között), a történelmi sporteseményre azonban nem került sor, végül egy Budapest kombinált néven szereplő együttes mérkőzött meg Erdély alkalmi válogatottjával.

Hogy miért hiúsult meg az eredeti program? A román sportfőhatóság, az Oficiul National Educatie Fizica (ONEF) jelentése alapján Bukarestben tartottak az esetleges politikai botránytól, miután arról értesültek, hogy a két héttel korábbi, Üllői úti magyar–francia mérkőzésen a lelátón irredenta tüntetésre került sor. Rendbontásra utaló információt egyébként nem találni a Nemzeti Sport korabeli tudósításában, ám a magyar futballdiplomácia vezéralakjának kezdés előtti iránymutatása segít megérteni a pesti lelátó lelkiállapotát.

„Elsőnek a francia csapat vonul ki, de a bejárat előtt megvárja a kissé elkésett magyar csapatot és megindul a menet a pálya közepére, ahol Fischer Mór pár szóval köszönti a vendégcsapatot, majd a magyar fiúkhoz fordul és tolmácsolja nekik a miniszter üzenetét: »Ne feledjék, hogy Trianon hetében vagyunk!«”– számolt be a történtekről a sportnapilap, amely vezércikkében a következőképpen értékelte a kiütéses, 13:1-es győzelmet, félreérthetetlenül utalva a francia–magyar viszonyt kiélező 1925-ös frankhamisítási botrányra: „A magyarok Istene most végre sokszor megpróbált, de hinni és remélni tudó gyermekei felé mosolygott és olyan győzelemmel ajándékozta meg a szebb jövő útjait egyengető magyar futballt, amely világra szól s amely után minden kontremin dacára is a világtőzsdén viharos hossz lesz a magyar futballvalutában.”

Vajon miként élték meg Párizsban a súlyos csapást? Az említett tanulmányban hivatkozott sportdiplomáciai iratok erre is választ adnak. Miután 1929-ben a francia válogatott Párizsban 3:0-s győzelemmel vágott vissza a két évvel korábbi budapesti megaláztatásért, Fernand Pila, a már említett SOFE igazgatója levelet írt Jules Rimet-nek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökének. Ebben kifejtette, hogy részlege nyomon követ minden eseményt, amely a francia ifjúság megítélését javíthatja, különösen Magyarországon, ahol a trianoni békeszerződést követő években erős franciaellenes légkör lett úrrá, és értékelése szerint ennek volt sajátos demonstrációja a 13:1-es magyar győzelem is.

A futballmérkőzések diplomáciai szerepe különösen hangsúlyossá vált az első világháborút követően a győztes antanthoz tartozó Franciaország és a központi hatalmak bukásával nehéz helyzetbe került Németország között. Hatással volt a labdarúgó-kapcsolatok alakulására a francia Aristide Briand és a német Gustav Stresemann törekvése a Párizs–Berlin kapcsolat rendezésére, a korszak meghatározó külpolitikusainak háttérmunkája is szerepet játszhatott abban, hogy a közeledés jeleként 1929-ben a francia futballvezetők ligaválogatottat küldtek németországi turnéra. Fernand Pila gondosan figyelmeztette a Berlinbe és Lipcsébe utazó együttes vezetőit: „A csapatnak a legjobb benyomást kell keltenie, igazolva életrevalóságunkat és a francia sport magas minőségét.”

Hosszú évek előkészítése és diplomáciai fáradozása nyomán aztán 1931. március 15-én sor került a háború utáni első mérkőzésre Franciaország és Németország válogatottja között. Az 1938-as Olaszország–Magyarország (4:2) világbajnoki döntőnek is otthont adó párizsi Colombes Stadionban a német Reinhold Münzenberg öngóljával 1:0-s francia győzelem született, a tribünön feltűntek a két ország magas rangú diplomatái is. A hatóság előzetes aggodalmait jelzi, hogy az ötvenötezer néző – kiváltképp a tizenötezer fős német vendégtábor – féken tartására kirendelt hétszázötven rendőr speciális kiképzést kapott. A riadalom azonban alaptalannak bizonyult, az esemény rendben lezajlott. A francia kormány megkönnyebbülten állapíthatta meg, hogy az 1914-es katonai megszállás óta érkező legnagyobb német vendégsereg nem okozott nacionalista jellegű botrányt az országban. A Le Petit Parisien okkal írhatta másnap: „Az 1924-es olimpiai döntőt leszámítva sohasem övezett még Párizsban futballmérkőzést ekkora érdeklődés.”

Az 1930-as években további három alkalommal csapott össze a pályán a francia és a német válogatott, 1933-ban Berlinben 3:3-as döntetlen volt az eredmény, aztán kétszer a németek nyertek, 1935-ben Párizsban 3:1-re, 1937-ben Stuttgartban 4:0-ra. Bár az Adolf Hitler kancellári kinevezése után két hónappal lejátszott 1933-as találkozó utózöngéjeként a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt lapja, a Der Völkischer Beobachter büszkén idézte a nyugodt, rendezett körülményeket dicsérő Jules Rimet véleményét, a náci hatalom térnyerése fokról fokra elmérgesítette a futballkapcsolatokat. A francia közhangulatot ekkoriban már inkább a Football című párizsi újságban megjelent karikatúra jelezte, amelyen a lábával és karjával horogkeresztet mintázó német futballistát meglepetten köszönti kalapban, aktatáskával érkező francia ellenfele: „Ó, hogy megváltoztál!...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik