Pénzéhes zsoldos? Mbappé nemet mondott a 3 milliárd eurós ajánlatra

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 16:14
null
A pénz mindig ott a háttérben (Fotó: AFP)
A mostani lehet korunk legforróbb nyara, és igaz ez a labdarúgásra is, ahol a topligák topcsapatai úgy szórják a pénzt, mint... Na, annyira azért nem, de legalább úgy, mintha nem is holnap, de holnapután és azután sem lenne. Különösen igaz ez a PSG-re...



A FELSÜLÉS

Ugyan mi lehetett a célja a PSG-nek a Kylian Mbappé, Lionel Messi, Neymar csatártrióval? Hosszú évek munkája és elszórt százmillió eurók, valamint okosan befektetett milliárdok kellettek ahhoz, hogy összeálljon egy Gianluigi Donnarumma – Asraf Hakimi, Marquinhos, Sergio Ramos, Nuno Mendes – Vitinha, Marco Verratti, Fabián – Messi, Mbappé, Neymar csapat.

Amelyhez tavaly hét új játékost kapott az új edző, a Ligue 1 egyik legjobbja, Christophe Galtier, a Vitinha, Nuno, Fabián, Carlos Soler, Renato Sanches, Nordi Mukiele, Hugo Ekitiké sorért „feláldozva” az Alphonse Areola – Thierno Baldé, Thilo Kehrer, Teddy Alloh – Idrissa Gueye, Junior Dina Ebimbe, Rafinha, Pablo Sarabia – Ángel Di María, Arnaud Kalimuendo, Xavi Simons csapatot, és kölcsönadva a Keylor Navas – Colin Dagba, Abdou Diallo, Layvin Kurzawa – Leandro Paredes, Georginio Wijnaldum, Ander Herrera, Edouard Michut – Julian Draxler, Mauro Icardi, Tidjany Touré tizenegyet…

ÚJ MŰSORHOZ…

A csalódást keltő idény után nem maradhatott Galtier, aki az előzetest is megjárta egy olyan ügy miatt, amely alapon igen sokaknak kellett volna mellette helyet foglalniuk – a kirúgása miatti kárpótlásként hatmillió eurót kapott (még két évig tartott a szerződése). Thomas Tuchel nyolcmilliós, Mauricio Pochettino tízmilliós végkielégítéssel távozott az elődei közül.

Utódjuk most Luis Enrique lett, aki két évre írt alá, nyolcmillió eurós nettó bérért, vitte magával a Rafel Pol, Aitor Unzué, Borja Álvarez segítőtriót; a korábban a vele az FC Barcelonánál (már az ificsapatnál is) és a Celta Vigónál is együtt tevékenykedő videoelemzőt, Isidre Ramón Madirt tavaly Galtier igazoltatta le Párizsba, ők ketten még Nizzából ismerték egymást.

Luis Enriquével tartott erre az állomáshelyre is a mester régi bizalmasa, Joaquín Valdes sportpszichológus, és szintén spanyol a táplálkozási szakértő, Juan José Morillas is.

Akit még a Monacóban vele együtt dolgozó átigazolási stratégiai vezető, a portugál Luís Campos szerződtetett tavaly. Campos asszisztense honfitársa, Antero Henrique, de az igazi főnök természetesen továbbra is Nasszer al-Kelaifi.

ADIEU!

Az elnök nem tartotta meg az óriási reményekkel érkező, 36 éves Messit, elengedte Sergio Ramost, eladta Mauro Icardit a Galarasaraynak. Utóbbi anno 50 millió euróért érkezett, aláírási és ügynöki díjakkal, fizetéssel legalább 110 millió eurójába került a klubnak, cserébe 92 mérkőzésen lőtt 38 gólt, és adott 10 gólpasszt, ami önmagában nem rossz mutató.

De Párizsban kevés…

A 18 éves védelmi mindenest, El Chadaille Bitshiabut 15 millióért elvitte a Lipcse, ötmillió még a bónusz, a középső középpályás ÉricJunior Dina Ebimbét elopciózta az Eintracht Frankfurt, és bőven lesz még távozó!

CSÖRÖG A KASSZA?

Renato Sanches nem vált be, vinné az AS Roma, természetesen opciós kölcsönbe, Marco Verrattinak nyilván nem az al-Hilal az álma, a Manchester City, a Roma és az Atlético Madrid már jóval „sanszosabb”, a Liverpool pláne, a Le10sport szerint 30 millió euróért mozdítható.

A City kivetette a hálóját Hakimire is, a sokszoros U-válogatott középpályás, Edouard Michut a Leeds Unitedben, Navas a Fenerbahcében vagy az Interben, Leandro Paredes a Lazióban, az Atléticóban vagy a Galatasarayban folytathatja, a távozásukkal bruttó 80 millió eurós éves bérköltséget takaríthat meg a klub…

Óriási tehetség, és még csak 17 éves a középső középpályás, Warren Zaire-Emery, aki a saját nevelésű kis üstökösök közé tartozik, de már 30 millió euróért el lehetne adni. Például a Dortmundnak.

Paredest alig 6 millióért elviheti a Galatasaray – írja az egyik török lap, 3+1 éves szerződést kap az argentin, évi 2.75 millió eurós fizetéssel, nettóban, plusz aláírási pénz, de évi 9 milliót keres most a PSG által 40 millióért vett, tavaly a Juventusnak kölcsönadott világbajnok. A Lazio ingyen vinné csak. A török csapatnak, ha már Franciaországban jártak az illetékesei, felajánlották Juan Bernatot.

A szerződése még egy évig szól.

Hugo Ekitikét nemrégiben vette meg opciósan a párizsi klub, bár az előző idényben csak négyszer volt eredményes az ék, a Juventus, a Lipcse, a Frankfurt, a Wolfsburg és a Leverkusen is kölcsönvenné őt. No és a Roma, régi kérője is.

A 32 évesGeorginio Wijnaldum évi bruttó majdnem húszmillió euróért áll igen messze a kezdőcsapattól, az Inter Miamiban ismét együtt játszhat Messivel, de vinné a PSV is. Harmadennyit kap évente Julian Draxler, nyilván az Adana Demirspor ehhez képest csak filléreket tud fizetni neki.

FORDULÓPONT?

Kész csoda, hogy Szaúd-Arábiából csak Marquinhost, Verrattit és Kylian Mbappét csábítják, ugyanakkor a csábítás mértékét és fokát jól jelzi, hogy Verrattinak három évre 160 milliót ajánlott az al-Hilal, nettóban… Az olasz harmincéves.

Mbappé már most évi 150 milliót keres bruttóban, plusz bónuszok, reklámjövedelmek és egyéb ösztönzők a világrekord aláírási pénz után, az al-Hilal bármennyit adna érte és neki, és ezt szó szerint értjük, francia értesülések szerint 700 milliót kereshetne Mbappé, ha aláírja a felkínált szerződést.

Verratti a korával indokolhatja a váltást, Mbappé állítólag meg sem hallgatta a szaúdiak ajánlatát – ez hihető is. A PSG már rábólintott a 300 milliós vételárra, ami duplán főnyeremény lenne: Mbappé jövőre ingyen távozhat, és így biztosan nem lenne ellenfél a BL-ben.

Ha egy négyéves szerződést is nézünk csak, a Mbappééknél elvárható 300 millió eurós aláírási és ügynöki díjakkal, minimális bónuszokkal, akkor a támadó egy 3.5 milliárdos üzletre mondott nemet.

Az al-Naszr megbízható források szerint hivatalosan is bejelentkezett Marquinhosért.

 

A kölcsönből visszatértek közül a szélsővédő Dagba, a Dortmundtól 32 millióért vett Abdou Diallo és a 13-szoros válogatott Layvin Kurzawa sem sok ratatouille-t eszik már meg PSG-sként, utóbbi számára ideális lenne Arábia...

GERINCESEN

El kell ismerni, ezen a nyáron igazi gigaigazolás nélkül is okosan erősített a PSG: a télen nem adta el olcsón a remek középső védőt, Milan Skriniart az Inter, már bánhatja. A szlovák védő a FootMercato szerint potom 25 millió eurós aláírási pénzt kapott, egy olasz lap szerint ügynöke 4 millió eurót zsebelhetett be, védence évi bruttó 20 millió eurót kap (jutalmakkal együtt). Nagyjából annyit, mint a Real Madridot elhagyó Marco Asensio, aki igazi karmestere lehet a PSG-nek, és szintén a kreatív szekciót erősíti a klub előtt picit a dél-koreai piacot is megnyitó Li Kang In, akiért 22 milliót kapott a Mallorca. Két éve a Valencia ingyen engedte el.

De nem véletlenül említettük a gerincet: a szerencsétlenül járt, de egyre jobb állapotban lévő kapus, Sergio Rico helyére érkezett az FC Barcelonától Arnau Tenas, a Bayern Münchentől 45 millióért Lucas Hernandez, ötmilliós bónusszal és évi 19 milliós bérrel. Nagy kérdés egyelőre, hogy középen vagy a bal szélen játszik-e.

Az ultrák egy része egészen máshová kívánja őt.

Minden bizonnyal velünk együtt sokan elcsodálkoztak azon a híren, miszerint a PSG a relatíve ismeretlen uruguayi középső középpályásért, Manuel Ugartéért képes volt 60 milliót adni, nyilván ügynöke, Jorge Mendes sem járt rosszul. A portugál szakember Asensio igazolásánál is bábáskodott, de ő Vitinha és Renato Sanches ügynöke is.

Ugarte évi 6 milliót kap, bruttóban, vele hosszú távra megoldódott a középső középpályás posztjának kérdése, és mivel még csak 22 éves, abszolúte fejlődőképes.

Miként a 19 esztendős szűrő, Cher Ndour, aki a Benfica B-től jött ingyen, a szenegáli származású játékos az Atalanta neveltje, eddig főleg az olasz U-válogatottakban villogott, a profik között még egyetlen másodpercet sem játszott tétmérkőzésen. Ő védekező és támadó középpályás is, ráadásul mindkét lábát egyformán tudja használni.

Xavi Simons, a Barca egykori csodagyereke kezd úgy játszani lassan, amilyen sajtója volt néhány éve, négymillióért nagy butaság lett volna nem visszaopciózni Eindhovenből, de kölcsönadták Lipcsébe, ohne opció. A húszéves holland a PSV-ben 3800 perc alatt 48 meccsen 34 kanadai pontot szerzett, karmesterként és szélsőként is bevethető. Övé a jövő.

 

 

ÉS KIÉ MÉG?

A barcelonai Ousmane Dembélé régi téma Párizsban, csak a fizetésén folyik a vita, az ötvenmilliós kivásárlási ár elfogadható. Mivel ez augusztus legelején az RMC Sport szerint megduplázódik, e hét elején eldől ez az ügy. Közben kiderült, miért morcos és szkeptikus az FC Barcelona: az összeg fele a játékosé és az ügynökéé. A szélső több mint 300 milliójába került eddig a katalán klubnak, sovány vigaszdíj lenne most a 25 milliós vételár.

Mivel Mbappé szinte biztosan távozik, a PSG pedig nem jutott dűlőre sem Harry Kane-nel, sem az al-Hilal által is hívott Victor Osimhennel, felmerült Rasmus Höjlund neve is, de rá a Manchester United csapott le a sokkal kisebb fizetési ajánlatuk ellenére is (az olaszok megkapták volna pedig Hugo Ekitikét is).

Nyilván Mbappé eladása után azonnal felpörög a PSG, már csak azért is, mert a támadó évi 150 millió eurót keres, és hamarosan esedékes neki egy 80 milliós hűségbónusz is, jövőre lejáró szerződése ide vagy oda…

Kézenfekvő megoldás lehet a frankfurti Randal Kolo Muani is, de Dusan Vlahoviccsal több szakíró szerint is megegyeztek a párizsiak, kitaláljuk, miért áll az ügy, ha igazak ezek az értesülések. A Juventus 70 millióért eladná őt mostani gazdasági helyzetében.

Elutasított egy 50 millió fölötti arab ajánlatot a bombaformába lendülő Jean-Clair Todibo, aki a Nice-ben magára talált, bekerült a válogatott keretbe is. A Nice-Matin szerint elnöke ötvenmillióért eladná Párizsba is…

Mendes szuperügynök Goncalo Ramost és Joao Félixt is a PSG-hez irányítaná, a Mundo Deportivo és a FootMercato szerint Ansu Fatival egyetemben…

Hogy, hogyan nem, de Mendes nemrégiben ismét találkozott az FC Barcelona vezetőivel, hogy segítsen átszabni a keretet.

A fiatal ghánai szélső, Ernest Nuamah (Nordsjaelland), Johan Bakayoko (PSV) és a Mendes-istálló tagja (...), Bradley Barcola olcsóbb megoldás Dembélénél, pontosabban utóbbiért – micsoda véletlen! – éppen 50 milliót kér az OL.

Ha kell még egy cserekapus Navas elengedése után, a L'Équipe szerint a Hugo Lloris, Kepa, David de Gea trióból választhatnak Camposék (De Gea tavaly szakított Mendesszel), de kiszemelt a 32 éves Bunu is egy holland újságíró szerint.

ŐK NEM?

A védelem bal oldalára a realos Ferland Mendy, az arsenalos Nuno Tavares vagy a Hajduk Split csodagyereke, Luka Vuskovic érkezhet.

Bernardo Silvát aligha adja el a Manchester City, Aymeric Laporte-ot inkább (rá szükség is lehet Marquinhos távozásakor), és a United sem igen engedné el Marcus Rashfordot.

Luis Enrique és Campos is nagy tisztelője a celtás Gabi Veigának, írják a francia lapok, kérdés, van-e szükség újabb középpályásra a keretben? Szerintünk nincs. Igaz ez a futóember Ibrahim Sangarére is.

Verratti távozása után Frenkie de Jong kerülhet célkeresztbe, őt nyíltan árulta tavaly a Barcelona, és rengeteg bért is megspórolna a százmilliós vételár fölött. Hogy, hogyan nem, a Barca tavaly nyáron Mendest bízta meg De Jong eladásával…

Itt jegyeznénk meg, hogy az al-Hilalnál összeállhat Kalidou Koulibaly előtt a Szergej Milinkovics-Szavics, Verratti, Rúben Neves trió…

Mbappé jelenleg az eladásra szánt játékosokkal edz, külön, a francia profi labdarúgók szerint ezért munkajogi pert kellene indítania a PSG ellen – erre aligha kerül sor, Mbappé távozása annál biztosabb.

 

 

AZ ÉLET MESSI ÉS MBAPPÉ UTÁN

A keret jelenleg egymilliárd eurót ér, ez biztosan csökkenni fog, ugyanakkor hatalmas luxus a mostani helyzet, amikor a kedvenc posztok szerint felírva Luis Enrique a Gianluigi Donnarumma/Tenas/Navas/Rico/Alexandre Letellier Hakimi/Mukiele/Dagba, Marquinhos/Presnel Kimpembe/Timothée Pembélé, Skriniar/Lucas Hernandez/Abdou Diallo, Nuno Mendes/Bernat/Kurzawa – Ugarte/Paredes/Danilo Pereira/Wijnaldum, Verratti/Li Kang In/Carlos Soler/Ismaël Gharbi/Michut, Vitinha/Fabián/Zaire-Emery/Renato Sanches – Asensio, Mbappé/Ekitiké/Ilyes Housni, Neymar/Draxler keretnek parancsol.

Egyelőre.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2023 NYARA

CLERMONT FOOT 63
Érkezett:
Maximiliano Caufriez (Szpartak Moszkva, kölcsönből vissza, 3500000 euró), Bilal Boutobba (Chamois Niort, ingyen), Habib Keita (Olympique Lyon, 1200000 euró), Andy Pelmard (Basel, 1900000 euró)
Kölcsönből vissza: Yadaly Diaby (Lustenau), Cem Türkmen (Lustenau)
Távozott: Szaif-Eddin Kaui (Khor Fakkan, ingyen), Cem Türkmen (Ankaragücü, 400000 euró)
Kölcsönbe: Ouparine Djoco (Francs Borains)

STADE BREST 29
Érkezett:
Mahdi Camara (St.-Étienne, kv., 3000000), Bradley Locko (Reims, 500000), Jonas Martin (Brest, ingyen)
Kölcsönbe: Martín Satriano (Brest)
Kölcsönből vissza: Hianga'a Mbock (Caen), Jere Uronen (Schalke)
Távozott: Haris Belkebla (szerződése lejárt), Loic Rémy (szerződése lejárt), Jean-Kévin Duverne (szl.), Franck Honorat (Mönchengladbach, 8000000), Noah Fadiga (szerződését felbontották), Jere Uronen (Charlotte, 600 000)
Kölcsönből vissza: Alberth Elis (Bordeaux), Félix Lemaréchal (Monaco), Bradley Locko (Reims)

LE HAVRE AC
Érkezett:
Loic Nego (Fehérvár, i.), Yoann Salmier (Troyes, i.), Issa Soumaré (Beerschot, 400000), Abdoulaye Touré (Genoa), Rassoul Ndiaye (Sochaux, 1500000), Daler Kuzjaev (Zenit, i.)
Távozott: Viktor Lekhal (Umm Szalal, i.), Jamal Thiaré (Atlanta United, i.), Elies Mahmoud (Stade-Lausanne-Ouchy)
Kölcsönből vissza: Amir Risardszon (Reims), Check Oumar Diakité (Paris FC), Terence Kongolo (Fulham)

LILLE OSC
Érkezett:
Samuel Umtiti (Barcelona, i.), Hákon Arnar Haraldsson (Köbenhavn, 15000000)
Kölcsönből vissza: Yusuf Yazici (Trabzonspor), Akim Zedadka (Auxerre)
Távozott: Timothy Weah (Juventus, 11300000), Jonathan Bamba (Celta Vigo. i.), BenoIt Costil (Salernitana, i.), José Fonte (Braga, i.), Jonas Martin (Brest, i.)
Kölcsönből vissza: André Gomes (Everton)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Clinton Mata (FC Bruges, 5000000), Tiago Santos (Estoril Praia, 6500000), Skelly Alvero (Sochaux, 4000000), Ainsley Maitland-Niles (Arsenal, i.)
Kölcsönbe: Duje Caleta-Car (Southampton, 1 540 000)

Kölcsönből vissza: André Camilo (Molenbeek), Julian Pollersbeck (Lorient), Jeff Reine-Adélaide (Troyes), Abdoulaye Ndiaye (Bastia), Karl Toko Ekambi (Rennes), Florent Sanchez (Volendam), Youssouf Koné (Ajaccio), Tino Kadewere (Mallorca), Habib Keita (Kortrijk)
Távozott: Cenk Özkacar (Valencia, kv., 4 210000), Julian Pollersbeck (Magdeburg, i.), Husszem Auar (Roma, i.), Moussa Dembélé (al-Ettifak, i.), Jérome Boateng (szl.), Thiago Mendes (al-Rajjan, 5000000), Habib Keita (Clermont Foot, 1200000), Abdoulaye Ndiaye (Troyes, 3500000), Romain Faivre (Bournemouth, kv., 15000000)
Kölcsönbe: Florent Sanchez (Molenbeek)
Kölcsönből vissza: Malo Gusto (Chelsea)

RC LENS
Érkezett:
Andy Diouf (Basel, 14000000), Angelo Fulgini (Mainz, kv., 7200000), Morgan Guilavogui (Paris FC, 4000000), Neil El Aynaoui (Nancy, 600000), Stijn Spierings (Toulouse, i.), Abdukodir Khusanov (Energetik-BGU, 100000), Óscar Cortés (Millonarios, 4500000)
Távozott: Ismaël Boura (Troyes, i.), Tom Ducrocq (Bastia, kv.), Jean Onana (Besiktas, 4040000), Seko Fofana (al-Naszr, 25000000), Lois Openda (Leipzig, 43000000)
Kölcsönbe: Rémy Labeau Lascary (Laval), Adam Buksa (Antalyaspor)
Kölcsönből vissza: Alexis Claude-Maurice (Nice)

FC LORIENT
Érkezett:
Aiyegun Tosin (Zürich, 4000000), Formose Mendy (Amiens, 7500000), Benjamin Mendy (Manchester City, i.), Dembo Sylla (Laval, 1000000)
Kölcsönbe: Romain Faivre (Bournemouth)
Kölcsönből vissza: Loris Mouyokolo (Rodez), Pablo Pagis (Nimes), Samuel Loric (Quevilly Rouen), Sambou Soumano (Rodez), Quentin Boisgard (Pau), Moritz Jenz (Schalke), Adrian Grbic (Valenciennes), Joel Mvuka (Bodö/Glimt)
Távozott: Terem Moffi (Nice, kv., 22500000), Moritz Jenz (Wolfsburg, 8000000), Samuel Loric (Quevilly Rouen), Enzo Le Fée (Rennes, 20000000)
Kölcsönbe: Sambou Soumano (Quevilly Rouen)
Kölcsönből vissza: Romain Faivre (Lyon), Julian Pollersbeck (Lyon), Ayman Kari (PSG)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Ruszlan Malinovszkij (Atalanta, kv., 10000000), Geoffrey Kondogbia (Atlético Madrid, 8000000), Amin Harit (Schalke, kv., 5000000), Ismaila Sarr (Watford, 13000000), Pierre-Emerick Aubameyang (Chelsea, i.), Renan Lodi (Atlético Madrid, 13000000), Rubén Blanco (Celta Vigo, kv., 1500000), Iliman Ndiaye (Sheffield United, 17 000 000)
Kölcsönből vissza: Pape Gueye (Sevilla), Salim Ben Seghir (Valenciennes), Isaak Touré (Auxerre), Jordan Amavi (Getafe), Konrad de la Fuente (Olympiakosz), Pol Lirola (Elche), Luis Henrique (Botafogo)
Távozott: Luis Suárez (Almería, kv., 8000000), Arkadiusz Milik (Juventus, kv., 6300000), Nemanja Radonjics (Torino, kv., 1700000), Kevin Strootman (Genoa, kv., i.), Alexis Sánchez (szl.), Sead Kolasinac (Atalanta, i.), Dimitri Payet (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Eric Bailly (Manchester United), Issa Kaboré (Manchester City), Nuno Tavares (Arsenal)

FC METZ
Érkezett:
Simon Elisor (Seraing, 400000), Maxime Colin (Birmingham City, i.), Jean N'Guessan (Nice)
Kölcsönből vissza: Guillaume Dietsch (Seraing), Warren Tchimbembé (Guingamp), Papa Ndiaga Yade (Troyes), Vagner (Seraing)
Távozott: Boubacar Traoré (Wolverhampton, kv., 11000 000), Ibrahima Niane (Angers, kv., 500000), Lamine Gueye (Paris FC)
Kölcsönbe: Papa Ndiaga Yade (Quevilly Rouen)

AS MONACO
Érkezett:
Romaric Etonde (PSG U19, i.), Edan Diop (Monaco U21), Philipp Köhn (Salzburg, 10000000), Mohammed Salisu (Southampton, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Jean Marcelin (Cercle Bruges), Radoslaw Majecki (Cercle Bruges), Pelé (Famalicao), Anthony Musaba (NEC), Félix Lemaréchal (Brest)
Távozott: Arthur Zagré (Excelsior, kv.), Pelé (szl.), Jean Lucas (Santos, 6000000), Jean Marcelin (Bordeaux, i.), Axel Disasi (Chelsea, 45 000 000), Anthony Musaba (Sheffield Wednesday)
Kölcsönből vissza: Alexander Nübel (Bayern München), Thomas Didillon (Cercle Bruges), Malang Sarr (Chelsea)

HSC MONTPELLIER
Érkezett:
Falaye Sacko (Vitória Guimaraes, kv., 1300000), Musza al-Tamari (Leuven, i.), Becir Omeragic (Zürich, i.), Akor Adams (Lilleström, 4 500 000)
Távozott: Bingourou Kamara (Pau, i.), Mathías Suárez (szl.), Pedro Mendes (szl.), Valere Germain (Macarthur, i.), Béni Makouana (Polisszja, 250000), Stephy Mavididi (Leicester City, 7 500 000)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (FC Bruges)

FC NANTES
Érkezett:
Moszafa Mohamed (Galatasaray, kv., 5750000), Andi Delort (Nice, kv., 5000000), Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, i.), Lamine Diack (Ankaragücü, 400 000)
Kölcsönből vissza: Abdoul Kader Bamba (St.-Étienne)
Távozott: Sébastien Corchia (Amiens, i.), Charles Traoré (szl.), Ludovic Blas (Rennes, 15000000), Andy Delort (Umm Szalal, 2500000), Andrei Girotto (al-Tawun, 4 000 000)
Kölcsönbe: Lohann Doucet (Paris FC)

Kölcsönből vissza: Evann Guessand (Nice), Joao Victor (Benfica)

OGC NICE
Érkezett:
Terem Moffi (Lorient, kv., 22500000), Jérémie Boga (Atalanta, 18000000), Ange Ahoussou (Sochaux, i.)
Kölcsönbe: Morgan Sanson (Aston Villa)
Kölcsönből vissza: Morgan Schneiderlin (Western Sydney), Rares Ilie (Maccabi Tel Aviv), Jean N'Guessan (Nimes), Kasper Dolberg (Hoffenheim), Alexis Claude-Maurice (Lens), Calvin Stengs (Antwerpen), Evann Guessand (Nantes), Ange Ahoussou (Chateauroux)
Távozott: Andi Delort (Nantes, kv., 5000000), Morgan Schneiderlin (Konyaspor, i.), Ross Barkley (szl.), Kasper Dolberg (Anderlecht, 5000000), Aaron Ramsey (Cardiff City, i.), Calvin Stengs (Feyenoord, 6000000), Ange Ahoussou (Pau), Jean N'Guessan (Metz)
Kölcsönbe: Ange Ahoussou (Sochaux), Rares Ilie (Lausanne), Mattia Viti (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Joe Bryan (Fulham), Nicolas Pépé (Arsenal)

PARIS SAINT-GERMAIN FC
Érkezett:
Hugo Ekitiké (Reims, 28500000 euró), Manuel Ugarte (Sporting CP, 60000000), Marco Asensio (Real Madrid, ingyen), Milan Skriniar (Inter, i.), Xavi Simons (PSV, 4000 000), Cher Ndour (Benfica B, i.), Lucas Hernández (Bayern München, 45000000), Li Kang In (Mallorca, 22000000), Arnau Tenas (Barcelona B., i.)
Kölcsönbe: Goncalo Ramos (Benfica, 20 000 000)
Kölcsönből vissza: Keylor Navas (Nottingham Forest), Ayman Kari (Lorient), Mathyas Randriamamy (Sete), Colin Dagba (Strasbourg), Djeidi Gassama (Eupen), Julian Draxler (Benfica), Layvin Kurzawa (Fulham), Abdou Diallo (RB Leipzig), Leandro Paredes (Juventus), Edouard Michut (Sunderland), Kenny Nagera (Lorient B), Georginio Wijnaldum (Roma)
Távozott: Junior Dina Ebimbe (Eintracht Frankfurt, kölcsön után végleg, 6500000), Lionel Messi (Inter Miami, ingyen), Sergio Ramos (szerződése lejárt), Mauro Icardi (kölcsön után végleg, Galatasaray, 10000 000), El Chadaille Bitshiabu (Leipzig, 15000000)
Kölcsönbe: Xavi Simons (Leipzig)

STADE REIMS
Érkezett:
Amine Salama (Angers, 4000000), Oumar Diakité (RB Salzburg, 2500000), Ludovic Butelle (Red Star, i.), Teddy Teuma (Union Saint Gilloise, 4600000), Joseph Okumu (Gent, 12000000), Reda Khadra (Brighton, 1900000), Adama Bojang (Steve Biko)
Kölcsönbe: Josh Wilson-Esbrand (Manchester City)
Kölcsönből vissza: N'Dri Koffi (Le Mans), Rafik Guitane (Estoril Praia), Bradley Locko (Brest), Andreaw Gravillon (Torino), Martin Adeline (Rodez), Dario Maresic (NK Istra), Valon Berisha (Melbourne City), Amir Risardszon (Le Havre), Moustapha Mbow (Seraing), Ilan Kebbal (Paris FC), Anasztasziosz Donisz (APOEL Nikosia), Fraser Hornby (Oostende)
Távozott: Hugo Ekitiké (PSG, kv., 28500000), Nicolas Penneteau (visszavonult), Fraser Hornby (Darmstadt), Bradley Locko (Brest, 500000), Rafik Guitane (Estoril Praia, 250000), Andreaw Gravillon (Adana Demirspor, 2500000), Moustapha Mbow (Paris FC, 500000), Anasztasziosz Donisz (APOEL Nikosia, i.), Ilan Kebbal (Paris FC, 2000000), Dion Lopy (Almería, 6 500 000), Kaj Sierhuis (Fortuna Sittard, 500 000)
Kölcsönbe: Dario Maresic (NK Istra), Noah Jean Holm (Rosenborg)
Kölcsönből vissza: Myziane Maolida (Hertha), Noah Jean Holm (Rosenborg), Folarin Balogun (Arsenal)

FC STADE RENNES
Érkezett:
Ludovic Blas (Nantes, 15000000), Gauthier Gallon (Troyes), Enzo Le Fée (Lorient, 20000000)
Kölcsönből vissza: Junior Kadile (Famalicao), Alfred Gomis (Como), Matthis Abline (Auxerre), Loum Tchaouna (Dijon)
Távozott: Loic Badé (Sevilla, kv., 12000000), ), Serhou Guirassy (VfB Stuttgart, kv., 9000000), Andy Diouf (Basel, kv., 5500000), Hamari Traoré (Real Sociedad, i.), Junior Kadile (Laval), Romain Salin (Marítimo, i.), Lesley Ugochukwu (Chelsea, 27 000 000)
Kölcsönbe: Dogan Alemdar (Troyes)
Kölcsönből vissza: Djed Spence (Tottenham), Karl Toko Ekambi (Lyon), Joe Rodon (Tottenham)

FC TOULOUSE
Érkezett:
Ibrahim Cissoko (NEC, 3000000), César Gelabert (Mirandés, i.), Cristian Cásseres (New York RB, 1000000), Frank Magri (Bastia, 2000000), Niklas Schmidt (Werder Bremen, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Mamady Bangré (Quevilly Rouen), Naatan Skyttä (Odense), Janisz Begraui (Pau)
Távozott: Sam Sanna (Laval, kv., i.), Stijn Spierings (Lens, i.), Rhys Healey (Watford, i.), Branco van den Boomen (Ajax, i.), Maxime Dupé (Anderlecht, i–.), Rafael Ratao (Bahia, 2500000), Brecht Dejaegere (Charlotte, i.)
Kölcsönbe: Veljko Birmancsevics (Sparta Praha), Said Hamulic (Vitesse)
Kölcsönből vissza: Theoharisz Cingarasz (PAOK)

RACING STRASBOURG ALSACE
Érkezett:
Jessy Deminguet (Caen, i.), Emanuel Emegha (Sturm Graz, 13000000), Abakar Sylla (FC Bruges, 20000000)
Kölcsönből vissza: Karol Fila (Zulte Waregem), Marvin Senaya (Rodez), Moise Sahi Dion (Annecy), Mehdi Chahiri (Paris FC), Maxime Bastian (Annecy)
Távozott: Alexander Djiku (Fenerbahce, i.), Dimitri Liénard (Bastia, i.), Maxime Le Marchand (visszavonult), Kévin Gameiro (szl.)
Kölcsönből vissza: Szuzuki Juito (Simizu S-Pulse), Morgan Sanson (Aston Villa), Colin Dagba (PSG)

Vastaggal az elmúlt hét igazolásai, ezárva szerdán reggel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik