Francia Kupa: a címvédő Nantes újra döntőt játszhat!

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 23:27
null
Ludovic Blas nagyszerű góllal juttatta tovább a csapatát (Fotó: AFP)
A Nantes hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Lyont a labdarúgó Francia Kupa szerda késő esti elődöntőjében, így egy év után újra finálét vívhat – megvédheti a címét!

 

Habár a Lyon birtokolta többet a labdát az első félidőben, nagyobb helyzetei a Nantes-nak voltak, Samuel Moutoussamy szerzett is egy gólt, de korai volt az ünneplés, a játékvezető les miatt érvénytelenítette.

Az 57. percben aztán már tényleg ünnepelhettek a „kanárik”: Ludovic Blas remek labdaátvételt követően fordulásból, szépségdíjas lövéssel megszerezte a vezetést, és mint utóbb kiderült, egyben el is döntötte a meccset, 1–0. VIDEÓ ITT!

Egy kis stat: a tavalyi döntő egyetlen gólját szerző Ludovic Blasnak ez volt az első gólja a kupa mostani kiírásában. (Stats Foot)

A négyszeres kupagyőztes Nantes egymás után a második évben jutott be a döntőbe, eközben a Lyon sorozatban a harmadik Francia Kupa-elődöntőjét veszítette el (2019, 2021, 2023), és immár zsinórban a 11. idényben marad trófea nélkül.

FRANCIA KUPA
ELŐDÖNTŐ
Nantes–Lyon 1–0
(Blas 57.)

Csütörtökön játsszák
20.45:
Annecy (II.)–Toulouse

A döntőt április 29-én játsszák le a saint-denis-i Stade de France-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik