Ligue 1: a csereként beálló Ben Seghir duplájával nyert a Monaco

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 19:01
null
Ben Seghir csereként beállva két gólt szerzett (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 16. fordulójában az Auxerre a Monacót fogadta. Fordulatos mérkőzésen – többek között Eliesse Ben Seghir duplájával – nyertek a vendégek 3–2-re, így feljöttek a tabella ötödik helyére. A Lille szintén idegenben győzött 2–0-ra a Clermont ellen.

Auxerre–Monaco

Az Auxerre 2009-ben nyert utoljára a Monaco ellen, azóta öt mérkőzésen két döntetlen és három vereség a mérlegük.

Hiába birtokolták többet a labdát a vendégek, mégis az Auxerre szerezte meg a vezetést. Eliot Matazo szabálytalanságát követően M'Baye Niang lőtte be a tizenegyest a kapu közepébe. Az első félidő vége előtt büntetőből egyenlítettek a vendégek, Wissam Ben Yedder magabiztosan értékesítette a tizenegyest.

A második félidőben már a Monaco szerzett vezetést. Aleksandr Golovin passzolt a csereként beálló Eliesse Ben Seghirhez, aki magabiztosan lőtte a hálóba a labdát. Azonban a 68. percben az Auxerre is egyenlíteni tudott. Youssof Fofana a hazaiak szögletét követően szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttatta a labdát.

A 85. percben Ben Seghir volt ismét eredményes, a tizenhatoson kívülről tekert gyönyörű mozdulattal a kapuba.

Ben Seghir 17 évesen és 315 naposan szerzett két találatot, így a második legfiatalabb játékos a Monaco történelmében, aki Ligue 1 mérkőzésen két gólt is szerez. Csupán Thierry Henry előzi meg, aki 1995-ben 17 évesen és 255 naposan duplázott. Ben Seghirnek ez volt az első tétmérkőzése az első osztályban.

 

Erre már nem volt válasza a hazaiaknak. Győzelmével a Monaco az ötödik helyre ugrott, míg az Auxerre maradt a kiesést jelentő 18. pozícióban.

Clermont–Lille

A Clermont és a Lille mérkőzésének első félidejében hiába volt mezőnyfölényben a Lille gólt nem tudott elérni.

A második játékrészben is nyomtak a vendégek, azonban a kaput tizenegy kísérletből csak egyszer találták el. A második kaput eltaláló lövés gólt eredményezett, ugyanis Angel Gomes tizenegyesből megszerezte a vezetést a Lille-nek a 68. percben.

A mérkőzés hajrájában Maximilano Caufriez kiállítását követően emberhátrányban kerültek a hazaiak, ezt kihasználva kontratámadásból Jonathan David passzából Mohamed Bayo állította be a 2–0-s végeredményt.

A Lille győzelmével tapad a Monacóra, míg a Clermont 19 ponttal a 10. helyen áll

FRANCIA LIGUE 1
16. FORDULÓ
Auxerre–Monaco 2–3 (Niang 30. – 11-esből, Fofana 68. – öngól ill. Ben Yedder 45+3. – 11-esből, Ben Seghir 59., 85.)
Clermont–Lille 0–2 (Gomes 68. – 11-esből, Bayo 90+4.)
Kiállítva: Maximiliano Caufriez (90+1. – Clermont)

Korábban:
AC Ajaccio
–Angers1–0(1–0) (Belaili 42. – 11-esből)
Troyes–Nantes0–0(0–0)

KÉSŐBB
Brest–Lyon 2–4 (Pereira Lage 29., Mounie 72., ill. Caqueret 21., Cherki 32., Lacazette 35., Tete 49.)
PSG–Strasbourg 2–1 (Marquinhos 14., Mbappé 90+6. – 11-esből ill. Marquinos 51. – öngól)
Kiállítva: Neymar (63. – PSG)


CSÜTÖRTÖKÖN
17.00:Lorient–Montpellier (Tv:Match4)
19.00:Reims–Rennes (Tv:Match4)
21.00:Nice–Lens
21.00:Olympique de Marseille–Toulouse (Tv:Match4)

LIGUE 1 ÁLLÁSA
1. Paris SG 16 14 2 45–10 +35 44
2. Lens 15 11 3 1 26–10 +16 36
3. Rennes 15 9 4 2 31–14 +17 31
4. Marseille 15 9 3 3 26–13 +13 30
5. Monaco 16 9 3 4 32–23 +9 30
6. Lille 16 9 2 5 29–23 +6 29
7. Lorient 15 8 4 3 26–21 +5 28
8. Lyon 16 7 3 6 27–20 +7 24
9. Nice 15 5 5 5 15–17 –2 20
10. Clermont 16 5 4 7 19–25 –6 19
11. Reims 15 3 8 4 16–21 –5 17
12. Toulouse 15 4 4 7 20–27 –7 16
13. Troyes 16 3 6 7 26–31 –5 15
14. Ajaccio 16 4 3 9 15–24 –9 15
15. Montpellier 15 4 2 9 24–29 –5 14
16. Nantes 16 2 8 6 17–24 –7 14
17. Brest 16 3 4 9 18–32 –14 13
18. Auxerre 16 3 4 9 16–34 –18 13
19. Strasbourg 16 1 8 7 18–28 –10 11
20. Angers 16 2 2 12 15–35 –20 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik