Világbajnoki csoport, olasz, angol vagy uru bánattal

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2014.05.26. 16:21
null
Az angolokon hosszú idő után nincs hatalmas nyomás – meglesz az áttörés? (Fotók: Action Images)
Ahogyan minden tornán, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon is összejött egy halálcsoportnak kinevezett négyes. Három egykori világbajnok összesen hét világbajnoki címmel, közöttük egy esélytelen pofozógép – bemutatjuk a D-csoportot.

 

 

ANGLIA

Amikor kiderült, kik mellé került az angol válogatott Brazíliában, szövetségének első embere, Greg Dyke elhúzta mutatóujját torka előtt, jelezvén: nekik kampec. Bár a Premier League a világ egyik legjobb bajnoksága, az angol csapat korántsem vb-esélyes, hiába keresik 1966-os önmagukat a háromoroszlánosok. A fenti gesztus címzettje, Roy Hodgson szövetségi kapitány a kontinenstornán a legjobb nyolc közé vezette övéit, ahol a Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – A. Young, S. Parker (Henderson, 94.), Gerrard, Milner (A. Carroll, 61.) – Rooney, Welbeck (Walcott, 61.) csapata 11-esekkel elvérzett az olaszok ellen.

A gárda nem erősödött azóta, a Steven Gerrard, Frank Lampard duó a vb idején együtt 70 éves lesz, Wayne Rooney kiegyensúlyozatlan, a fiatalok pedig igen tehetségesek, de nincs nagy tapasztalatuk. Talán egyetlen angol válogatottat sem öveztek még ilyen szerény várakozások, pedig ha valahol, hát arrafelé szeret terhet pakolni kedvencei vállára a média.

Hodgson alig maroknyi játékost tartott meg a Dél-Afrikában leszerepeltek közül, Ashley Cole-t is dobta végül, alig 26 év a keret átlagéletkora. Gondot okoz viszont Theo Walcott sérülése, és nem tudni, milyen formában tér vissza Jack Wilshere.

„Az angolok tele vannak „ha”-val. Ha Rooney felépül; ha helyreáll az egyensúly a középpályán; ha meg tudják szerezni a labdát; ha bírják a hőséget; ha nem állnak vissza előnyben; ha nem lesz 11-espárbaj a végén; ha bírják pszichikailag a nyomást. Vannak erősségeik, Joe Hart jó formának örvend, Gerrardnak nagyon megy. Jordan Henderson, Daniel Sturridge és Adam Lallana bírja erővel és kreatívak is. Ha túlélik a csoportkört, azért az nagy sikernek számít” – nézett szembe a realitásokkal Henry Winter, a Telegraph szakírója.

Fiatalos lendülettel
Fiatalos lendülettel

„Sokszor kellett választanom a veteránok és a fiatalok között – mondta dilemmájáról Hodgson. – Hogy befolyásolta-e döntésemet, hogy a tornán hatalmas fizikai erőfeszítésekre lesz szükség? Nos, az egyensúly a lényeg. Edzőként évekig a klasszikus kérdésen töröd a fejed: fiatalság vagy tapasztalat? Nincs jó vagy rossz válasz.”

ERŐSSÉGEK

+ Fiatalság. Megvan azért az az előnye a csikócsapatnak, hogy nem kiégett, holtfáradt csillagok lesik majd fél szemmel az órát, és nem hatja át a mérkőzéseket a hosszúra nyúlt péntek délutáni ülések nyomott hangulata. Néhány embert még nem facsart ki a PL, ez sokat érhet.


+ Elvárások. Amelyek tulajdonképpen nincsenek, így időtlen idők óta először mehetnek habkönnyű szívvel a vébére az angolok, nem kell amiatt aggódni a kegyetlen brit média miatt. Hodgsontól főnökei is a 2016-os Eb-re várják az érmet, no para!

+ Nagy öregek. Az nem lehet, hogy egy Gerrard, egy Lampard úgy lépjen le a válogatottól, hogy bár posztjaik legjobbjai, megújítói (egy személyben szűrő, karmester és gólzsák) voltak, rendre „hárombirkásak” maradjanak! Ha van soha vissza nem térő, ez az.

GYENGE PONTOK

– Világklasszisok hiánya. A nagy öregek már nem azok, Rooney ugyan 29 bajnokin 17 gólt és 12 asszisztot jegyzett, két vb-jén és legutóbbi Eb-jén összesen egyszer volt eredményes.

– Vezéregyéniség hiánya. Régóta küzdenek azzal a problémával, hogy nincs egy olyan játékosuk, aki nehéz pillanatokban a hátára venné a csapatot, aki egymaga képes bepiszkálni egy-két gólt. Hodgsonnak egy baja van, árulta el a mester, hogy Lionel Messi nem nála játszik.

ANGLIA
Zóna: Európa
Kvalifikáció dátuma: 2013. október 16
Világbajnoki szereplések száma: 13 (1950, 1954, 1958, 1962, 1966, 1970, 1982, 1986, 1990, 1998, 2002, 2006, 2010)
Legjobb eredmény: világbajnok (1966)
Selejtezők itt!

– PL. Igen, a világ legtöbb pénzt megforgató ligája régóta a nemzeti csapat kerékkötője: kevés a tér a hazai fiatalok előtt a légiósok miatt, aki pedig játszik, az 38-szor léphet pályára egy idényben, plusz három kupában, téli szünet pedig nincs.

A SZTÁR: ROONEY. Nem véletlenül Rooé a keret legtöbbet érő játékjoga (45 millió euró), a halódó MU-ban is képes volt a mérkőzésenkénti egy kanadai pontot szállítani. Noha a BL-ben nem varázsolt, a válogatottban a tétmérkőzésekre rendre összekapja magát, hat selejtezőn hétszer volt eredményes, és minden fellépésén betalált. Most is rajta áll vagy bukik a nemzeti gárda gólerőssége – ha szokásos vb-formáját hozza, végük, ha szárnyal, magával húzza a többieket is. Csak legyen egészséges!

Ha Rooney szárnyal, jó vébét zárhatnak az angolok
Ha Rooney szárnyal, jó vébét zárhatnak az angolok

TAKTIKAI FELÁLLÁS: 4–2–3–1. Hodgson kinevezése után azonnal átvariálta a jó öreg „nénékettőt”, ezt nevezte küldetésének. Kapóra jött, hogy Roo klubjában is a középcsatár mögött helyezkedik el, és vitte magával a válogatotthoz Danny Welbecket is. A másik szélről Walcott hiányzik, de így nem kell megbontani a liverpooli Raheem Sterling, Sturridge párost, akiknek Gerrard csukott szemmel passzol, utóbbival Lampard sokáig együtt játszott a Chelsea-ben. Rutinos (a kapitánykedvenc James Milner) és fiatal szélső (Lallana, Alex Oxlade-Chamberlain), ígéretes támadó középpályás (Ross Barkley) szintén kerettag, az öregeket Henderson és Wilshere tehermentesít; a cserecsatár viszont „csak” a southamptoni Rickie Lambert.

Jó ideje nem láttuk Cole és Terry nélkül tornákon az angolokat, előbbit Leighton Baines, utóbbit Gary Cahill pótolja, akinek párjaként Phil Jagielka, Phil Jones és Chris Smalling csereszabatos teljesítményre képes; a jobb oldal a régi bútordarab Glen Johnsoné.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: HODGSON. Az 1947-es születésű, játékosként a Crystal Palace-ig jutó Hodgson 2012-ben váltotta a rapid módon leköszönő Fabio Capellót, és azt várták tőle, hogy stílusában és összetételében is megreformálja a nemzeti 11-et. Addigi 36 éves edzői karrierje során 18 csapatot irányított, köztük három válogatottat, a svájcit, a finnt és az arab emírségekbelit, megjárva az 1994-es vb-t és az 1996-os Eb-t, de az Intert és a Poolt is igazgatta, tehát nincs rutin híján. A szelíd, visszafogott külső kemény szívet rejt, az átalakítást erős kézzel vezényli, reménységre okot adó módon. Csapat erős és egységes, főleg a közepe, kemény dió bárki számára.

AZ ANGOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Joe Hart (Manchester City), Ben Foster (West Bromwich Albion), Fraser Forster (Celtic – skót)
Védők: Leighton Baines (Everton), Gary Cahill (Chelsea), Phil Jagielka (Everton), Glen Johnson (Liverpool), Phil Jones (Manchester United), Luke Shaw (Southampton), Chris Smalling (Manchester United)
Középpályások: Steven Gerrard (Liverpool), Ross Barkley (Everton), Jordan Henderson (Liverpool), Adam Lallana (Southampton), Frank Lampard (Chelsea), James Milner (Manchester City), Alex Oxlade-Chamberlain (Arsenal), Raheem Sterling (Liverpool), Jack Wilshere (Arsenal)
Támadók: Rickie Lambert (Southampton), Wayne Rooney (Manchester United), Daniel Sturridge (Liverpool), Danny Welbeck (Manchester United)

Tartalékok: Michael Carrick (Manchester United), Andy Carroll (West Ham United), Tom Cleverley (Manchester United), Jermain Defoe (Toronto FC – kanadai), Jon Flanagan (Liverpool), John Ruddy (Norwich City), John Stones (Everton)


Ismét összejön az érem a tipikusan tornacsapat olaszoknak?
Ismét összejön az érem a tipikusan tornacsapat olaszoknak?

OLASZORSZÁG

Ha belegondolunk, mennyire leírták az olasz válogatottat 2006-ban, és hányan megmosolyogták őket a tavalyelőtti Eb előtt, akkor most is jó a squadra azzurra minimum egy bronzéremre. Nem lett fiatalabb a mag, Mario Balotelli azóta sem szerezte meg atomfizikusi diplomáját, nem tűntek fel Roberto Baggiók, Giuseppe Rossit szokás szerint túlórában kell összedrótozni, Francesco Tottit sem vitte magával Cesare Prandelli – egyszóval minden adva van egy újabb nagy olasz sikerhez! Még egy pici bundabotrány is...

OLASZORSZÁG
Zóna: Európa
Kvalifikáció dátuma: 2013. szeptember 10.
Világbajnoki szereplések száma: 17 (1934, 1938, 1950, 1954, 1962, 1966, 1970, 1974, 1978, 1982, 1986, 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010)
Legjobb eredmény: világbajnok (1934, 1938, 1982, 2006)
Selejtezők itt!

Nagy változásokat hozott az arcpirító 2010 után Prandelli, egyébként is körmére égett a generációváltás. Az olyan „bivalyok”, mint Gianluigi Buffon, Giorgio Chiellini, Andrea Pirlo, Daniele De Rossi vagy Antonio Cassano azonban még mindig a keret tagjai, utóbbitól eltekintve egyenesen a gárda oszlopai. Csakhogy Balotelli óta nem láttunk talján üstököst, és hiába a megbízható védelem (Made in Torino), hiába Pirlo intelligenciája, kiszámíthatóságuk, körülményességük is közismert.

Hogy mi ad nekik mégis reményt? A közelmúltban sokszor ötletesen és gólerősen futballoztak, labdatartásuk aranyat ér a dél-amerikai klímában, sarabolásukba bárki belefullad (a nézők is), Pirlo pedig bármikor ad egy gólpasszt Balotellinek, akinek már csak saját magát kell legyőznie, hogy Baggio örökébe léphessen.

„Dél-Afrikában totális kudarcot vallottunk, ezzel a teherrel megyünk most ki a vb-re, pechünkre egy erős csoportba. Most nem engedhetjük meg magunknak az álmos rajtot. Jó a csapat, de nem a legjobb, nincs mérkőzéseket megnyerő egyéniség. Balotelli sincs jó formában, Pirlo fantasztikus, de nem fiatal. Azt hiszem, maximum a negyeddöntőig mehetünk, tovább nem" – nézett szembe a tényekkel Fabrizio Bocca a La Repubblicától.

Egy felmérés szerint maguk az olasz szurkolók sem tudják, mit várjanak övéiktől: 29.4 százalékuk szerint a csoportban ragadnak, 19.9 százalék szerint világbajnokok lesznek!

A lehetséges négyvédős felállás
A lehetséges négyvédős felállás
ERŐSSÉGEK

+ Védelem. Buffon, Chiellini, Andrea Barzagli és Leonardo Bonucci csukott szemmel is tudja, hogyan helyezkedik a másik nemhogy a pályán, de az ebédlőben is. Szorult helyzetekben jól jön, mint ahogyan az is, hogy előttük klubtárs kettős tesz-vesz.

+ Taktika. Elismerjük, a nagy taktikai csata szakkifejezéssel általában a dögunalmat írjuk körül, de Prandelli fegyelmezett, a labdát biztos lábbal járató csapata rágós falat. Ha nem kapcsol ki egy-egy játékos, nehéz elverni őket, mert Prandelli nagy motivátor. És egyébként is tipikus tornacsapat az olasz.

+ Balotelli. Nem mindig hátrány egy olyan ék, aki ellenfelei és saját maga számára is teljességgel kiszámíthatatlan. Az Eb-n már bizonyított, de még többet várnak tőle. „Amikor Balotelli előhozza magából a benne rejlő képességeket, nagyon boldog napja lesz az az országnak” – jövendölte Prandelli.

GYENGE PONTOK

– Az idő vasfoga. Nem ragozzuk: a nagy öregek nagy öregek, a selejtezők során többször is 30-as átlagéletkorú gárdával álltak ki. A fiatalság bolondság, de erő és gyorsaság is.

– Beállás. Az olasz válogatott, ha Pirlo nincs formában, képes úgy beállni, mint egy szovjet típusú kerékpár hátsó kereke a nyolcvanas években, és nincs az az Isten, amely újra lendületbe hozza.

– Többi támadó. Ha Balotellit elnyomják, nagy bajban lesznek a taljánok, mert fiataljaik zöldfülűek, és még klubjaikban sem képesek folyamatosan magas szinten teljesíteni – pedig a Serie A finoman szólva sem most éli fénykorát –, Cassano ezen a szinten vicc, Rossi pedig ki tudja, hogyan tér vissza sokadik térdműtéte után.

A SZTÁR: PIRLO. Az ember, aki megmutatta, hogy a rohanás világának még rohanóbb futballjában öregurasan sétálva is lehet két elmezsibbasztóan pontos szabadrúgás között hátgerincet bizsergető parádés labdákat adni. Ő köti össze a védősort a támadókkal, a csapatot a sikerekkel, de mivel Pirlo a squadra azzurra méregfoga is, elegendő őt kihúzni. Megküzd majd a hőséggel is a 35 éves szervező, szerencséjére nem a futómennyiségre épül stílusa.

TAKTIKAI FELÁLLÁS: 4–3–1–2. Nem változott igazán sem az emberanyag, sem az alaptaktika az Eb óta. Buffonnál jobb kapus nem kell, előtte Chiellini Barzaglival vagy/és Bonuccival játszhat párban, illetve mivel Domenico Criscito kikerült a keretből, hármasban; és hogy a jobbon Mattia De Sciglio, Ignazio Abate vagy Christian Maggio játszik-e, csak névtani kérdés.

Pirlo öregurasan sétálva is képes sikerre vezetni az olaszokat
Pirlo öregurasan sétálva is képes sikerre vezetni az olaszokat

Pirlo magával viheti a kezdőbe Marchisiót, és De Rossival válik legyőzhetetlenné a hármas, Alberto Aquilani és Thiago Motta igazi kiegészítő emberek. Prandelli a tőle látottak ellenére is nagy híve a játékmester Riccardo Montolivónak, sokak szerint érdemesebb lenne Marco Verrattival próbálkozni. A széleket az Antonio Candreva, Lorenzo Insigne kettőssel lehet feldobni, de a remek idényt zárt Alessio Cerci is befuthat.

Egyébként a keret valósággal kiált a 3–5–2-ért, de a szaklapok szerint hamarabb fordulnak át 5–4–1-be vagy 4–3–3-ba. Utóbbinál értelemszerűen több szerepet kapnak a sikeréhes szélsők, talán ez lesz a továbbjutás kulcsa.

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: PRANDELLI. Az 56 éves szakember játékosként nem kevés tapasztalatot gyűjtött a Rossi, Michel Platini-féle Juvében, majd az Atalantában kezdte új karrierjét. Kisebb csapatok és a Parma után jöhetett az AS Roma, ám felesége betegsége miatt lemondott; majd következett a Fiorentina, és a „lilák” kivirágoztak kezei alatt, Prandelli pedig háromszor lett a Serie A legjobb olasz edzője. Neje halála sem vette vissza, 2010-ben közfelkiáltásra lett Marcello Lippi utóda. A megfiatalított gárdát Eb-ezüstre vezényelte, most a négy közé jutással is elégedett lenne. „A munkabírás és a fizikai állapot a kiválasztás elsődleges szempontja” – vallotta a kerethirdetés után, ezzel is magyarázva Alberto Gilardino, Luca Toni, Stephan El Shaarawy és Criscito kihagyását.

AZ OLASZ VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Salvatore Sirigu (PSG – francia), Mattia Perin (Genoa).
Védők: Giorgio Chiellini (Juventus), Andrea Barzagli (Juventus), Leonardo Bonucci (Juventus), Gabriel Paletta (Parma), Andrea Ranocchia (Inter), Christian Maggio (Napoli), Mattia De Sciglio (Milan), Ignazio Abate (Milan), Matteo Darmian (Torino), Manuel Pasqual (Fiorentina).
Középpályások: Andrea Pirlo (Juventus), Daniele De Rossi (Roma), Riccardo Montolivo (Milan), Claudio Marchisio (Juventus), Thiago Motta (PSG – francia), Marco Verratti (PSG – francia), Antonio Candreva (Lazio), Romulo (Verona), Alberto Aquilani (Fiorentina), Marco Parolo (Parma).
Támadók: Mario Balotelli (Milan), Antonio Cassano (Parma), Giuseppe Rossi (Fiorentina), Alessio Cerci (Torino), Ciro Immobile (Torino), Mattia Destro (Roma), Lorenzo Insigne (Napoli).

 

Costa Rica nem vállalja a pofozógép szerepét a brazíliai világbajnokságon
Costa Rica nem vállalja a pofozógép szerepét a brazíliai világbajnokságon


COSTA RICA

Azért is csodás a futball-vb, mert megismerhetünk ilyenkor tőlünk messze fekvő országokat, közelebb kerülhetünk kultúrájukhoz, még ha csak felületesen is. Hőseink először 1990-ben jutottak ki vébére, és mindenki megsüvegelte teljesítményüket, Luis Conejo máig emlékezetesen védett. 2002-ben sem vallottak szégyent Paulo Wanchope-ék, de négy év múlva nem ment nekik, aztán éppen csak kiütötték őket a selejtezők végén az uruk.

COSTA RICA
Zóna: Közép-Amerika
Kvalifikáció dátuma: 2013. szeptember 11.
Világbajnoki szereplések száma: 3 (1990, 2002, 2006)
Legjobb eredmény: nyolcaddöntő (1990)
Selejtezők itt!

Mindig is jó támadóik voltak a „Ticosnak”, de most hátul is rendeződtek a sorok. A selejtezők során mérkőzésenként jóval kevesebb, mint egy gólt kapott Jorge Luis Pinto gárdája, és a gyér felkészülési eredmények hatására plusz egy ember kerülhet a védelembe. „Costa Rica tudja, hogy a legjobbjuknál is jobban kellene játszaniuk. Mentálisan felkészültek arra, hogy kitegyék a pályán szívüket-lelküket, még ha hamar végük is lesz. A terv: nehézzé tenni az ellenfél dolgát, a többit meglátjuk” – így a gárdáról Andrea Zamora, a Canal 13 elemzője.

ERŐSSÉGEK

+ Légiósok. A bő keretből 18-an nem otthon keresik kenyerüket, Spanyolországból, Hollandiából, Görögországból, Belgiumból, Skandináviából és az Egyesült Államokból is érkeztek a santosi edzőtáborba.

Vajon lesz bátorsága támadni Costa Ricának?
Vajon lesz bátorsága támadni Costa Ricának?
+ Védekezés. Többnyire hatan nyüzsögnek a középpályán, és a kvalifikációs ellenfelek zöme nem tudott mit kezdeni ezzel, a három védő pedig minden lecsorgót hárított. A levantei Keilor Navas személyében remek kapusuk van, és nehogy azt higgyük, hogy a taktikai fegyelem terra incognita számukra. Beszédes: a selejtezők során 476 percen át húzták kapott gól nélkül.

+ Támadók. Esélytelenség ide vagy oda, Bryan Ruiz és Arsene Wenger Joel Campbellje minden védelemnek fejtörést okoz, és tartani kell Álvaro Saborío technikás megoldásaitól is.

GYENGE PONTOK

– Rutintalanság. Jól ismerik már a környékbeli kicsiket és nagyokat, de európai csapatokkal „ezer éve” nem vívtak tétmérkőzést. Arról már nem is beszélve, hogy egy USA és egy Mexikó is mennyire másképpen futballozik a kvalifikációk alatt, mint a tornákon.

– Koncentráció. A „Ticos” rengetegszer kapott gólt az utolsó percekben, bár ez most aligha lesz perdöntő.

– Szűkös kispad. A keret mint egy NB I-es élcsapat, tömve 200 ezer euró körüli játékosokkal. Az első sortól sem fogja el a rettegés a jónépet, a cserék pedig az abszolúte futottak még kategóriájába tartoznak.

A SZTÁR: RUIZ. Legértékesebb játékosuk a PSV támadója, aki csak minden ötödik válogatottbeli fellépésén eredményes, de remek passzokkal szolgál. Az 1985-ben született, minden támadóposzton bevethető, magát legjobban a jobb szélen érző támadó a legutóbbi idényt a PSV-ben töltötte, 14 bajnokin öt gólt és három asszisztot szerezvén, és a vb után visszatér az érte a Twentének nyolcmillió eurót fizető Fulhamhez. Mostanában nem muzsikál túl fényesen, a tornán bizonyítani szeretné, hogy korai még leírni őt.

TAKTIKAI FELÁLLÁS: 3–6–1. Nagy dilemmában Pinto: ha felbontja a jól megszokottat, oda az eddigi taktikai tökéletesség, ha nem tesz be egy negyedik védőt, akkor megszórják őket. Navas a torna felfedezettje lehet, egyes lapok szerint a La Liga legjobb kapusa volt. Navas előtt neves védő nincs, ezért is fájdalmas az evertonos Bryan Oviedo sérülése, ellenben a középpályán nyüzsögnek a Norvégiában, Dániában vagy Svédországban légióskodók, és ez azért feltételez némi minőséget és futómennyiséget. A gólokat az MLS-ben harmincon túl is gólerős Saboríótól vagy az Olympiakoszban magára talált Campbelltől várhatjuk.

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: PINTO. A 61 éves szakember sohasem volt profi labdarúgó, de edzőként nyert bajnokságot négy országban (Kolumbia, Costa Rica, Venezuela, Peru) is. Az előbbi két ország szövetségi kapitányaként megbukott, és a médiával is rossz viszonyt ápolt. 2011-ben került ismét a „La Sele” élére, és az elvárásokat máris teljesítette, miközben olyan legendákkal erősítette meg stábját, mint Wanchope, Conejo vagy a 128-szoros válogatott Luis Marin.

A COSTA RICA-I VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Keilor Navas (Levante – spanyol), Patrick Pemberton (Alajuelense), Daniel Cambronero (Herediano), Esteban Alvarado (AZ – holland)
Védők: Johnny Acosta (Alajuelense), Giancarlo González (Columbus Crew – egyesült államokbeli), Michael Umana (Saprissa), Óscar Duarte (FC Bruges – belga), Waylon Francis (Columbus Crew – egyesült államokbeli), Heiner Mora (Saprissa), Junior Díaz (Mainz – német), Christian Gamboa (Rosenborg – norvég), Roy Miller (New York Red Bulls – egyesült államokbeli), Kendall Waston (Saprissa)
Középpályások: Celso Borges (AIK – svéd), Christian Bolanos (Köbenhavn – dán), Esteban Granados (Herediano), Michael Barrantes (Aalesund – norvég), Yeltsin Tejeda (Saprissa), Diego Calvo (Valerenga – norvég), José Miguel Cubero (Herediano), Carlos Hernández (Wellington Phoenix – új-zélandi), Ariel Rodríguez (Alajuelense), Hansell Arauz (Saprissa)
Támadók: Álvaro Saborío (Real Salt Lake – egyesült államokbeli), Bryan Ruiz (PSV – holland), Joel Campbell (Olimpiakosz Pireusz – görög), Randall Brenes (Cartaginés), Marco Urena (Kuban Krasznodar – orosz), Jairo Arrieta (Columbus Crew – egyesült államokbeli)

 

Uruguay négy éve a négy közé jutott – ezúttal meddig menetelnek a dél-amerikaiak?
Uruguay négy éve a négy közé jutott – ezúttal meddig menetelnek a dél-amerikaiak?


URUGUAY

URUGUAY
Zóna: Dél-Amerika
Kvalifikáció dátuma: 2013. november 20.
Világbajnoki szereplések száma: 11 (1930, 1950, 1954, 1962, 1966, 1970, 1974, 1986, 1990, 2002, 2010)
Legjobb eredmény: világbajnok (1930, 1950)
Selejtezők itt!

Hatalmas meglepetésre az elődöntőig jutottak a 2010-es vb-n az uruk, Diego Forlán, Luis Suárez és Edinson Cavani letette névjegyét a nagyvilágnak címeres mezben is. Bár a dél-afrikai társgólkirály Forlán már 35 éves, Suárez és Cavani világklasszissá nőtt, a topligákban edződő középpálya még kiegyensúlyozottabb lett, és Diego Godín személyében lett végre igazi feje a védelemnek. A 2011-es Copa-arany önbizalommal töltötte fel őket, az elővébén két szoros vereséget szenvedtek az Eb döntőseitől.

A selejtezőkre hagyományosan nem tudja felszívni magát a céleste, az utolsó kiskapun surrant ki most is, de ennek maguk sem tulajdonítanak jelentőséget. Annak viszont igen, hogy 1950-ben Brazíliában lettek világbajnokok, a házigazdák ellen.

„Uruguay nem egyszemélyes csapat, rendszere, stílusa van játékának, és nagyon nehéz ellenük futballozni, mert lelkesek, bátrak. Ha választanom kellene Anglia és Uruguay között, utóbbira tenném a pénzem, és mondom ezt elfogultság nélkül" – vall esélyeikről a legendás középpályás, a brit futballt belülről is ismerő Gustavo Poyet.

Micsoda csatárkettős!
Micsoda csatárkettős!
ERŐSSÉGEK

+ Csatárkettős. Suárez 33 bajnokin alig 31-szer volt eredményes a Poolban, és adott 21 gólpasszt is, Cavani a PSG-ben 30/16/6-tal zárt, a kupákban 13/9/1-gyel. Csodás előjelek, csak ne szólt volna közbe egy fránya sérülés...

+ Összeszokottság. Óscar Washington Tabárez 2006 óta tulajdonképpen erre a magra épít, a keret átlagéletkora viszont csak 28 év. Igaz, sok fiatal üstökös nem bukkant fel mostanában, de ahogyan a kapitány mondta: „Nincs sok változtatási lehetőségünk, de ami működik, nem is kell variálni.”

GYENGE PONTOK

– Suárez sérülése. Amit átélt Kolumbia Falcaóval, az történik Uruguayjal Suárez műtétje miatt. Cavani ide vagy oda, Suárez nélkül félkarú óriás a válogatott, pontosabban félkarú középcsapat, egy jó kis Cavani, Forlán kettőssel.

– Lugano. A védőlegenda Diego Lugano 34. életévét tapossa, de szerepe és helye megkérdőjelezhetetlen a csapatban. A csapatkapitány az elmúlt idényben alig kilenc bajnokin játszott a WBA-ben, jelenleg csapatot keres. Amikor minden tizedmásodperc számít, nagy kockázatokat rejt egy ilyen bekk szerepeltetése.

A SZTÁR: SUÁREZ. Ki más? Zseniális formát mutat mostanában a 27 éves támadó, nem lenne meglepetés, ha a kissé szeleburdi, néha kimondottan gonosz játékosért őrült összegeket fizetne a Real a torna után. Május közepén artroszkópos térdműtéten esett át, és ha Costa Rica ellen nem is játszhat, a későbbiekben már igen. Ha bombaformában tér vissza, ő lesz 2014 Forlánja.

Suárez kiesése nagy érvágás lenne
Suárez kiesése nagy érvágás lenne

TAKTIKAI FELÁLLÁS: 4–4–2. Ezzel a kerettel nehéz is lenne más hadrendben hatékonyan futballozni, mint a jó öreg 4–4–2, amelynek a jó öreg Tabárez egyébként is híve. Nincs jó karmestere és megbízható kapusa a célestének, de sokat futó, kőkemény középpályásai és támadó szellemű szélsőhátvédjei igen. Fontos megemlíteni, hogy Forlán mellett több jó cserejátékossal is bír a „Los Charrúas”, mint Walter Gargano, Álvaro Pereira, Álvaro González, Gastón Ramírez vagy Abel Hernández, de egyikük sem védő.

SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: TABÁREZ. Az egykori középszerű, de a légióskodásig azért eljutó védő első nagy sikerét a Penarollal aratta, megnyervén a Libertadores-kupát, még 1987-ben, majd a felnőttválogatott, a Boca Juniors és a Cagliari után jöhetett a Milan, ám itt hamar megbukott. 2006-ban tért vissza a célestéhez, négyévnyi munkanélküliség után. Dél-Afrikában hős lett, bizonyítva, hogy Uruguay mégsem csak a labdarúgás őstörténetének része, hanem a jelenkorinak is. Most már csak fel kell tennie a pontot az i-re.

AZ URUGUAYI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fernando Muslera (Galatasaray – török), Martín Silva (Vasco Da Gama – brazil), Rodrigo Munoz (Libertad – paraguayi)
Védők: Diego Lugano (West Bromwich Albion – angol), Diego Godín (Atlético Madrid – spanyol), José Maria Giménez (Atlético Madrid – spanyol), Martin Cáceres (Juventus – olasz), Maximiliano Pereira (Benfica – portugál), Jorge Fucile (Porto – portugál), Sebastian Coates (Nacional)
Középpályások: Egidio Arévalo Ríos (Morelia – mexikói), Walter Gargano (Parma – olasz), Diego Pérez (Bologna – olasz), Sebastián Eguren (Palmeiras – brazil), Álvaro González (Lazio – olasz), Alejandro Silva (Lanús – argentin), Álvaro Pereira (Sao Paulo – brazil), Cristian Rodríguez (Atlético Madrid – spanyol), Gastón Ramírez (Southampton – angol), Nicolás Lodeiro (Botafogo – brazil).
Támadók: Luís Suárez (Liverpool – angol), Edinson Cavani (PSG – francia), Diego Forlán (Cerezo Oszaka – japán), Cristian Stuani (Espanyol – spanyol), Abel Hernández (Palermo – olasz).


Balotelli lehet az olaszok nyerőembere
Balotelli lehet az olaszok nyerőembere

A CSOPORT LEGÉRDEKESEBB FAZONJA: BALOTELLI

Igazi futballőserő és szellemi őserdő a ghánai származású csatár, aki finoman szólva sem indulatai, érzelmei és a közkönyvtárak ura – ezért is kerül be annyiszor a bulvársajtóba. Ő Szupermario, korunk hőse, aki a maga fejére gyújt egy házat lángeszével, gólörömein évekig gúnyolódnak, ripityára töri a luxusautókat, sorra nyöszörgeti a ki tudja miből élő modelleket, dominálja fiatalabb csapattársait, akár darts nyilakkal is, maffiózókkal haverkodik, saját szobrot állíttat kertjébe, lekaratézza a paparazzókat – és minden bizonnyal ő lesz az olaszok nyerőembere.

NSO-VERDIKT A CSOPORTRÓL

Azért is lesz csoda izgalmas küzdelem ebben a négyesben, mert Costa Ricát igyekszik minél jobban kitömni minden volt világbajnok, és amennyi szakember megszólalt eddig, majdnem annyiféle sorrendet vártak az első három helyre. Pillanatnyi forma, jobb erő- és idegállapot, sérülések és egyéni villanások döntenek majd – ha Suárez nem épül fel, véleményünk szerint nem az uruk javára.

Tipp: 1. Olaszország, 2. Anglia, 3. Uruguay, 4. Costa Rica.

A CSOPORT PROGRAMJA
2014. 06. 14., 21:00 Fortaleza Uruguay–Costa Rica
2014. 06. 15., 00:00 Manaus Anglia–Olaszország
2014. 06. 19., 21:00 Sao Paulo Uruguay–Anglia
2014. 06. 20., 18:00 Recife Olaszország–Costa Rica
2014. 06. 24., 18:00 Natal Olaszország–Uruguay
2014. 06. 24., 18:00 Belo Horizonte Costa Rica–Anglia
Vajon melyik korábbi világbajnok búslakodik majd?
Vajon melyik korábbi világbajnok búslakodik majd?

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik