Mexikó ötöt számolt Új-Zélandra

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 21:25
null
Így örült Miguel Herrera (balra) Mexikó második góljának (Fotók: Reuters)
Mexikó labdarúgó-válogatottja hazai pályán, az Azték Stadionban játszott Új-Zélanddal a jövő évi brazíliai világbajnokság interkontinentális selejtezőjének első felvonásán, és a hazaiak meg sem álltak öt találatig. Bár a végén szépítettek a „kivik”, a visszavágó formaságnak tűnik.


Ennyi jutott nekünk a 2013-as világbajnoki pótselejtezőkből: a Mexikó–Új-Zéland interkontinentális mérkőzést a Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Vad II István magyar bírói egység vezette. A mexikóiak sem így képzelték el éppen útjukat a brazíliai tornára: botrányos kvalifikációs métkőzések, nehezen követhető kapitánykeringő, és végül negyedik helyezés selejtezőcsoportjukban az Egyesült Államok, Costa Rica és Honduras mögött. Az új szövetségi kapitány, Miguel Herrera végül hét helyen változtatta meg elődje kezdőjét, és olyan Európában légióskodó sztárokat száműzött, mint Javier „Chicharito" Hernández, Andrés Guardado vagy Giovani dos Santos.

Új-Zéland legjobbjai ellenben az esélytelenek nyugalmával készülődhettek, mint fontos mérkőzéseik előtt mindig – azt azonban a mexikóiak sem feledhették, hogy Ricki Herbert legénysége volt az egyetlen, amely veretlenül zárta a 2010-es vébét!

Raúl Jiménez (balra) egyszer talált be
Raúl Jiménez (balra) egyszer talált be

Azt mindenképpen Herrera javára kell írni, hogy választottjai éhes tigrisként ugrottak ellenfelüknek, az első félidőben olykor 90 százalékban birtokolták a labdát és ötpercenként kidolgoztak egy helyzetet. Kész csoda, hogy az első 45 percben csak két gólt kaptak a vendégek: Glen Moss kapus igazi kiviként röpködött egyik saroktól a másikig, a léc is keze alá dolgozott, de védői cserben hagyták: előbb Paul Aguilar terelt az üres kapuba egy kipattanót, majd egy szöglet után Raúl Jiménez csúsztatott közelről a hálóba.

Nagyon igyekezett Jiménez, a CF América 1991-es születésű támadója, kis híján évtizedenként eső "skorpiós" csodagólt szerzett sarokkal, a levegőben úszva, de társai igyekezetére sem lehetett panasz, így aztán fantasztikus hangulatot varázsolt hálából az Azteca jó nyolcvanezres közönsége.

A második félidő elején végleg eldőlt a mérkőzés, egy villámgyors támadás végén Oribe Peralta mattolta a vendégeket – Herbert azonban három cserével felrázta csapatát, és mivel a mexikóiak sem igyekeztek már úgy, mint korábban, egyre több támadást vezettek, az ezerfejű nagy bosszúságára.

A nézőket kiengesztelendő a hajrában előbb Oribe Peralta, majd a veterán ikon, Rafael Márquez fejelt gólt, és belefért még a csereként beállt Chris James szépítése is.

Egy hét múlva visszavágó, de már csak az illem és a szabályok kedvéért, Kassaiék jól vezették, kézben tartották a mérkőzést.

VB 2014
INTERKONTINENTÁLIS PÓTSELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MEXIKÓ–ÚJ-ZÉLAND 5
1
Mexikóváros
, Azteca, 85 000 néző. V: Kassai Viktor
Mexikó: Munoz – Aguilar, Márquez, F. Rodríguez, Valenzuela – Layún, Medina, Montes (Zinha, 59.), Pena (Escoboza, 64.) – R. Jiménez, O. Peralta (J. Molina, 82.). Szövetségi kapitány: Miguel Herrera
A kispadon: J. Corona (k.), Talavera (k.), Mier, M. Herrera, E. Hernández, Aldrete, R. Salinas, L. Mendoza, A. de Nigris
Új-Zéland: Moss – Lochhead, T. Smith, Durante, McGlinchey – Bertos, Vicelich, Brockie (M. Rojas, 57.), Christie (Ch. James, 53.), Wood (Fallon, 66.) – Barbarouses. Szövetségi kapitány: Ricki Herbert
A kispadon: T. Williams (k.), Spoonley (k.), Butler, Sigmund, Tuiloma, Smeltz, Roux, C. Henderson, Clapham
Gólszerző: Aguilar (32.), R. Jiménez (40.), O. Peralta (48., 80.), Márquez (84.), ill. Ch. James (85.)

Visszavágó: november 20., Wellington

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Három perc a ráadás.

90. perc
Jiménez még kilőné ballal a jobb felsőt 18-ről, de Moss hatalmasat véd, újra.

89. perc Chris James kap egy sárgát egy kemény belemenésért.

Az első újzélandi kapura lövésből!

85. PERC MEGVAN A SZÉPÍTÉS, JAMES! Fallen egy korner után lefejelt labdáját Chris James ballal 12-ről a jobb alsóba küldi, védhetetlenül pontosan. 51!

84. PERC ÖT NULLA, MÁRQUEZ!
Egy bal oldali szögletet a veterán mexikói hős, Rafael Márquez a kapu közepébe bólint az ötös előteréből. 50!

82. perc
Peralta lemegy, Jesús Molina váltja.

80. PERC PERALTA MOST PONTOS, NÉGY NULLA!
Layún balról ballal bead, Oribe Peralta 11 méterről a jobb felsőbe fejel. 4–0!

78. perc
Peralta kicselezi magát az ötös elől, majd a második hullámban érkező Aguilar lő a kapu mellé. Layún pontosabb, 20-ról félmagasan lő, Moss hatalmasat véd a jobb sarok előtt.

78. perc
Lochhead kezez a 16-oson belül a hazaiak szerint, de elmarad a büntető.

76. perc Leo Bertos
is besárgul.

73. perc
Egy szöglet után a bántóan egyedül maradt Márquez próbálkozik, és nem is sok kellett volna a gólhoz!

71. perc Andrew Durante
kap sárgát Rodríguez felökleléséért.

69. perc
Vichelich ment hatalmasat az ötösön Peralta elől, Jiménez bal oldali beadása után.

66. perc Rory Fallon
váltja Woodsot.

64. perc
Pena le, Alonso Escoboza be. Debütálás.

62. perc
A chilei származású Rojas cselezget, már az ötös előtt jár, amikor szereli Márquez.

59. perc Zinha
váltja Montest. A közönség nem kimondottan örül ennek a ténynek.

57. perc
Nyomnak a kivik, majd kontráz az El Tri, Montest felvágja Ivan Vichelich, sárga. Jeremy Brockie-t pedig Marco Rojas váltja közben.

53. perc
Jeremy Christie le, Chris James váltja.

52. perc
Smith menti ötösén Jiménez jobb oldali beadását, a szöglet után Montes lő a 16-os jobb sarka elől centiméterekkel a rövid felső fölé.

48. PERC ISKOLAJÁTÉK, HÁROM NULLA!
Márquez indítja saját térfeléről a balon Layúnt, a lapos, balos beadás Oribe Peraltáé, aki jobbal, bevetődve az ötösről a kapu közepébe helyez laposan. 3–0!

47. perc
Wood lő jobbal 17-ről a bal felső mellé két öllel.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc
Támadnak a "kivik", Durante kiharcol egy szögletet.

44. perc
Montes lő ballal 18-ról a jobb sarok mellé, nem is sokkal.

40. PERC KETTŐ NULLA, JIMÉNEZ!
A jobb oldali szögletet a 11-espont elől Carlos Pena csúsztatja a jobb sarok elé, érkezik Raúl Jiménez, és a kapufa elől, két lépésnyiről három álldogáló védő közül a kapu közepébe fejel, a kimozduló Moss mellett. 2–0!

39. perc MOSS! Kikapja a léc alól Carlos Pena bal oldali ötös-sarok elől megeresztett lövését, majd Jiménez a levegőben elfeküdve, bal sarokkal kapura tett lövését is kibűvészkedi a bal alsó elől.

Peralta lő egy szép lesgólt, szép volt, Kassai-csapat!

32. PERC VEZET MEXIKÓ, AGUILAR!
Moss röviden, nagyon rossz helyre üti ki Montes jobb oldali beadását, érkezik Paul Aguilar, aki ballal a kapu közepébe helyez hat méterről. A kapus összefut Durantével, elesik, a gólszerzőről pedig csúnyán lemarad Tommy Smiths. 1–0!

28. perc
Luis Montes lő a bal sarok mellé 25-ről.

25. perc
Jiménez lő az ötös bal sarka elől ballal a kapusba.

86 százalékban a hazaiaknál a labda.

24. perc
LÉC! Rodríguez lő ballal 20-ról kapura, Moss a lécre tolja a labdát!

21. perc
Wood lő méterekkel a léc fölé 21-ről, kissé balról.

19. perc
Újabb! Aguilar fejeli vissza a kapu elé Layún kissé hosszú labdáját, érkezik Jiménez, és az ötös bal sarka elől akrobatikus mozdulattal, ballal, a levegőbe felugorva lő, Moss azonban kiüti a labdát a gólvonalról!

17. perc
Helyzet! Miguel Layún balról be, Peralta fejjel az ötösről nagyon a bal sarok mellé el.

16. perc Chris Wood
lekönyökli Rafael Márquezt. Sárga, a visszavágón nem játszik.

13. perc
Andrew Durante keresztez az ötösön az utolsó pillanatban Oribe Peralta elől. Korner, veszélytelen.

11. perc
Medina elől ment bátor kivetődéssel Glenn Moss, de a kipattanó Jiménezé, azonban a 14 méteres lövést is védi az ötös előtt helyezkedő kapus!

9. perc
Francisco Rodríguez töri el kis híján Chris Wood bokáját egy kétlábas becsúszással, de nincs sárga, csak szabadrúgás. Amely pontatlanra sikeredik, Tony Lochhead teker a jobb felső fölé 26-ról.

5. perc
Raúl Jiménez teker be jobbról az ötösre, ahol mentenek a védők Oribe Peralta elől, majd Paul Aguilar lopakodik a jobbon, de az ő lövése is pontatlan, ballal a jobb, azaz hosszú sarok mellé emel.

2. perc
Juan Carlos Medina lő távolról messze a léc fölé.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak zöld-fehérben, a vendégek fekete-fehérben.

DÉLUTÁN URUGUAY GYAKORLATILAG MÁR KIJUTOTT A VB-RE.

„Az az intenzitás, amellyel európai klubjaikban játszanak, kifárasztja légiósaimat. Megpróbáltam mindegyikkel beszélni, és megértetni velük indokaimat, hogy miért nem hívtam be őket. A jelenlegi 23-as keret rendkívüli játékosokból áll, és biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk" – így a hazaiak mestere, Miguel Herrera.

„Pokolian jó csapat Mexikó, mindenkit megverhetnek odahaza, ha jó napot fognak ki, de meg kell harcolnunk velük" – így az újzélandiak mestere, Ricki Herbert.

Egy kis örökmérleg: két mérkőzés, két mexikói siker, öt rúgott és nulla kapott góllal.

A mexikóiak Javier „Chicharito” Hernández és Giovani dos Santos nélkül állnak fel. Az új-zélandi All Whites kapitánya és védelmi vezére, Winston Reid, valamint Chris Killen és Tim Payne is sérült.

Papíron simának ígérkezik, bár Mexikó egész selejtezősorozat alatt tartó szenvedése (ami persze kapitányváltással is együtt járt) óvatosságra int. A mexikóiak 78 vb-selejtezőből csupán kettőt veszítettek el az Azték-stadionban, de egyet a mostani selejtezősorozatban, ráadásul a zónadöntőben (Hexagonal) öt hazai meccsükből csak egyet nyertek meg, és hármon gólképtelenek maradtak.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MEXIKÓ–ÚJ-ZÉLAND INTERKONTINENTÁLIS VILÁGBAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik