Vb 2014: vb-n a bosnyákok, pótselejtezőn a görögök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.15. 20:55
null
Szarajevo az öröm pillanatában, az öröm lángjaiban
A G-csoportból Bosznia-Hercegovina jutott ki csoportelsőként a 2014-es, brazíliai világbajnokságra, miután a keddi játéknapon minimális különbséggel nyert Litvániában. A görögök második helyen zártak – otthon nyertek Liechtenstein ellen –, és készülhetnek a pótselejtezőre.

 

Gyorsan vezetéshez jutottak a görögök: a 7. percben bal oldali akciót vezettek, és a centerezést még megúszták ugyan a vendégek, a hosszún érkezett Dimitrisz Szalpingidisz, és két lépésről a kapuba lőtt (1–0). A folytatásban hiába volt mezőnyfölényben a házigazda, csak nem tudta gólra váltani.

Mivel a csoport továbbjutás szempontjából fontos másik mérkőzésén Litvánia hazai környezetben a 68. percig tartotta a gól nélküli döntetlent a csoportelső bosnyákokkal szemben, a görögök a minimális előnyükkel is nyeregben érezhették magukat. Utána viszont már nem, és leginkább a litvánoknak szurkolhattak. Kaunasban és Pireuszban ugyanis Vedad Ibisevic gólja mindent megváltoztatott.

A litván védők teljesen megfeledkeztek középen a bosnyák támadóról, aki egy bal oldali bejátszás után élt a lehetőséggel, és középről, négy méterről, tanítani való mozdulattal, kifordított bokával a kapuba juttatta a labdát (0–1).

Így hiába szereztek újabb gólt a görögök a 81. percben Jorgosz Karagunisz révén, a sokkal jobb gólkülönbséggel bíró bosnyákok megtartották előnyüket. Sőt védekezésre kényszerítették litván vendéglátóikat, helyzetük is volt a kettő nullához, mintegy saját maguk megnyugtatására a legjobb védekezés a támadás mottóval hozták le a végjátékot – és a sportág történetében az első vb-szereplésére készülhetnek! Egyelőre ők a brazíliai torna első újoncai.

A szlovákok két gyors góllal már a 16. percre nyerő helyzetbe hozták magukat Rigában – második góljuk Saláta Kornél érdeme –, ám a lettek a fordulás után előbb szépítettek, majd a lefújás előtti pillanatokban, már a hosszabbításban döntetlenre mentették a mérkőzést, de ez igazából már egyik csapat pozícióján sem változtatott semmit a csoportban.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK, EURÓPAI ZÓNA
G-CSOPORT
Litvánia–Bosznia-Hercegovina 0–1

Kaunas, Darius és Girenas Stadion. V: Zwayer (német)
Litvánia: Arlauskis – Borovskij, Kijanskas, Zaliukas, Vicius – Vaitkunas, Kalonas – Mikoliunas (Valskis, 69.), Panka – Matulevicius (Razulis, 78.), Cernych (Sirgedas, 85.). Szövetségi kapitány: Igoris Pankratjevas
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Vrsajevic (Zahirovic, 70.), Bicakcic, E. Spahic, Salihovic – Misimovic, Medunjanin – Pjanic, Lulic – Ibisevic, Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Gólszerző: Ibisevic (68.)

Görögország–Liechtenstein 2–0
Pireusz,
Karaiszkakisz Stadion. V: Kovarík (cseh)
Görögország: Karnezisz – Vintra, Kacuranisz, Sziovasz, Holevasz – Ciolisz, Kone (Szamarisz, a szünetben), Karagunisz – Szalpingidisz, Mitroglu (Athanasziadisz, 86.), Szamarasz (Hrisztodulopulosz, 70.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Liechtenstein: Jehle – A. Christen (Erne, 82.), Kaufmann, Stocklasa, Oehri – Wieser, Polverino, N. Hasler – D. Hasler (Yildiz, 91.), M. Christen, F. Burgmeier. Szövetségi kapitány: René Pauritsch
Gólszerző: Szalpingidisz (7.), Karagunisz (81.)

Lettország–Szlovákia 2–2
Riga,
Skonto Stadion. V: Aranovszkij (ukrán)
Lettország: Kolinko – Rode, Gorkss, Bulvitis, Maksimenko – Laizans (Zjuzins, 53.) – Kovalovs, Fertovs, Lazdins, Sabala – E. Visnakovs (Verpakovskis, 85.). Szövetségi kapitány: Marians Pahars
Szlovákia: Kozácik – Svento, Pekarík, Durica, Saláta – Kucka (Pecovsky, 86.), Sesták (Guédé, 62.) – Jendrisek, Kóna – Jakubko (Bakos, 56.), Duris. Szövetségi kapitány: Jan Kozák
Gólszerző: Sabala (47.), Rode (92.), ill. Jakubko (9.), Saláta (16.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bosznia-Hercegovina 10 8 1 1 30–6 +24 25
2. Görögország 10 8 1 1 12–4 +8 25
3. Szlovákia 10 3 4 3 11–10 +1 13
4. Litvánia 10 3 2 5 9–11 –2 11
5. Lettország 10 2 2 6 10–20 –10 8
6. Liechtenstein 10 2 8 4–25 –21 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik