Vb 2014: Szerbia otthon javított, Djuricsics duplázott

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 22:23
Szerbia a második félidőben szerzett Djuricsics-duplával 2–0-ra nyert hazai pályán Skócia ellen a világbajnoki selejtezősorozat A-csoportjában.

Szerbia–SkóciaSzerbia–Skócia

Kedd délelőtt a folyamatos havazás miatt sokáig kérdéses volt a mérkőzés megrendezése, ám végül a rendezőknek – néhány skót szoknyás vendégszurkoló segítségével – sikerült megtisztítaniuk a pályát. A találkozónak egyébként magyar érdekeltsége is volt, az elit játékvezetői kerethez tartozó Vad II István (segítője Albert István és Tóth Vencel, a negyedik játékvezető Andó-Szabó Sándor) fújta ugyanis a sípot az újvidéki Karadjordje Stadionban.

A szerbek a Horvátországban elszenvedett kétgólos vereséget szerették volna feledtetni, ennek megfelelően rögtön az elejétől kezdve támadó szellemben futballoztak. Az első igazán nagy helyzetre mégis a 20. percig kellett várni, akkor Filip Djuricsics lépett ki a védők között, de lövése erőtlenre sikeredett. Az első félidő főleg a küzdelemről szólt, gól nem született.

A második játékrészben már nagyon mély és göröngyös talaj fogadta a csapatokat. A 60. percben egy kavarodás végén Djuricsics megszerezte a vezetést Szerbiának, majd öt percre rá megduplázta saját góljai számát és csapata előnyét. A skótok próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak újítani, így a szerbek nyertek, és hét pontjukkal pillanatnyilag harmadikok a csoportban.

A-CSOPORT
SZERBIA–SKÓCIA 2–0 (0–0)
Újvidék,
Karadjordje Stadion. Vezeti: Vad II István (magyar)
SZERBIA: Sztojkovics – Ivanovics, Baszta, Szubotics, Nasztaszics, Tomovics – Fejsza (Petrovics, 85.), Milivojevics, Tosics (Sztevanovics, 93.), Djuricsics – Tadics (F. Djordjevics, 69.). Szövetségi kapitány: Szinisa Mihajlovics
SKÓCIA: Marshall – Hutton, Hanley, Caldwell, Whittaker – Bridcutt, McArthur (Adam, a szünetben), Naismith – Rhodes (Miller, 80.), Maloney (Burke, 80.), Boyd. Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
Gólszerző: Djuricsics (60., 65.)

KÉSŐBB

Wales–Horvátország
Belgium–Macedónia

AZ ÁLLÁS
1. Belgium 5 4 1 10– 1 +9 13
2. Horvátország 5 4 1 8– 2 +6 13
3. Szerbia
6
21
3
8– 7+17
3. Wales 5 2 3 5–12 –7 6
5. Macedónia 5 1 1 3 3– 6 –3 4
6. Skócia 6
2 4
3– 9 –6
2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik