Vb 2014: Svájcnak a háromgólos előny sem volt elég Izland ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.06. 22:26
null
A svájciak győzelmet engedtek ki a kezükből (fotó: Action Images)
A világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának E-csoportjában a svájci válogatott három góllal vezetett Izland ellen, de végül meg kellett elégednie az egy ponttal. A szlovénok egy bombagóllal voltak jobbak az albánoknál, míg a norvégok magabiztosan legyőzték Ciprust.

 

NORVÉGIA–CIPRUS

Magabiztos győzelmet aratott az E-csoportban a norvég válogatott, miután 2–0-ra legyőzte Ciprus legjobbjait.

A norvégok vezető góljára a 43. percig kellett várni, amikor a Stefan Marius Johansen szöglete utáni „flipperezést” követően Elyounoussi fejelt két méterről a bal alsó sarokba, dacára annak, hogy a kapufa mellett ott állt egy ciprusi védő, aki azonban nem tudott menteni.

A második félidő derekán Egil Olsen szövetségi kapitány úgy érezte, hogy gólszerzője ellőtte minden puskaporát, így cserére szánta el magát, érkezett a Manchester United korábbi támadója, Joshua King, aki két perccel beállását követően kilőtte a bal alsót, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

A norvégok – a csoport többi eredményének függvényében – akár meg is őrizhetik második helyüket a csoportban, amelyet ezzel a győzelemmel szereztek meg.

E-CSOPORT
NORVÉGIA–CIPRUS 2–0 (1–0)
Oslo,
Ullevaal Stadion, 11 295 néző. Vezette: Hansen (dán)
Norvégia: Jarstein – Ruud, Laedre Björdal, Hangeland, Högli – Braaten (Söderlund, 81.), S. Johansen (R. Jenssen, 75.), Gashi, Eikrem, Elyounoussi (King, 65.) – Abdellaoue. Szövetségi kapitány: Egil Olsen
Ciprus: Georgallidesz – Theofilu, Merkisz, Dossa Júnior – Aloneftisz, Nikolau (Szoteriu, 52.), Haralambidisz (Demetriu, 54.), Laban, Dobraszinovics (Artimatasz, 73.) – Alexandru, Mitidisz. Szövetségi kapitány: Nikolaosz Niopliasz
Gólszerző: Elyounoussi (43.), King (66.)

SZLOVÉNIA–ALBÁNIA

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodó szlovénok létfontosságú három pontot szereztek az albánok ellen. Az egyetlen találat szépségdíjasra sikerült: a 19. percben Kevin Kampl zseniálisan tekert 23 méterről a bal felső sarokba.

A szlovénok az albánok „személyében” közvetlen riválisukat győzték le, és jelenleg kilenc pontjuk van, hátrányuk a második helyen álló norvégok mögött két pont.

SZLOVÉNIA–ALBÁNIA 1–0
Ljubljana. Vezette: Vad II István (magyar)
SZLOVÉNIA:
S. Handanovic – Brecko, Ilic, Kelhar, Jokic – Kampl (Ljubijankic, 91.) – Krhin, Birsa (Mertelj, 74.), Kurtic, Kirm – Novakovic (Matavz, 83.). Szövetségi kapitány: Srecko Katanec
ALBÁNIA: BerishaKace, Cana, Teli, Agolli – Bulku (Salihi, 53.), Basha (Abrashi, 80.) – Lila, Roshi, Rama – Cani (Mehmeti, 71.). Szövetségi kapitány: Gianni De Biasi
Gólszerző: Kampl (19.)

SVÁJC–IZLAND

Az E-csoport pénteki játéknapjának gólátlag-javításáról a svájci és az izlandi nemzeti csapat gondoskodott, kettejük találkozóján nem unatkoztak a nézők.

A gólgyártást a 3. percben az izlandiak kezdték meg, akik Gudmundsson találatával szerezték meg a vezetést, ám a folytatásban a svájci védelem pillanatai következtek. No, nem azért, mert hősiesen védekeztek a hazaiak, hanem mert a hátvédek „összefogtak”, és még a szünet előtt berámoltak három gólt.

A 15. percben Lichtsteiner egyenlített, a 27. percben Schär találatával már a svájciak vezettek, majd újabb három perccel később ismét a Juventus jobbszélsője köszönt be.

A második játékrész elején Dzemaili tizenegyesből növelte a hazaiak előnyét, akik ezt követően túlságosan is megkönnyebbültek, amit az izlandiak kíméletlenül kihasználtak.

Két perccel a negyedik hazai gólt követően Gylfi Sigurdsson találatával kezdték meg a felzárkózást a vendégek, majd a 68. percben Gudmundsson volt eredményes, „közte ismét egy”.

A 91. percben pedig jött a csattanó, az Alkmaar támadója harmadszor is betalált Benaglio kapujába, így az izlandiak a padlóról felállva pontot mentettek vendéglátójuk otthonában, akik azonban ennek ellenére is magabiztosan vezetik csoportjukat.

SVÁJC–IZLAND 44 (3–1)
Bern. Vezette: Karaszev (orosz)
SVÁJC: Benaglio – Lichtsteiner, Von Bergen, Schär, Rodriguez – Xhaka (Drmic, 76.), Dzemaili – Behrami, Stocker (Barnetta, 79.), Shaqiri (T. Klose, 89.) – Seferovic. Szövetségi kapitány: Ottmar Hitzfeld
IZLAND: Halldórsson – Saevarsson (Ó. Skúlason, 82.), R. Sigurdsson, Bjarnason, G. Sigurdsson, Árnason, Daníelsson (E. Gudjohnsen, 46.), A. Gunnarsson, A. Skúlason, Gudmundsson, Sigthórsson. Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck
Gólszerző: Lichtsteiner (15., 30.), Schär (27.), Dzemaili (54. – 11-esből), ill. Gudmundsson (3., 68., 91.), Sigurdsson (56.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 7 4 3 12–5 +7 15
2. Norvégia 7 3 2 2 9–7 +2 11
3. Albánia 7 3 1 3 7–7 0 10
4. Izland 7 3 1 3 12–13 –1 10
5. Szlovénia 7 3 4 9–10 –1 9
6. Ciprus 7 1 1 5 4–11 –7 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik