Vb 2014: Sneijder kihagyhatja a románok elleni mérkőzést

2013.03.23. 11:44
Wesley Sneijder, a holland labdarúgó-válogatott középpályása az Észtország ellen 3–0-ra megnyert vb-selejtező első félidejében lágyéksérülést szenvedett, és azonnali cserét kért. Louis van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya szerint a huszonnyolc éves játékos kihagyhatja a Románia elleni, jövő heti találkozót.

Az oranjébe egymérkőzéses kihagyás után visszatérő Sneijder a 36. percben szenvedett lágyéksérülést, és utána azonnali cserét kért, a helyére pedig Rafael van der Vaart érkezett, aki beállása után tíz perccel meg is szerezte a hollandok vezető gólját.

„Várunk, és meglátjuk, mi lesz. Egy-két napon belül kiderül, hogyan tovább, de azt már most elmondhatom, ha valaki már az első fél óra után cserét kér, az nem valószínű, hogy négy nappal később százszázalékos formában lesz" – nyilatkozta Van Gaal a meccs utáni sajtótájékoztatón.

A hollandok jelenleg öt ponttal vezetik a mieink előtt a D-csoportot, a következő összecsapásukat pedig kedden 20.30 órakor Románia ellen játsszák.

 

Legfrissebb hírek

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
Tegnap, 8:25

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.12. 16:33

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
2026.08.12. 12:30

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
2026.06.29. 09:23

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44