Vb 2014: Bulgária zárt kapuk mögött ütötte ki Máltát

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 18:54
A világbajnoki selejtezősorozat B-csoportjában az eddig veretlen Bulgária Alekszandar Tonev mesterhármasának is köszönhetően hazai pályán 6–0-ra legyőzte a pont nélkül álló Máltát. A találkozót zárt kapuk mögött rendezték meg.

A bolgárok vezető góljára nem sokat kellett várni. A 6. percben Emil Gargorov játszotta meg a támadást a jobb oldalon kísérő Alekszandar Tonevet, aki egy átvétel után kilőtte a hosszú alsó sarkot. A Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató Lech Poznan támadójának ez volt az első gólja címeres mezben, 1–0.Alekszandar Tonevet, aki egy átvétel után kilőtte a hosszú alsó sarkot. A Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató Lech Poznan támadójának ez volt az első gólja címeres mezben, 1–0.

Bő harminc perccel később jött a második. A bolgárok jobb oldali támadója a bal szélről húzott befelé, átjátszott két védőt, majd 25 méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig Andrew Hogg hathatós közreműködésével kötött ki a vendégek kapujában. A máltai kapus csúnyán bevédte Tonev középre tartó kísérletét, 2–0.

A második játékrészből két perc sem telt el, amikor a vendéglátók tovább növelték előnyüket. Georgi Milanov húzott el a bal oldalon, középre passzolt labdáját pedig Ivelin Popov a kapuba pofozta, 3–0.

Az 55. percben Gadzsev szerelte a máltai tizenhatos előterében a cselezgetésbe kezdő Dimechet, majd Gargorov elé tálalt, aki 15 méterről a kapufa segítségével a bal alsó sarokba lőtt, 4–0.

Ha a máltai játékosok azt hitték, hogy ennyivel megússzák, akkor tévedtek. A 68. percben a büntetőterület előtt passzolgató bolgárok közül Tonev lőtt 23 méterről a máltai kapu jobb alsó sarkába, 5–0. A válogatott mezben első góljait szerző játékos ezen a mérkőzésen másodszor lépett pályára kezdőként hazája nemzeti csapatában.

Ám még ezzel sem volt vége. A 78. percben egy szöglet utáni kavarodás végén a kapufáról kipattanó labdát Ivan Ivanov kotorta közvetlen közelről a kapuba, 6–0.

Bulgária ezzel a győzelemmel folytatta a csoportelső, ám egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Olaszország üldözését.

VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
BULGÁRIA–MÁLTA 6–0 (2–0)
Szófia
, Vaszil Levszki Stadion (zárt kapuk mögött). V: Eitan Smuelevitz (izraeli)
BULGÁRIA: Mihajlov – J. Minev (Dimitrov, 63.), I. Ivanov, Bodurov, V. Minev – Gadzsev (Szarmov, 70.), I. Popov, G. Iliev, G. Milanov – Tonev, Gargorov (Bozsinov, 56.). Szövetségi kapitány: Luboszlav Penev
MÁLTA: Hogg – Caruana, Agius, Dimech, Briffa (Camilleri, 56.) – Failla, Schembri, P. Fenech (R. Muscat, 70.), Herrera, R. Fenech – Mifsud. Szövetségi kapitány: Pietro Ghedin
Gólszerző: Tonev (6., 38., 68.), I. Popov (47.), Gargorov (55.), I. Ivanov (78.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 4 3 1 10–4 +6 10
2. Bulgária 5 2 3 10–3 +7 9
3. Csehország 3 1 2 3–1 +2 5
4. Örményország 3 1 2 2–4 –2 3
5. Dánia 3 2 1 2–4 –2 2
6. Málta 4 4 1–12 –11 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik