Vb 2014: Igazi thriller volt, extrém dolgokkal - Klinsmann

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.02. 03:07
null
Az elmúlt szezonban az Evertonban együtt játszó Howard és Lukaku sokat tett azért, hogy felejthetetlen legyen a belga–amerikai meccs <br />(Fotó: Action Images)
Marc Wilmots szerint Argentína ellen nem ők az esélyesek, de nyerni szeretnének.

 

A világbajnokság egyik legjobb meccsét hozta az utolsó nyolcaddöntős összecsapás Belgium és az Egyesült Államok között, amelynek végén az európai gárda örülhetett, mert hosszabbítás után 2–1-re felülmúlta ellenfelét. A meccs után a felek kölcsönösen gratuláltak, és abban mindenki egyetértett, hogy a meccs embere Tim Howard volt.

„Az egész ország számára ünnep ez. Történelmi dolog – nyilatkozta a lefújás után a győztes hadvezér, Marc Wilmots. – Irányítottuk a meccset, volt úgy tizenöt helyzetünk, az egyetlen, amit mondhatok, hogy nem fejeztük be az akcióinkat. Nagyon megérdemeltük a győzelmet, még ha a végén borotvaélen táncoltunk is, a játékosok mindent kihoztak magukból. Ma egy támadó felfogású Belgiumot láthattak, 27-szer lőttünk kapura, először az első percben, és a következő 119 percben sem álltunk le.”

„Lukakunak annyit mondtam, hogy ő jelentheti a különbséget, és nagy szerepe volt a győzelemben. Szeretnék gratulálni Jürgen Klinsmann-nak és az amerikai játékosoknak, különösen Tim Howardnak, akinek fantasztikus meccse volt. Négy napunk van felkészülni az argentinok elleni meccsre, ami nem sok. Nem mi leszünk a favoritok, de nyerni szeretnénk.”

„A végén szükségünk lett volna egy kis szerencsére, de nem volt – mondta az amerikaiak kapitánya, Jürgen Klinsmann. – Ám összességében a négy meccs alatt nagyon-nagyon jól teljesítettünk. Természetesen fájdalmas a vereség, mert közel voltunk. Úgy gondolom, mindannyian nagyon büszkék lehetünk a csapatra. Amikor Belgiumot a maximumra késztetjük vagy még azon is túl, arra büszkének lehet lenni. Amit Tim [Howard] csinált, az fenomenális volt, nagyon sokáig tartott minket, elképesztő meccse volt. Timnek köszönhetően volt rá esélyünk, hogy megszerezzük a győztes gólt a kilencven perc során, de százhúsz percen át életben tartott minket.”

„Nekünk is megvoltak a helyzeteink. Nyitott volt a hosszabbítás, de a lábak nehezek voltak és elértük a határainkat. Megvolt az esélyünk a győzelemre, de mi nem lőttük be, ők belőtték. Sokat fejlődtünk. Már tudjuk, hogy a nagycsapatokkal is felvesszük a versenyt, a vb favoritjaival is. Elkeserítő egy százhúsz perces csata végén búcsúzni, mert ez egy igazi thriller volt, még ahhoz is megvoltak a helyzeteink, hogy kiegyenlítsünk, gratulálnunk kell Belgiumnak. Extrém dolgok jellemezték a meccset, most nyelnünk kell egy nagyot, és egy kis idő után tovább kell menni.”

Klinsmanntól megkérdezték a meccs utáni sajtótájékoztatón: elképzelhetőnek tartja-e, hogy négy év múlva Oroszországban is ő vezeti az amerikaiakat? „Azt hiszem – válaszolta. – Igen, így gondolom. Vannak olyan fiatal játékosaink is, akik sokat fejlődtek, de még nem voltak itt. Sok építkezni való akad még.”

„Szívszorító ez a vereség. Nem hiszem, hogy képesek lettünk volna többet kiadni magunkból. Kihagytuk a helyzeteinket, de egy igazán jó csapat győzött le bennünket, akik végül jól éltek a lehetőségeikkel. Zsibbasztó ez a vereség, nagyon fáj, de le a kalappal Belgium előtt, fantasztikusak voltak” – mondta a meccs legjobbjának megválasztott Howard.

EMLÉKEZTETŐ

VB 2014, NYOLCADDÖNTŐ
BELGIUM–EGYESÜLT ÁLLAMOK 2–1 (0–0, 0–0, 2–0)
Salvador, Arena Fonte Nova, 51 227 néző. Vezette: Hajmudi (algériai)
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Van Buyten, Kompany, Vertonghen – Fellaini, Witsel – Mertens (Mirallas, 60.), De Bruyne, Hazard (Chadli, 111.) – Origi (Lukaku, 91.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Howard – Cameron, O. Gonzalez, Besler, Beasley – Zusi (Wondolowski, 72.), J. Jones, Bradley – F. Johnson (Yedlin, 32.), Dempsey, Bedoya (Green, 105+2.). Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann
Gólszerző: De Bruyne (93.), Lukaku (105.), ill. Green (107.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik