Vb 2014: Del Bosque elnapolta a kerethirdetést, de behívta Deulofeut

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 13:35
Vicente Del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elnapolta a világbajnokságra készülő szűkített keret kihirdetését, mert több játékos is sérüléssel bajlódik, és nem tudni, hogy harcra kész állapotban lesznek-e a vb-re. Az érdeklődők azonban így sem maradtak névsor nélkül, hiszen Del Bosque megnevezte a Bolívia elleni felkészülési meccsre beválogatott 19 játékost.

A dél-amerikai együttes elleni felkészülési mérkőzésre nem kaptak meghívót a Real, valamint az Atlético Madrid játékosai, ahogy a bő vb-keretbe beválogatott Fernando Llorente, Álvaro Negredo és Jesús Navas sem. A szakember elmondta, az imént említett három játékosnak – a sérült Thiago Alcántarával ellentétben – van esélye bekerülni a Brazíliába utazó csapatba, de pénteken nem lépnek pályára.

Abszolút újonc a Bolívia elleni előkészületi találkozóra készülő keretben Gerard Deulofeu, aki a mögöttünk hagyott szezonban kölcsönben az Evertont erősítette, de a nyári alapozást már anyaegyesületénél, a Barcelonával kezdi. A katalán csapatból a fiatal szélsővel együtt nyolc futballistát hívott be Del Bosque.

A spanyol kapitány elárulta, a „problémás” játékosok közül csak Juanfran és Diego Costa bajlódik súlyosabb sérüléssel, a többieknek apróbb panaszaik vannak, de a végleges vb-keret kihirdetésére június elejéig így is várni kell.

A Spanyolország–Bolívia mérkőzést május 30-án (pénteken) rendezik Sevillában.

A SPANYOL VÁLOGATOTT 19 FŐS KERETE BOLÍVIA ELLEN
Kapusok:
Pepe Reina (Napoli), David de Gea (Manchester United)
Védők: Gerard Piqué (Barcelona), Raúl Albiol (Napoli), Javi Martínez (Bayern München), Jordi Alba (Barcelona), César Azpilicueta (Chelsea), Alberto Moreno (Sevilla)
Középpályások: Xavi Hernández (Barcelona), Andrés Iniesta (Barcelona), Sergio Busquets (Barcelona), Santi Cazorla (Arsenal), Ander Iturraspe (Athletic Bilbao), Cesc Fabregas (Barcelona), Juan Mata (Manchester United), David Silva (Manchester City)
Támadók: Pedro Rodríguez (Barcelona), Fernando Torres (Chelsea), Gerard Deulofeu (Barcelona)

A SPANYOL VÁLOGATOTT 30 FŐS KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok:
Iker Casillas (Real Madrid), Pepe Reina (Napoli – olasz), David de Gea (Manchester United – angol)
Védők: Sergio Ramos (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Raúl Albiol (Napoli – olasz), Javier Martínez (Bayern München – német), Juanfran Torres (Atlético Madrid), Jordi Alba (Barcelona), César Azpilicueta (Chelsea – angol), Dani Carvajal (Real Madrid), Alberto Moreno (Sevilla)
Középpályások: Xavi Hernández (Barcelona), Xabi Alonso (Real Madrid), Andrés Iniesta (Barcelona), Koke (Atlético Madrid), Sergio Busquets (Barcelona), Santi Cazorla (Arsenal – angol), Ander Iturraspe (Athletic Bilbao), Cesc Fabregas (Barcelona), Juan Mata (Manchester United – angol), David Silva (Manchester City – angol), Pedro Rodríguez (Barcelona), Jesús Navas (Manchester City – angol)
Támadók: Diego Costa (Atlético Madrid), David Villa (Atlético Madrid), Fernando Torres (Chelsea – angol), Álvaro Negredo (Manchester City – angol), Fernando Llorente (Juventus – olasz)
A Bayernben szereplő Thiago Alcántara meghívót kapott a harmincas keretbe, ám május 15-én klubcsapata bejelentette, hogy meg kell műteni térdsérülés miatt, így biztosan lemarad a tornáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik