Vb 2014: Bosznia a lettek ellen is hengerelt, 5-0 a vége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 20:27
null
Edin Dzeko (jobbra) is kivette részét a lettek elleni, újabb bosnyák sikerből (Fotó: Reuters)
A 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőjének G-csoportjában Bosznia-Hercegovina 5–0-ra nyert a 11. perctől emberhátrányban játszó lettek otthonában. A szlovákok meglepetésre csak ikszeltek a csoportutolsó Liechtenstein otthonában,

 

 

LETTORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA

Lettország a 11. perctől kénytelen volt tíz emberrel folytatni a párharcot, miután Aleksandrs Fertovsnak piros lapot mutatott fel a játékvezető.

A bosnyákok a szünetig nem tudták feltörni a hazai reteszt, fordulás után viszont beindult a henger, s ötig meg sem állt Safet Susic együttese, amely immár kilenc meccse veretlen, ezeken pedig összesen 29 gólt ért el, s csupán hármat kapott. Ráadásul ezekből nyolcat megnyert, s mindössze Görögországban nem tudott nyerni, ott 0–0-ra végzett.

Az idegenbeli sikerrel pedig már 16 ponttal vezeti a G-jelű hatost a görögök előtt, gólkülönbsége félelmetes, 23–3 – bár a görögök tapadnak, Brazília (és az első világbajnoki részvétel) így is közel van.

LIECHTENSTEIN–SZLOVÁKIA

A miniállam, – amely szeptember óta kilenc meccsen hét vereséget és két ikszet könyvelhetett el – már a 13. percben betalált némi meglepetésre, s egészen közel állt a bravúrhoz, ám a szlovákok bő negyedórával a vége előtt pontot tudtak menteni.

Ezzel viszont Szlovákia hat meccsből csupán kilenc pontot szerzett, így jócskán le van maradva a veretlen Bosznia és a második helyen tanyázó görögök mögött.

LITVÁNIA–GÖRÖGORSZÁG

A görög válogatott 1–0-ra nyert a László Csaba irányította Litvánia ellen a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőjének G-csoportjában.

A görögök győztes gólját Lazarosz Hrisztodulopulosz szerezte a 20. percben, így a 2004-es Európa-bajnok már négy ponttal vezet a Liechtensteinből csak egy ponttal hazatérő szlovákok előtt.

Liechtenstein–Szlovákia 1–1 (1–0)
Vaduz, Rheinpark. V: Strombergsson (svéd)
Liechtenstein: Jehle – Quintans, Kaufmann, Frick (Vogt, 24.), Oehri – Wieser (Gubser, 95.) – D. Hasler, N. Hasler, A. Christen (Beck, 90.), M. Büchel – M. Christen. Szövetségi kapitány: Rene Pauritsch
Szlovákia: Kuciak – Hubocan (Pauschek, a szünetben), Cisovsky, Durica, Svento – Mak, Lásik (Dubek, 24.), Sapara, Stoch – Hamsík – Holosko (Bakos, 70.). Szövetségi kapitány: Stanislav Griga
Gólszerző: M. Büchel (13.), ill. Durica (73.)

G-CSOPORT
Lettország–Bosznia-Hercegovina 0–5 (0–0)
Riga, Skonto Stadion. V: Dean (angol)
Lettország: Vanins – Klava, Gorkss, Ivanovs, Mihadjuks – Fertovs, Bulvitis – Kamess (Gabovs, 59.), Sinelnikovs – Verpakovskis (Lazdins, 15.), Gauracs (Sabala, 64.). Szövetségi kapitány: Aleksandrs Starkovs
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Lulic, Spahic, Zukanovic – Rahimic (Visca, 69.), Mujdza – Medunjanin (Stevanovic, 70.), Pjanic, Salihovic (Ibricic, 79.) – Ibisevic, Dzeko. Szövetségi kapitány: Safet Susic
Gólszerző: Lulic (48.), Ibisevic (53.), Medunjanin (63.), Pjanic (80.), Dzeko (82.)
Kiállítva:
Fertovs (11.)

Litvánia–Görögország 0–1 (0–1)
Vilnius, LFF Stadion. V: Benquerenca (portugál)
Litvánia: Zubas – Kijankas, Mikuckis, Borovskij, Stankevicius – Matulevicius (D. Cesnauskis, 86.), Kalonas, Mikoliunas (Zulpa, 73.), Ivaskevicius (Eliosius, 86.) – Panka, E. Cesnauskis. Szövetségi kapitány: László Csaba
Görögország: Karnezisz – Holevasz (Cavelasz, a szünetben), Papasztathopulosz, Manolasz, Toroszidisz – Maniatisz, Karagunisz, Kacuranisz (Ciolisz, 85.) – Hrisztodulopulosz, Szamarasz, Gekasz (Szalpingidisz, 65.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: Hrisztodulopulosz (20.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bosznia-Hercegovina 6 5 1 23–3 +20 16
2. Görögország 6 4 1 1 7–4 +3 13
3. Szlovákia 6 2 3 1 7–5 +2 9
4. Litvánia 6 1 2 3 4–8 –4 5
5. Lettország 6 1 1 4 6–14 –8 4
6. Liechtenstein 6 2 4 3–16 –13 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik