Vb 2014: Besiccsel a fedélzeten bosnyák siker Drogbáék ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.31. 07:18
A brazíliai világbajnokságra készülő bosnyák labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Edin Dzeko duplájának köszönhetően 2–1-es győzelmet aratott Elefántcsontpart ellen, amely Didier Drogba találatával a hajrában csak szépíteni tudott. Az európai együttesben a Ferencváros légiósa, Muhamed Besic védekező középpályásként végigjátszotta az összecsapást. A chilei nemzeti csapat kétgólos hátrányból verte meg Egyiptomot – a Barcelona támadója, Alexis Sánchez három gólpasszt adott –, míg az uruguayiak egy góllal bizonyultak jobbnak a mieink Eb-selejtezős riválisánál, Észak-Írországnál.

A válogatott első számú gólfelelőse, Edin Dzeko jóvoltából bő negyedóra után megszerezték a vezetést a bosnyákok, akik a második félidő elején megduplázták előnyüket, miután a Manchester City csatára húsz méterről kilőtte a jobb alsót. Az afrikai együttes a hosszabbításban szépített – a csereként beállt Didier Drogba elemi erővel bombázott a léc alá szabadrúgásból –, de az egyenlítésre már nem maradt ideje.Edin Dzeko jóvoltából bő negyedóra után megszerezték a vezetést a bosnyákok, akik a második félidő elején megduplázták előnyüket, miután a Manchester City csatára húsz méterről kilőtte a jobb alsót. Az afrikai együttes a hosszabbításban szépített – a csereként beállt Didier Drogba elemi erővel bombázott a léc alá szabadrúgásból –, de az egyenlítésre már nem maradt ideje.

Helyi beszámolók szerint a mérkőzést végigjátszó Muhamed Besic higgadtan és könnyedén futballozott, a Roma légiósával, Miralem Pjaniccsal jól megértették egymást és uralták a középpályát. A bosnyák internetes oldalak megjegyzik, csapatuk valószínűleg az argentinok elleni vb-csoportmeccsen is az egycsatáros játékot alkalmazza, tehát Vedad Ibisevic csak a kispadon jut szóhoz.

A hollandokkal, a spanyolokkal és az ausztrálokkal egy csoportban szereplő chilei válogatott kétgólos hátrányból fordított Egyiptom ellen, amely már a 16. percben két góllal vezetett. Előbb Mohamed Szalah, majd Haled Kamar lépett kis a leshatárról, és emelt a hazaiak kapujába, de Jorge Sampaoli csapatának nem szegte kedvét a két, viszonylag korai góllal, folytatta a játékát.

Az erőfeszítéseket pedig siker koronázta, hiszen az agilisan játszó és három gólpasszt adó Alexis Sánchez, valamint a duplázó Eduardo Vargas vezérletével megfordították a meccset. Ha a Barcelona támadója így játszott volna az egész szezonban, most nem lennének indokoltak a távozásáról szóló találgatások.

A Luis Suárezt nélkülöző uruguayi válogatott egygólos győzelmet aratott a magyar nemzeti csapattal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő északírek ellen. A dél-amerikaiak győztes gólját Cristian Stuani lőtte, aki Edinson Cavani alapvonalról visszapasszolt labdáját juttatta a kapuba.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Uruguay–Észak-Írország 1–0
(0–0)
Montevideo. Vezette: Leandro Vuaden (brazil)
URUGUAY: Muslera – M. Pereira, Lugano, Coates (J. Giménez, a szünetben), Cáceres (Á. Pereira, 73.) – G. Ramírez (Lodeiro, 65.), Gargano (D. Pérez, 74.), Arévalo, C. Rodríguez – Cavani (A. Hernández, 65.), Forlán (Stuani, a szünetben).
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Carroll – Baird, McCullough, Hughes, C. Evans (C. McLaughlin, 87.) – S. Ferguson (D. Lafferty, 81.), McGinn (Magennis, 61.) – Clingan (Paton, 74.), Davis, Norwood (Steele, 86.) – McKay (R. McLaughlin, 81.).
Gólszerző: Stuani (61.)

BOSZNIA-HERCEGOVINA–ELEFÁNTCSONTPART 2–1 (1–0)
St. Louis. Vezette: Marrufo (amerikai)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: Begovic – Sunjic, Spahic (Hadzic, 83.), Vranjes (Mujdza, 64.), Kolasinac (Salihovic, 19.) – Besic – Hajrovic (Vrsajevic, 75.), Pjanic – Misimovic (Medunjanin, 61.) – Visca, Dzeko (Ibisevic, 61.).
ELEFÁNTCSONTPART: Gbohouo – Djakpa (Dja Djédjé, a szünetben), Akpa Akpro, Bamba, Diomandé – Zokora, Tioté (Serey Die, a szünetben) – Gradel (Doumbia, 69.), Bolly (A. Boka, 79.), Sio – L. Traoré (Drogba, 63.).
Gólszerző: Dzeko (17., 53.), ill. Drogba (91.)

CHILE–EGYIPTOM 3–2 (1–2)
Santiago. Vezette: Maldonado (bolíviai)
CHILE: Bravo – Medel, Jara, Miiko Albornoz – Isla (Fuenzalida, 76.), M. Díaz (Mena, a szünetben), F. Gutiérrez, Beausejour (Pinilla, 57.) – Aránguiz (Carmona, 85.) – A. Sánchez, E. Vargas (Orellana, 88.).
Gólszerző: M. Díaz (26.), E. Vargas (60., 78.), ill. Szalah (12.), Kamar (16.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik