Vb 2014: a németek elismerték, a szünet után lassítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.10. 10:45
Oliver Bierhoff, a német válogatott menedzsere egy interjúban elismerte, a brazilok elleni elődöntőben rászólt a játékosokra, hogy ne alázzák meg az ellenfelet.

Mint ismert, az első elődöntőben Németország megdöbbentő, 7–1-es győzelmet aratott Brazília felett, és bejutott a fináléba. A találkozón a szünetben már 5–0 volt az eredmény, ezért a németek menedzsere úgy érezte, ideje rászólni a játékosokra. Mint ismert, az első elődöntőben Németország megdöbbentő, 7–1-es győzelmet aratott Brazília felett, és bejutott a fináléba. A találkozón a szünetben már 5–0 volt az eredmény, ezért a németek menedzsere úgy érezte, ideje rászólni a játékosokra.

A németek nem akarták megalázni ellenfelüket (Fotó: Action Images)
A németek nem akarták megalázni ellenfelüket (Fotó: Action Images)

„Megkértük a fiúkat, hogy lassítsanak egy kicsit, semmi szükség nem volt arra, hogy megalázzuk őket, így tisztességes” – mondta Oliver Bierhoff az ARD-nek.

Mats Hummels, a nationalelf védője is elismerte, a második 45 percben már nem a maximum fordulatszámon pörögtek.

„Ahogy a brazilok, úgy mi sem számítottunk ilyen eredményre, így nekünk sem volt könnyű feldolgozni ezt a találkozó közben, azt sem tudtuk, mit csináljunk. Nem akartuk megalázni őket, így a célunk a fordulás után már csak annyi volt, hogy ne engedjünk ki, és végig összeszedetten játsszunk” – mondta a félidőben elővigyázatosságból lecserélt Hummels a válogatott sajtótájékoztatóján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik