Sele K. O.: 1-7-ig tartott a brazil szenvedés a németek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 21:45
null
Kiütés: a brazil válogatott hétszer kapitulált az elődöntőben (Fotó: Action Images)
A német válogatott jutott elsőként döntőbe a brazíliai futball-vb-n, miután az elődöntőben 7–1-re nyert a házigazdák ellen. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Miroslav Klose megszerezte 16. vb-gólját is, ezzel pedig letaszította Ronaldót a csúcsról.


ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT ITT OLVASHATJA VISSZA!

A Neymart és Thiago Silvát elveszítő ötszörös világbajnok nagy hévvel kezdett, de kis túlzással Marcelo távoli lökete volt az egyetlen pozitív momentum a számára…

A nyolcadik percben, Khedira 14 méteres próbálkozásából ugyan még nem született gól, de ezt követően már nem sok német helyzet maradt kihasználatlan.

Először Kroos jobb oldali szöglete után Thomas Müller maradt teljesen egyedül, és könnyedén passzolt Júlio César mellett a kapuba (0–1). A Bayern München támadója már a 10. vb-gólját szerezte meg, ez előtte csupán 12 embernek sikerült.

Például Klosénak, aki Müller önzetlen passza után előbb még Júlio Césarba, majd a bal alsóba lőtt, ezzel már a 16. gólját szerezte meg a vb-ken, így egyedüli rekorderré vált. Brazíliában, Brazília ellen döntötte meg Ronaldo rekordját (0–2).

És hol volt még a vége? A következő három percben ugyanis újabb két gólt szereztek a németek, Kroos előbb 16 méterről, ballal lőtt a jobb alsóba, majd 10 méterrel jobbal (0–4).

De még mindig az első fél órában jártunk, amikor már az ötödik német találatot jegyezhettük fel! Hummels a brazil védők között tovább tudta tenni a labdát, Khedira pedig két csel után Özillel játszott össze, mielőtt 15-ről a jobb alsóba lőtt (0–5).

A teljes letargiába boruló brazil tábor a 32. percben legalább a hatodikat megúszta, Kroos 17 méteres lövése egy védőről kapu mellé pattant, Özil szabadrúgása pedig a léc felett hagyta el a játékteret. A németek tehát egy félidő alatt kiütötték a házigazdát!

A fordulást követően a brazilok hajtottak a becsületükért, sorra alakították ki a helyzeteket, előbb azonban Fred centerezésére ért ki Neuer, majd Oscar lőtt 10 méterről a német kapusba, aki Paulinho két óriási helyzetét is védte.

A nagy nyomás hamar véget ért, egyórányi játékot követően már ismét Césarra volt szükség, hogy Müller lökete ne a jobb felsőben kössön ki, a 69. percben azonban jött a hatodik is, Lahm bepasszolt, Schürrle érkezett, és a bal alsóba gurított (0–6).

A Chelsea-játékosa a 79. percben ráadásul ismét lecsapott, Müller passzát a léc segítségével lőtte a hálóba, sőt, a 89. percben csak Özilen múlott a nyolcadik… (0–7).

Ez utóbbi helyzet kimaradt azonban, a túloldalon pedig Oscar csak megszerezte a becsületgólt, így a németek 7–1-re nyertek.

VB 2014
ELŐDÖNTŐ

Brazília–Németország 1–7 (0–5)
Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 58 141 néző. Vezette: Marco Rodríguez (mexikói)
BRAZÍLIA:
Júlio César – Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo – Fernandinho (Paulinho, a szünetben), Luiz Gustavo – Bernard, Oscar, Hulk (Ramires, a szünetben) – Fred (Willian, 70.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari
NÉMETORSZÁG:Neuer – Lahm, J. Boateng, Hummels (Mertesacker, a szünetben), Höwedes – Khedira (Draxler, 76.), Schweinsteiger – Özil, Kroos, Th. Müller – Klose (Schürrle, 58.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Oscar (90.), ill. Th. Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

ZAVARTALAN SZÓRAKOZÁS
Ha mondjuk, repülőgépen ül, a Sony Xperia Z2 okostelefont használva a zavaró háttérzajokat kiszűrve hallgathatja kedvenc zenéjét, vagy nézheti mozifilmjét, játszhat kedvenc programjával. A digitális zajcsökkentő technológia és a dinamikus hangzás a háttérzajt akár 98%-kal képes csökkenteni az MDR-NC31EM Noise Cancelling Headset segítségével.
Látogasson el Youtube-csatornánkra is, ahol további érdekességeket mutatunk önnek! (x)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik