Olasz győzelem emberhátrányban Dánia ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.16. 22:43
null
Az olaszok eredményes támadójátékkal fontos győzelmet arattak Dánia felett (Fotó: Reuters)
Címkék
Olaszország Milánóban a második félidőben emberhátránnyal játszva is 3–1-re le tudta győzni Dániát a 2014-es labdarúgó vb selejtezőjének B-csoportjában. A szünetben 2–1-re vezető házigazdákat Pablo Osvaldo piros lapja sem tudta megfékezni, Mario Balotelli remek góljával növelte előnyét. A csoport másik meccsén Csehország és Bulgária gól nélküli döntetlent játszott, az olasz válogatott már négypontos előnnyel vezeti a csoportját.

Az olaszok Gianluigi Buffon nélkül (a nápolyi Morgan De Sanctisszal a kapuban), de az Eb-döntő óta először Mario Balotellivel a kezdőcsapatban fogadták a dánokat, akik a Juventusban eddig tíz percet játszó Nicklas Bendtnerrel igyekeztek borsot törni a házigazdák orra alá Milánóban, ahol öt éve nem játszott az olasz válogatott.

NEM ESETT GÓL PRÁGÁBAN

Prágában az első félidőben a csehek játszottak némi fölényben Bulgária ellen, s Tomás Sivok és Petr Jirácek révén is vezetést szerezhettek volna, de nem céloztak elég pontosan. A túloldalon Nikolaj Bodurov került helyzetbe, de ő sem talált be, így az első 45 perc gól nélkül zárult.

A 60. percben Sztaniszlav Manolev remek labdát adott Georgi Milanovnak, aki ziccerbe került, de nem találta el Petr Cech kapuját. A folytatásban mindkét csapaton látszott, hogy elégedetlen a döntetlennel, de egyik sem akarta feladni a védekezést.

Nem is adta fel, a gólok elmaradtak, Csehország és Bulgária egy-egy pontot szerzett.

A dánok taktikája már az első percekben megmutatkozott, az első helyzet Bendtner előtt adódott, a szőke csatár egy kontra végén a kapu mellé fejelt. Az első fél órában az olaszok előtt is adódtak helyzetek, de a gólra a 33. percig várni kellett: ekkor Balotelli Pazar sarkazással továbbította a labdát Riccardo Montolivo elé, s a Milan játékosa 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1–0).

Négy perccel később egy szöglet után Andrea Pirlo cselezgetett az oldalvonal mellett a jobb szélen, és beívelt labdája épen Daniele De Rossi fejére hullott, a római pedig nem hibázott, a kapuba bólintott (2–0).

A vendégek a szünet előtt szépítettek, Lars Jacobssen jobb oldalról középre ívelt, a tizenhatos vonalához középen érkező William Kvist pedig kapásból a jobb alsó sarokba bombázott (2–1).

A fordulás után Pablo Osvaldót butasága miatt kiállították (16 másodperccel az újrakezdés után belekötött Nikolai Stokholmba), de a dánok nem tudták megragadni a lehetőséget, sőt, újra az olaszok találtak be: az 54. percben Pirlo újabb remek előreívelése után Balotelli zseniális mozdulattal pöckölte el a labdát a kapujából kifutó Stephan Andersen mellett (3–1).

Az olaszok a hátralévő időben kivédekezték a mérkőzést, és a prágai cseh–bolgár döntetlennek is köszönhetően négypontosra növelte előnyét a B-csoportban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT
Olaszország–Dánia 3–1 (2–1)
Milánó. Vezette: Skomina (szlovén)
Olaszország: De Sanctis – Abate, Barzagli, Chiellini, Balzaretti – De Rossi, Pirlo, Marchisio (Candreva, 74.) – Montolivo (Giaccherini, 86.) – Osvaldo, Balotelli (Destro, 89.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Dánia: Andersen – L. Jacobsen, Kjaer, Agger, Silberbauer (Lorentzen, 72.) – Stokholm, Kvist (Kahlenberg, 60.) – D. Rommedahl, C. Eriksen, Krohn-Dehli (J. Poulsen, 83.) – Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
Gólszerző: Montolivo (33.), De Rossi (37.), Balotelli (54.), ill. Kvist (45+1.)
Kiállítva: Osvaldo (46.)
Csehország–Bulgária 0–0
Prága. Vezette: Bezborodov (orosz)
Csehország: Cech – Gebre Selassie, Sivok, M. Kadlec, Limbersky – Hübschman, Plasil – Rezek (Lafata, 80.), Rajtoral (Vydra, 58.), Jirácek – Pekhart (Darida, 58.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek
Bulgária: Mihajlov – J. Minev, I. Ivanov, Bodurov, Zanev (I. Milanov, 42.) – Gadzsev (Bozsinov, 61.), Djakov, G. Iliev, G. Milanov, Manolev – I. Popov (Tonev, 75.). Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 4 3 1 10–4 +6 10
2. Bulgária 4 1 3 4–3 +1 6
3. Csehország 3 1 2 3–1 +2 5
4. Örményország 3 1 2 2–4 –2 3
5. Dánia 3 2 1 2–4 –2 2
6. Málta 3 3 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik