Mind a négy argentin támadó megvillant

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 08:45
null
Messi a válogatottban is egyre jobb teljesítmény nyújt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az argentin labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn már fél óra után eldöntötte az Ecuador elleni mérkőzést, végül 4–0-ra diadalmaskodtak Lionel Messiék, és öt forduló után 10 ponttal az élen állnak a dél-amerikai zónában.

Kifizetődött Alejandro Sabella argentin kapitány azon döntése, hogy négy klasszis támadóval küldte harcba csapatát Ecuador ellen, ugyanis mindannyian betaláltak a mérkőzésen. Az első három gól ráadásul 12 percen belül esett, s ezekkel Messiék már az első fél óra végére eldöntötték a selejtezőt.

Előbb Sergio Agüero talált be a 20. percben, a Manchester City támadója kitűnő labdát kapott Ángel Di Maríától, majd lazán eltette azt a kapus mellett. Tíz perccel később Gonzalo Higuaín lépett ki a védők között, és kilőtte a jobb alsót. A vendégek még magukhoz sem térhettek, amikor egy gyors ellentámadás végén a válogatottban is egyre markánsabb teljesítményt nyújtó Messi alakította 3–0-ra a meccs állását.

Sokáig nem esett újabb találat, de a 76. percben aztán Di María is megvillant a támadók közül, kialakítva a végeredményt. Argentína győzelmével átvette a vezetést a csoportban, de jövő héten megelőzhetik, amikor is felkészülési mérkőzést vív a vb-házigazda brazilokkal.

„Egységes csapatot kell alkotnunk, amely szilárdan védekezik, és támadásban segíti Lionelt, hogy kibontakozhasson” – adta meg a siker receptjét Sabella.

Az egy ponttal az argentinok mögött álló Chile La Pazban Bolívia vendégeként nyert két góllal. a házigazdák az 54. perctől emberhátrányban játszottak, a vendégek akkor már egy góllal vezettek. Chile ötödször lépett pályára, harmadszor nyert, míg Bolívia negyedszer kapott ki, s továbbra is nyeretlen seregható a dél-amerikai zónában.

A csoportharmadik Uruguay hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott Venezuelával. Az első félidő hajrájában Diego Forlán belőtte Uruguay vezető gólját, ám az előny nem tartott ki a végéig, Salomón Randón nem sokkal a befejezés előtt egyenlített.

Uruguay tizenkét éve képtelen legyőzni hazai pályán a világranglistán jóval lejjebb elhelyezkedő venezuelai válogatottat. A két csapat 2000 óta lejátszott összes (9) mérkőzésén csupán egy uruguayi győzelem született – a 2007-es venezuelai Copa Américán.

ARGENTÍNA–ECUADOR 4–0
A 2014-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG SELEJTEZŐI
DÉL-AMERIKAI ZÓNA, 5. FORDULÓ
ARGENTÍNA–ECUADOR 4–0 (3–0)
Buenos Aires, V: Rivera (perui)
ARGENTÍNA: Romero – Zabaleta, Garay, C. Rodríguez, Fernández – Mascherano, Gago – Di María (M. Rodríguez, 83.), Messi, Agüero (Sosa, 63.) – Higuaín (Lavezzi, 74.). Szövetségi kapitány: Alejandro Sabella
ECUADOR: Domínguez – Guagua, Campos, Achilier, Saritama (J. Ayoví, 40.) – Valencia, Noboa, Quinónez, W. Ayovi – Benítez (Ibarra, 84.), Suárez (Montero, 46.). Szövetségi kapitány: Reinaldo Rueda
G: Agüero (20.), Higuaín (30.), Messi (32.), Di María (76.)

URUGUAY–VENEZUELA 1–1 (1–0)
Montevideo, Estadio Centenario. Vezette: Arias (paraguayi)
URUGUAY: Muslera – M. Pereira, Lugano (Coates, 77.), Godín, M. Cáceres – Cavani, Arévalo Ríos, D. Pérez (Á. González, 72.), Á. Pereira – Suárez, Forlán (Abreu, 87.). Szövetségi kapitány: Óscar Washington Tabárez
VENEZUELA: R. Vega – Rosales, Vizcarrondo, Amorebieta, Cíchero – Di Giorgi (Orozco, 77.), T. Rincón, Seijas, Feltscher (Fedor, 54.), Arango – Rondón. Szövetségi kapitány: César Farías
G: Forlán (38.), ill. Rondón (83.)

BOLÍVIA–CHILE 0–2 (0–1)
La Paz. V: Intriago (ecuadori)
BOLÍVIA: Vaca – Gutiérrez, Méndez, Christian Vargas, Rivero – Campos (Cardozo, 57.), Chumacero, Escobar (Pena, 73.), Flores – Arce, Pedriel (Andaveris, 70.). Szövetségi kapitány: Gustavo Quinteros
CHILE: Bravo – Contreras, González, Rojas, Diaz – Mena, Fernández (Figueroa, 74.), Vidal, Aránguiz (Leal, 88.) – A. Sánchez, Suazo (Vargas, 78.). Szövetségi kapitány: Claudio Borghi
G: Aranguiz 45., Vidal 83.
KÉSŐBB
Peru–Kolumbia vasárnap

AZ ÁLLÁS
1. Argentína 5 3 1 1 11 4 10
2. Chile 5 3 2 9 10 9
3. Uruguay 4 2 2 10 4 8
4. Venezuela 5 2 2 1 4 4 8
5. Ecuador 4 2 2 5 6 6
6. Kolumbia 3 1 1 1 4 4 4
7. Paraguay 4 1 1 2 3 6 4
8. Peru 3 1 2 4 6 3
9. Bolívia 5 1 4 4 10 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik