Elmaradt a kilencedik belga győzelem

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 23:05
null
Lukakuék ezúttal csak egy pontot gyűjtöttek be (Fotó: Action Images)
A belga labdarúgó-válogatott csak 1–1-et játszott Wales ellen hazai pályán a labdarúgó-vb-selejtezők A-csoportjában. A szerbek lelépték Macedóniát, míg a skótok Horvátország ellen nyertek.

 

A csoportelsőség és a pótselejtező szempontjából nem volt tétje a mérkőzéseknek, persze a presztízs kivételével. A belga válogatott a gálázás reményében fogadta a walesieket, de Romelu Lukakuék elég kényelmesen játszottak, nem igazán jelentettek veszélyt Wayne Hennessey kapujára. A 64. percben azért megszerezték a vezető gólt, egy bedobás után Lukaku a kapunak háttal állva húzta tovább a labdát, Andy King szerelhetett volna, de hibázott, Kevin De Bruyne pedig a hálóba lőtt. A belgák már a zsebükben érezték a győzelmet, de nem sikerült újabb három ponttal zárniuk a selejtezőket, Aaron Ramsey ugyanis a 88. percben egyenlített, de Wales így is csak ötödik lett a csoportjában. Belgium veretlen maradt, de a kilencedik győzelem helyett a második döntetlen jött össze.

A szerb válogatott gyakorlatilag az első húsz percben lerendezte a Macedónia elleni meccset, Sztefan Risztovszki öngóljával, Dusan Baszta és Alekszandar Kolarov találatával három góllal ment a szünetben. A macedón csapat a második félidőben sem tudta feltartóztatni a házigazdákat, Dusan Tadics és Sztefan Scsepovics tovább növelte az előnyt. Adis Jahovics találata a hajrában jelentette a vendégszépítést – a szerbek szép győzelemmel búcsúzzanak a selejtezőktől.

A horvát csapat Zágrábban kikapott a belgáktól, így már biztos másodikként látogatott Glasgow-ba. A mérkőzésen a skótok szereztek vezetést, Barry Bannan egymaga próbálta felmenni a teljes horvát védelemmel a küzdelmet, és bár elkotorták előle a labdát, az a középen álló Robert Snodgrass elé került, ő pedig a kimozduló Stipe Pletikosát megelőzve a léc alá lőtt. A 73. percben Steven Naismith is bevette a horvátok hálóját, ezzel a brit együttes a negyedik helyen zárt.

A-CSOPORT
Szerbia–Macedónia 5–1
Jagodina, Jagodina Stadion. V: Trutz (szlovák)
Szerbia: Sztojkovics – Ivanovics, Nasztaszics, Rukavina (Trajkovics, 84.), Kolarov – Baszta, Matics, Milivojevics (Petrovics, 76.) – Tadics, Tosics – F. Djordjevics (Scsepovics, 62.). Szövetségi kapitány: Szinisa Mihajlovics
Macedónia: Pacsovszki – Risztovszki, Noveszki, Grncsarov, Alilovszki – Demiri (Babunszki, 56.) – Randjelovics, Ibraimi (Trajkovszki, a szünetben), Ivanovszki (Jahovik, 82.), Sztjepanovics – Kosztovszki. Szövetségi kapitány: Zoran Sztratev
Gólszerző: Risztovszki (16. – öngól), Baszta (19.), Kolarov (38. – 11-esből), Tadics (54.), Scsepovics (73.), ill. Jahovik (83.)

Belgium–Wales 1–1
Brüsszel, Baldvin Király Stadion. V: Karaszjov (orosz)
Belgium: Courtois – Alderweireld, Van Buyten (Vertonghen, 72.), Vermaelen, Pocognoli – Witsel – De Bruyne, Dembélé, Chadli (E. Hazard, 58.), Mirallas (Bakkali, 78.) – Lukaku. Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Wales: Hennessey – Richards, Gunter, Collins (J. Wilson, 57.), Taylor – Vaughan, Ramsey, King – Robson-Kanu (H. Wilson, 87.), Church (Vokes, 70.), Bellamy. Szövetség kapitány: Chris Coleman
Gólszerző: De Bruyne (64.), ill. Ramsey (88.)

Skócia–Horvátország 2–0
Glasgow, Hampden Park. V: Hategan (román)
Skócia: McGregor – Hutton, Martin, Hanley, Mulgrew – Morrison, Brown, Bannan (Burke, 89.), Anya (Dorrans, 77.) – S. Naismith, Snodgrass (McArthur, 82.). Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
Horvátország: Pletikosa – Vida, Lovren, Corluka, Strinic – Kranjcar (Perisic, 86.), Vukojevic, Modric, Srna – Kalinic (Eduardo, 59.), Mandzukic (Jelavic, 80.). Szövetségi kapitány: Igor Stimac
Gólszerző: Snodgrass (28.), Naismith (73.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Belgium 10 8 2 18–4 +14 26
2. Horvátország 10 5 2 3 12–9 +3 17
3. Szerbia 10 4 2 4 18–11 +7 14
4. Skócia 10 3 2 5 8–12 –4 11
5. Wales 10 3 1 6 9–20 –11 10
6. Macedónia 10 2 1 7 7–16 –9 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik