Paulinho a döntőbe fejelte a brazilokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 20:53
null
Forlán kihagyta a 11-est, a brazilok nagy örömére (Fotók: Reuters)
A Konföderációs Kupa elődöntőjében a házigazda brazil válogatott csak nagy nehézségek árán tudta 2–1-re megverni Uruguayt, de így is bejutott a döntőbe, ahol a Spanyolország–Olaszország mérkőzés győztesével találkozik. Diego Forlán z első félidőben kihagyott egy tizenegyest, ami után Fred megszerezte a vezetést.  Edinson Cavani ugyan egyenlített, a hajrában azonban érkezett Paulinho, és a döntőbe fejelte a selecaót.

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL!

A MÉRKŐZÉS

Hulk a pályán és a nézőtéren is
Hulk a pályán és a nézőtéren is

Amikor felsorakoztak a játékosok a mérkőzés előtt már vártuk a himnuszokat. És való igaz, igen jól hangzott, ahogy a telt házas stadionban mindenki a brazil himnuszt üvöltötte teli torokból.

A találkozó előtt Marc-Vivien Foéra is emlékeztek, aki pontosan tíz éve esett össze a 2003-as Konföderációs Kupa elődöntőjében. Az orvosi segítség ellenére nem tudták megmenteni a kameruni középpályás életét.

Majd a találkozó is elkezdődött, amelynek első félidejében kevesebb dolog történt, mint a mérkőzés felvezetésében.

Természetesen a házigazda számított az esélyesnek. Már csak azért is, mert Brazília több mint húsz éve veretlen Uruguay ellen. Legutóbb 1992-ben egy felkészülési mérkőzésen nyertek az uruk – 2–1-re.

Egyáltalán nem kezdett azonban megilletődötten Uruguay, amely több szögletet is kiharcolt a mérkőzés elején. Az egyik ilyennél ráadásul David Luiz lerántotta Luganót a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest adott.

Diego Forlán lábában volt a vezetés, de hiába helyezte a labdát a bal alsó sarok felé, Julio Cesar megérezte, hogy hova kell vetődnie, és leért a labdára.


Neymart alig lehetett észrevenni az első félidőben, íztán mégis nagy szerepet vállalt az első gólban
Neymart alig lehetett észrevenni az első félidőben, íztán mégis nagy szerepet vállalt az első gólban

A tizenegyes mintha kicsit felrázta volna a hazai csapatot, a brazilok lassan megérkeztek az uruguayi kapu elé is. Összességében azonban a vártnál eseménytelenebb volt a mérkőzés, sokáig Forlán tizenegyese volt az egyetlen kaput eltaláló lövés.

Aztán a brazilok első, pontosabban második kapuralövéséből gól született a 41. percben. Neymar kapott remek kiugratást, majd vette át gyönyörűen mellel a labdát. Fernando Muslera azonban közel került hozzá, így az uruguayi kapus védeni tudta a közeli lövést, a kipattanó labdát Fred hat méteren kissé eltörte, de pnt így pattogott az a kapu bal oldalába. 1–0

Az első félidő rendkívül kiegyenlített játékot hozott, kevés látványos megoldással. Igazából egyik csapat sem érdemelte meg, hogy vezetéshez jusson, a brazilok mégis megtették ezt. Tudtuk, hogy ennél csak jobb második játékrész várhat ránk.És igazunk lett.

Nem mellékesen Fred ért a legkevesebbszer a labdába a brazilok közül az első félidőben: mindössze tizenötször, de abból egy gólt eredményezett.

Fred gólja nagy örömet szerzett a szurkolóknak
Fred gólja nagy örömet szerzett a szurkolóknak

SZÜNET

Elkezdődött a második játékrész. Brazília pedig az öltözőben maradt – pontosabban a selecao védelme. Merthogy az uruguayiak egyenlítettek a 48. percben – pedig nettó három lehetőségük volt arra, hogy felszabadítsanak. Thiago Silva gyakorlatilag lekészítette a labdát Edinson Cavaninak, aki ballal a hosszú sarokba tekerte a labdát. 1–1

A Napoli csatára pályafutása tizenötödik gólját szerezte a nemzeti csapatban.

Aztán végre látványosan kezdett el futballozni Brazília: Thiago Silva még a saját kapuja előtt teremtett veszélyt – de nem sokkal a léc fölé emelt, majd a másik oldalon Fred kapáslövése ment jócskán fölé és egy perccel később Neymar sem tudta a hosszúba tekerni a labdát a második félidő közepén.

Bár a labdát többet birtokolta Brazília, Uruguay sem mondott le a gólszerzésről. A 79. percben például Cavani lőtt egy remek csel után, de a Luiz Gustavón megpattanó labda mellé ment.

Legutóbb 2009-ben játszott egymással a két csapat: akkor a selecao 4–0-ra győzött világbajnoki selejtezőn. A mostani azért jóval szorosabb mérkőzés volt, de ezúttal is a brazilok nyertek.

Merthogy megúsztuk a hosszabbítást. Egy jobb oldali szöglet után szállt be a labda a 86. percben, Paulinho pedig az ötösön belülről fejelhetett – a kapuba. Muslerának bizony erre illett volna kijönnie, de az uruguayi védők sem álltak a helyzet magaslatán. 2–1

A gól pedig a legjobbkor jött, a folytatásban Uruguay nem tudott egyenlíteni. Brazília sorozatban harmadszor jutott a Konföderációs Kupa döntőjébe.

A selecao ellenfele a holnapi Spanyolország–Olaszország elődöntő győztese lesz a fináléban.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL!

KONFÖDERÁCIÓS KUPA, ELŐDÖNTŐ
BRAZÍLIA–URUGUAY 2–1
(Fred 41., Paulinho 86., ill. Cavani 48.)
Belo Horizonte, 21.00 (Tv: M1, élő). Vezeti: Osses (chilei)

Paulinho fejese döntött
Paulinho fejese döntött

ELŐZMÉNYEK

A két csapat legutóbb 2009-ben találkozott, a montevideói vb-selejtezőn Brazília megszégyenítő, 4–0-s vereséget mért a párharcban 2001 óta nyeretlen urukra. Az összesített mérleg is a selecaónak kedvez (32 győzelem, 19-19 döntetlen és vereség), sőt mi több, egyetlen korábbi Belo Horizonte-i meccsüket – az akkoriban felhúzott stadion első nemzetek közötti találkozóját – is megnyerte 1965-ben (3:0).

„A Brazília–Uruguay meccs óriási derbi, vannak, akik szerint élesebb, mint a brazil–argentin vetélkedés – mondta a mérkőzés előtt Júlio César, a brazilok rutinos kapusa. – A Copa América megnyerése jócskán növelte az önbizalmukat, és nyilván azon vannak, hogy az utóbbi találkozók nekünk kedvező tendenciáján változtassanak. Persze most olyan selecaóval találják szemben magukat, amelyik magára talált, helyenként már igen szépen futballozik. Remélem, megint mi nyerünk, ezzel együtt úgy vélem, a meccsnek nincs egyértelmű esélyese."

„Nagyon nehéz meccsre számítok, hiszen Brazíliának nagyszerű csapata van, ráadásul most saját közönsége előtt játszik – vélekedett Óscar Washington Tabárez, az uruguayiak szövetségi kapitánya. – Mindig feldobja az embert, ha ellenük játszhat, ami részben a tudásuknak, részben a futballhoz való különleges viszonyuknak köszönhető. Kiváltság a legtöbb világbajnoki címet felhalmozó csapat ellen játszani. Magam is nagy érdeklődéssel várom, mit hoz a meccs!"

Azért volt látványos megmozdulás is a mérkőzésen – íme egy Hulktól
Azért volt látványos megmozdulás is a mérkőzésen – íme egy Hulktól
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik