Az olaszok 31 év után győznék le ismét az argentinokat

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 14:45
null
Messi és Buffon kedden a Vatikánban találkoztak Ferenc pápával, szerdán a pályán nem fognak egymással (Fotó: Action Images)
A német bajnokság már elkezdődött, az angol és a spanyol a hétvégén kezdődik, míg az olasz liga rajtjára még másfél hetet várni kell, ám a „hajtás” megkezdése előtt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a klubcsapatok „legnagyobb örömére” beiktatott még egy játéknapot, amikor válogatott mérkőzésekre kerül sor. Nem is akármilyenekre: az olaszok Ferenc pápa tiszteletére az argentinokkal meccselnek Rómában (mindkét oldalon lesz klasszis hiányzó), a hollandok és a portugálok remélhetőleg nem reprodukálják a 2006-os vb-nyolcaddöntőben látottakat, míg az újdonsült Konföderációs Kupa-győztes brazilok Svájccal találkoznak.

 

Az olasz és az argentin válogatott idestova 12 évvel ezelőtt találkozott egymással legutóbb, és a szintén a római Stadio Olimpicóban rendezett találkozó az albiceleste 2–1-es sikerét hozta, míg az itáliaiak ezt megelőzően 31 esztendeje, az 1982-es vb-n győztek ellene. A 2001-es keretekből mostanra egy játékos maradt hírmondónak, az olaszok kapuját ezúttal is Gianluigi Buffon védheti.

DE ROSSI BÍRÁLTA AZ OLASZ FUTBALLT

„Az olasz futballkultúra körülbelül tíz-húsz évvel le van maradva. Azon az úton, amelyen haladunk és élünk, rossz. Az angol, a spanyol és a német labdarúgás mögött vagyunk. Hamarosan a francia bajnokság is előttünk lesz. Ezt nem méregből vagy dühből mondom, hanem mert benne vagyok a futballunkban és látom, mi történik” – mondta Daniele De Rossi, az olasz válogatott középpályása, aki leszögezte: ha elhagyja a Romát, akkor mindenképpen külföldön folytatja pályafutását.

Cesare Prandelli egyébként várhatóan a Konföderációs Kupán már megszokott 4–3–2–1-es hadrendben küldi pályára a squadra azzurrát, támadósorában azzal a Pablo Daniel Osvaldóval, akire érzelmileg nem vár semleges meccs, hiszen Buenos Airesben született, de az európai válogatott mellett tette le a voksát.

Neves hiányzó mindkét oldalon lesz: a hazaiaknál térdfájdalmai miatt biztosan nem léphet pályára Mario Balotelli, míg a dél-amerikai együttesnél egy combizomsérülés következtében Lionel Messi játékától kell eltekintenie Alejandro Sabella szövetségi kapitánynak.

A találkozó egyébként Ferenc pápa tiszteletére jött létre, aki olasz szülők gyermekeként Argentínában látta meg a napvilágot, és akinél a két válogatott játékosai – beleértve Balotellit és Messit is – kedden személyesen is tiszteletüket tették a Vatikánban.

SCOLARI KRITIZÁLTA A BARCELONÁT
„Elfogadhatatlan, hogy Neymar vérszegénységben szenved. A Konföderációs Kupa előtt is járt a Barcelonánál, és akkor tökéletes állapotnak örvendett. Egyértelmű, hogy a mandulaműtétje óta nem ugyanaz, mint aki volt. Úgy tűnik, a Barcánál azt gondolják, hogy mindent tudnak és mindig igazuk van. Nyilvánvaló volt, hogy Neymar fogyni fog a beavatkozás után” – kritizálta a katalánokat Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitánya.

A Cristiano Ronaldóval felálló portugál nemzeti csapat a 2004-es Európa-bajnokságon három mérkőzésnek is otthont adó Estádio Algarve-ban a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Hollandiával méri össze az erejét. A két együttes legutóbbi a tavalyi Eb-n mérkőzött (a portugálok CR duplájával nyertek 2–1-re), ám legemlékezetesebb ;randevújuk" 2006-ra datálódik. Az ominózus nürnbergi vb-nyolcaddöntőben Valentyin Ivanov játékvezető 16 sárga és négy piros lapot mutatott fel a játékosoknak (Costinha és Deco, illetve Boulahrouz és Van Bronckhorst jutott a kiállítás sorsára). A „háborút” végül a luzitánok nyerték Maniche találatával. A mai meccs remélhetőleg a gólokról, de legalábbis a nagybetűs futballról fog szólni.

Először lép pályára a nyári Konföderációs Kupa megnyerése után a brazil válogatott. A selecao Bázelben Svájc legjobbjaival csap össze, akikkel ezt megelőzően legutóbb 2006 novemberében került szembe, és győzte le őket 2–1-re. Luiz Felipe Scolari június óta érdemben nem változtatott a győztes csapatán, amelynek a gerince megmaradt, pusztán kisebb változások történtek a keretben (Filipe Luis, Diego Cavalieri, Réver és Jádson került ki, míg Maxwell be). Bezzeg a hét évvel ezelőtti válogatottból már senki sem kapott meghívót, pedig a Kakával, Robinhóval, Ronaldinhóval fémjelezte brazil csapat sem volt éppen gyengének nevezhető.

GERRARD A VB UTÁN VISSZAVONUL A VÁLOGATOTTÓL?
Az angol válogatottat egyre kevesebben sorolják a világbajnokság esélyesei közé, de a szerdai, Skócia elleni válogatott meccsre érdemes odafigyelni. Már csak azért is, mert az egymás ellen eddig 110 mérkőzést játszó két válogatott 1999 óta nem csapott össze.
Roy Hodgson csapatában szemének fertőzése miatt nem játszhat Michael Carrick, Wayne Rooney viszont ott lehet a pályán, legalábbis a csapatkapitány Steven Gerrard így vélekedik.
„Nincs csúcsformában, de az edzésen jól mozgott, szórta a gólokat, biztosan jót tenne a lelkének, ha játszhatna – mondta Gerrard, aki saját jövőjére is utalást tett, azaz előfordulhat, hogy a jövő évi világbajnokságon ölti magára utoljára az angol válogatott mezét. – Úgy hiszem, hogy ez lesz az utolsó idényem a válogatottban. Nem hiszem, hogy még két-három évig a válogatottnál maradhatok. Minden hátralévő mérkőzésből a maximumot akarom kihozni, mert egy év múlva talán már nem is leszek a képben.”

Mumusa vár a legutóbbi öt találkozójából négyet elveszítő francia válogatottra: Didier Deschamps csapata Belgiummal mérkőzik, amely a két csapat történelme során már 29-szer fektette két vállra a „gallokat”. Ilyen kiváló mutatót velük szemben egyetlen más ország válogatottja sem mondhat magáénak.

Az otthon immár 14 fellépés óta veretlen belgák egyébként az utóbbi időben szárnyalnak. A Premier League sztárjaival (Mirallas, Hazard, Fellaini, De Bruyne, Benteke, Lukaku) teletűzdelt „vörös ördögök” az ezt megelőző öt meccsüket megnyerték, világbajnoki selejtezőcsoportjukban még veretlenek, és három ponttal állnak a csoport élén a horvátokat megelőzve. Minden adva van tehát ahhoz, hogy a belgák 12 év után ismét kvalifikálják magukat a vb-re, a franciák elleni meccs azonban komoly erőpróba lesz – Marc Wilmots kapitány lemérheti, hogy jelenleg hol is tart az együttese.

A Michael Carrick nélkül, de Wayne Rooneyval felálló angolok a skótokat fogadják – a két együttes U21-es válogatottjának keddi összecsapását a „háromoroszlánosok” nyerték 6–0-ra –, míg a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott tartalékos, de korántsem gyenge összeállításban lép pályára Ecuadorban.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
F-CSOPORT

20.45 Észak-Írország–Oroszország

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Japán–Uruguay 2–4
Dél-Korea–Peru 0–0
Tádzsikisztán–India 3–0
15.30 Ruanda–Malawi
15.45 Indonézia–Fülöp-szigetek
17.30 Fehéroroszország–Montenegró
18.00 Finnország–Szlovénia
18.00 Észtország–Lettország
18.30 Chile–Irak
19.00 Moldova–Andorra
19.30 Luxemburg–Litvánia
20.00 Azerbajdzsán–Málta
20.00 Kazahsztán–Grúzia
20.00 Svédország–Norvégia
20.00 Románia–Szlovákia
20.00 Ukrajna–Izrael
20.00 Kolumbia–Szerbia (Tv: Eurosport2)
20.00 Zambia–Szenegál
20.00 Líbia–Közép-Afrika
20.15 Dél-Afrika–Nigéria
20.30 Magyarország–Csehország (Tv: m1)
20.30 Ausztria–Görögország
20.30 Törökország–Ghána
20.30 Bosznia-Hercegovina–Egyesült Államok
20.45 Albánia–Örményország
20.45 Svájc–Brazília (Tv: Story4)
20.45 Lengyelország–Dánia
20.45 Németország–Paraguay (Tv: Sport1)
20.45 Wales–Írország
20.45 Macedónia–Bulgária
20.45 Liechtenstein–Horvátország
20.45 Olaszország–Argentína
21.00 Anglia–Skócia
21.00 Belgium–Franciaország
21.00 Tunézia–Kongó
21.00 Gabon–Zöld-foki-szigetek
21.30 Portugália–Hollandia (Tv: Sport2)
21.30 Algéria–Guinea
21.45 Izland–Feröer
22.00 Ecuador–Spanyolország
22.00 Marokkó–Burkina Faso
23.30 Dominikai Köztársaság–Costa Rica

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik