Vb 2010: Maradona-féle stand up comedy a sajtótájékoztatón

2010.07.02. 21:50
Diego Maradona elemében volt az argentinok mai sajtótájékoztatóján, és jó néhány poént elsütött, a jelenlévők nagy derültségére.  

Komor tekintettel, mégis jó hangulatban érkezett meg az argentinok sajtótájékoztatójára Diego Maradona, a gauchók szövetségi kapitánya. A szakember a rá váró mintegy harminc fotóst az alábbi kérdéssel üdvözölte: „Mindannyian Hollandiából jöttetek?" – arra utalva, hogy a hollandok percekkel korábban kiejtették Argentína ősi riválisát, a brazil válogatottat.

Maradona a továbbiakban is előrukkolt jó néhány poénnal, például akkor, amikor egy FIFA-alkalmazott karon fogta, hogy kicsit lassítson mondandójával. „Ha így érsz hozzám, akkor nem tudok koncentrálni" – vigyorgott Maradona, és azt sem hagyta szó nélkül, amikor az illető ismét megérintette. „Már megint hozzám értél" – figyelmeztetett az isteni Diego.

Két újságíró is áldozatul esett az argentin kapitány tréfáinak. Egyikük nagyon hosszú kérdést tett fel, Maradona pedig így vezette fel válaszát: „Még sohasem hallottam ilyen hosszú kérdést. De ennek ellenére megpróbálok válaszolni erre a regényre."

A másik sportújságírót felismerte Maradona a korábbi sajtótájékoztatókról, és hivatalosan megtette az argentinok kabalájának. „Te minden sajtótájékoztatónkon ott vagy – úgy tűnik, szerencsét hozol nekünk. Ugye, holnap is eljössz?" – invitálta az újságírót Maradona, aki mondandója végén költői húrokat pengetett.

„Minden nap mosollyal az arcunkon szeretnénk ébredni. Ez a célunk, ezt szeretnénk egész Argentínának, az egész országnak – mondta a kapitány, majd visszatért a földre. – További szép estét mindenkinek. Most megyek, eszem valamit."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Rutinos erőkre épül a skót keret, 43 éves kapus is utazik a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.05.19. 13:35

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Ötödik világbajnokságára utazhat a 39 éves legenda – kihirdették Japán vb-keretét

Foci vb 2026
2026.05.15. 08:47

Több ezer szurkoló búcsúztatta a vb-re készülő iráni labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.05.14. 10:04
Ezek is érdekelhetik