Vb 2010: Dunga nagyon elégedetlen a játékvezetővel, a sajtót is bírálta

2010.06.20. 23:59
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dunga, a 3–1-es, Elefántcsontpart elleni győzelem ellenére sem volt éppen jó hangulatban sajtótájékoztatóján.

Dunga egyrészt a játékvezetővel, a francia Stéphane Lannoy-val volt elégedetlen, másrészt kritizálta a brazil sajtó képviselőit is, mondván, túl nagy terhet tesznek a kétgólos Luís Fabianóra.

„Nagyon türelmetlenek Luís Fabianóval, pedig egy csatártól normális, ha két vagy három meccsen nem tud betalálni. Sérüléssel is küszködött, és az önbizalmát is rendbe kellett rakni. Az egész edzői stáb és a csapattársak is sokat segítettek neki, tudtuk, hogy eljön ez a pillanat" – mondta a szakvezető, aki élesen kritizálta a játékvezetőt.

„Nagyon sok szabálytalanság volt, köztük súlyosak is. Nagyon nehéz játszani, amikor egy játékvezető engedi, hogy ennyire durva legyen a játék. Kaká kiállítását is igazságtalannak tartom. Vele szemben szabálytalankodtak, és ő kapott lapot, míg az ellenfele megúszta, ezért külön is gratulálnom kell neki. Nem tudom, mit kellene tennünk azért, hogy ne kapjuk meg ezeket a sárga lapokat... " – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
37 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59