Vb 2010: Dunga Chilét dicséri, a hollandok ellen nehéz meccset vár

2010.06.28. 23:06
A Chile elleni magabiztos, 3–0-s vb-nyolcaddöntőbeli győzelem után elégedetten értékelt Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A selecao szakvezetője dicsérte a chileiek nyílt játékát.

„Kitűnő mérkőzés volt, Chile nagyon jól futballozott, de úgy vélem, kezünkben tudtuk tartani majdnem végig a mérkőzést. A következő találkozó Hollandia ellen rendkívül nehéz lesz, a holland játékosok technikai tudásban bármelyik dél-amerikai csapattal felveszik a versenyt. Mondhatni, úgy játszanak, mint egy dél-amerikai csapat. Rendkívüli módon vigyáznunk kell. Ma nem voltunk éppen csúcsformában, de Chile ellen ennyi is elég volt. Nyitottan játszottunk, sokat támadtunk, ahogyan azt elvárják tőlünk. Játékosaim dicséretet érdemelnek" – nyilatkozta Dunga.

A chileiek kapusa, Claudio Bravo elismerte, a brazil győzelem teljesen megérdemelt.

„Keserűség van bennünk, letört mindenki, de el kell ismernünk, a jobbik csapat győzött. Alighanem a világ legjobb csapata. Sajnos, többször kinyílt a védelmünk, hiába támadtunk jól a mérkőzésen. Nagyon nagy területeket hagytunk. Rengeteget kell tanulnunk ebből a tornából, s ki kell javítanunk a kétségtelenül meglévő gyengeségeinket. Fiatal a csapatunk, amely támadni már megtanult, most már védekezni is meg kell" – mondta.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58