Vb 2010: Anelka tagad, de elfogadja, hogy kizárták a keretből

2010.06.19. 19:14
A France Soir című újság honlapján megszólalt a francia labdarúgó-válogatott világbajnoki keretéből szombaton kizárt Nicolas Anelka, és kijelentette: nem hagyták el a száját azok az odahaza közfelháborodást keltő trágár szavak, amelyekkel állítólag Raymond Domenech szövetségi kapitányt illette a Mexikó elleni csütörtöki mérkőzés szünetében.

„A sajtóban megjelentek nem az én szavaim – mondta Anelka. – Nem tagadom, viharos beszélgetést folytattam a kapitánnyal, de ez az öltözőben történt, fültanúi csak a csapattársaim és a stáb tagjai voltak. Az elhangzottaknak nem lett volna szabad kijutni az öltözőből. Nem tudom, kinek állt érdekében így tálalni a történteket, de biztos vagyok abban, hogy nem valamelyik csapattársam volt. Sohasem akartam destabilizálni a francia válogatottat. A keretből való kizárásomat elfogadom, és sok szerencsét kívánok a kékeknek Dél-Afrika ellen."

A francia sajtóban olyan pletykák is megjelentek, hogy Anelka – Franck Ribéryvel együtt – szekálja a fiatal bordeaux-i játékost, Yoann Gourcufföt. Valószínűleg erre válaszul mondta a következőket:

„Mélyen tisztelem a francia válogatottat, és minden csapattársamat, hangsúlyozom, kivétel nélkül mindegyiket. Kedden óriási feladat vár a csapatra Dél-Afrika ellen, még kiharcolható a továbbjutás, ezért most nem kívánok többet mondani. De hangsúlyozom, a sajtóban megjelentek nem az én szavaim."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57
Ezek is érdekelhetik