Új gazdája lesz a világbajnoki trófeának

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 12:40
null
Ezért utazott Dél-Afrikába mindkét válogatott. A kérdés már csak az: a Nagy Armada viszi haza vagy a fapapucsosok? (Fotó: Action Images)
Címkék
Két európai válogatott jutott be az első afrikai labdarúgó-világbajnokság döntőjébe, ráadásul két olyan, amelyik korábban sohasem nyert világbajnokságot, sőt a spanyolok még elődöntőt sem vívtak. Valamelyikük mindenképpen történelmet ír: a hollandok 1974 és 1978 után végre győztesen hagynák el a gyepet a vb-finálét követően, a spanyolok pedig Európa után az egész világot igába hajtanák. Nemcsak ezért dől meg egy rekord: vén kontinensbeli válogatott korábban még sohasem diadalmaskodott Európán kívül.

 

 

Nem kétséges, a hollandok sokkal gólerősebben játszanak ezen a világbajnokságon, mint a spanyolok: mind a hat eddigi mérkőzésüket megnyerték, tizenkét gólt rúgtak, mindössze ötöt kaptak. A spanyolok egy kijózanító vereséggel kezdtek Svájc ellen, azóta viszont veretlenek. Legutóbbi három mérkőzésüket 1–0-ra nyerték meg, összesen hét gólt szereztek, ám csupán kettőt kaptak. A vébé egyik legjobb támadósora találkozik tehát a torna talán legstabilabb védelmével.

LEGYEN ÖN IS VAN MAARWIJK!
Állítsa össze a holland válogatottat!

Sok kritikát kapott a holland válogatott szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk, mondván, csapata nemhogy a hetvenes évek totális futballjától került fényévnyi távolságra, de a nyolcvanas, kilencvenes évek látványos oranje-stílusától is.

„Azért jöttük ide, hogy aranyérmet nyerjünk – rázta le magáról a negatívumokat a holland mester. – Egyszerűen csak élvezni akarjuk a tornát, és megnyerni.”

EGYMÁS ELLENI MÉRLEG
A két válogatott eddig nyolc alkalommal találkozott egymással: négyszer a hollandok, háromszor a spanyolok győztek. Érdekes módon mindössze két tétmérkőzést vívtak egymással: az 1984-es Európa-bajnokság selejtezőin egy csoportba kerültek

A hollandok egy nappal többet pihentek, így volt idejük például egy állatkerti séta alkalmával is regenerálódni, és mellettük szól irányítójuk, Wesley Sneijder világklasszis formája, a sérüléséből felépült Arjen Robben remeklése, valamint a szűrő Mark van Bommel egyre markánsabb teljesítménye. Minden tényező együtt van tehát ahhoz, hogy levetkőzzék „A legjobb válogatott, amelyik sohasem nyert világbajnokságot” címkét.

„Hihetetlen mérkőzés lesz, a legfontosabb az életemben – mondta Van Maarwijk. – Ezt minden játékosom elmondhatja magáról. Nem volt még holland világbajnok futballista, de ők megpróbálnak azzá válni. Önmagukat kell adniuk, bátran futballozni, s akkor megverjük a spanyolokat. A világ két legjobb válogatottja találkozik a fináléban. Mi megvertük a brazilokat, a spanyolok a németeket. A spanyolok eddig jóval támadóbb futballt játszottak, mint mi, de mindkét gárda a saját stílusában fog játszani vasárnap. Nem mondom el senkinek, hogyan játsszon: egyszerűen mindenki önmagát adja majd.”

Egy lehetséges holland kezdő
Egy lehetséges holland kezdő


Egyik csapat sem készül arra kapitányaik szerint, hogy különösebb figyelemmel kövesse a másik gárda alapembereit a pályán, igaz, annyi nagyság találkozik például a középpályán, hogy nehéz is lenne mindenki számára külön őrzőt biztosítani. Ám néhány nyilatkozat ellentmond a hivatalos kapitányi verdiktnek.

„Nem hiszen, hogy David Villa a legveszélyesebb spanyol játékos – vélekedett Robben. – Nézzük csak meg Xavi vagy Andrés Iniesta futballját, ők diktálják a tempót, ők adják a passzokat Villának. Őket kell kikapcsolni a játékból, keményen fogni, nem szabad teret hagyni nekik, különben nagy bajban leszünk.”

„Nem hiszem, hogy beállnak védekezni, nagyon gyors játékosaik vannak, s borzasztó jó formának örvendenek. Stílusuk szinte ugyanolyan, mint a miénk. Ismerem Robbent, gyors, erős és bátran lő messziről is. Ki kell őt kapcsolni a játékból, bár a hollandok nem csak Robbenből állnak, nagyon veszélyes például Sneijder és Dirk Kuyt is” – fejtegette Iker Casillas.

A várható spanyol kezdő tizenegy
A várható spanyol kezdő tizenegy


Elmondhatjuk: igencsak tartanak egymástól a felek, és ismerjük el: csöppet sem ok nélkül.

Vicente del Bosque, a spanyolok bajszos szövetségi kapitánya szerint viszont még Sneijdertől sem kell tartaniuk.

LEGYEN ÖN IS DEL BOSQUE!
Állítsa össze a spanyol válogatottat!

„Nekünk is vannak nagyon jó játékosaink a középpályán – szögezte le, ezzel nehéz is vitatkozni. – Nagyon erős ez a csapatrészünk, jól tudjuk, hogyan kell egy ilyen kaliberű labdarúgóval szemben fellépni, úgyhogy nincs speciális Sneijder-tervünk a karmester ellen. Egyébként nem hiszem, hogy a hollandok másként játszanának ellenünk, mint ahogyan eddig tették a vébén, csak azért, mert most a spanyol válogatott az ellenfél. Ugyanúgy, ahogyan nekünk, megvan a jól körülhatárolható stílusuk. Mi viszont sokkal inkább képesek vagyunk variálni játékosaink posztját, ez mellettünk szól.”

 NSO VB-CSAPATMUSTRA
Hollandia
Spanyolország

Szokásától eltérően a kapitány ezúttal nem nyilatkozott arról, hogy Fernando Torres kezdeni fog-e gyengébb formája ellenére is. Felépült a torna végére Raúl Albiol, bár aligha lép pályára. A hollandoknál sincs sérült: helyrejöttek Demy de Zeeuw elődöntőben kilazult fogai, Maarten Stekelenburg csípője is a régi.

Ma este valamelyik válogatott történelmet ír Johannesburban. Nem tudjuk még, melyik lesz a győztes és melyik vigasztalhatatlan, de egy biztos: Dél-Afrika ünnepelhet, hiszen sikeresen rendezte meg az első afrikai világbajnokságot.

VB 2010 
DÖNTŐ
HOLLANDIA–SPANYOLORSZÁG

Johannesburg, Soccer City Stadion, 20.30. Vezeti: Webb (angol)

HOLLANDIA: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst – Van Bommel, N. De Jong – Robben, Sneijder, Kuyt – Van Persie

SPANYOLORSZÁG: Casillas – Ramos, Puyol, Piqué, Capdevila – Busquets, Xavi, Xabi Alonso – Iniesta, Villa, Pedro

 A mérkőzés online közvetítését itt olvashatja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik