Schweinsteiger harmadszor kupával akar hazatérni

Vágólapra másolva!
2010.07.05. 22:02
null
Bastian Schweinsteigerre és a német válogatottra Anglia és Argentína után az elődöntőben újabb favorit,<br />a spanyol együttes vár (Fotó: Action Images)
Nem akar &uuml;res k&eacute;zzel visszat&eacute;rni haz&aacute;j&aacute;ba Bastian Schweinsteiger, a d&eacute;l-afrikai vil&aacute;gbajnoks&aacute;gon előd&ouml;ntős n&eacute;met labdar&uacute;g&oacute;-v&aacute;logatott k&ouml;z&eacute;pp&aacute;ly&aacute;sa.

„2006-ban harmadikok lettünk a vb-n, két évvel később pedig a második helyen végeztünk az Európa-bajnokságon, szóval valami hiányzott, amit remélem, most befejezünk. Csodálatos dolog lenne visszatérni Berlinbe úgy, hogy több ezer drukkerrel együtt ünnepelhetünk" – nyilatkozta a Nationalelf motorja.

„Nem akarok úgy visszamenni, hogy nem tudok semmit felmutatni, kétszer már megtettem" – tette hozzá a középpályás, aki fantasztikus játékkal segítette eddig csapatát.

A németek a csoportküzdelmek során kezdésképpen 4–1-re nyertek az ausztrálok ellen, majd meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedtek a szerbektől, ám a Ghána elleni 1–0-s győzelmükkel a kvartett élén végeztek.

A negyeddöntőben következett az angolok 4–1-es legyőzése, majd szombaton az argentinokat ütötte ki 4–0-ra az együttes.    

SZAVAZÁS

Ön szerint magára talál-e Fernando Torres a németek elleni elődöntőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legjobb négy között a németek azzal a spanyol csapattal találkoznak, amelytől két évvel ezelőtt az osztrák-svájci Európa-bajnokság fináléjában 1–0-ra kikaptak.

„Természetesen mindig rossz élmény egy elveszített döntő, és csalódott is miatta az ember, ugyanakkor a spanyolok akkor jobbak voltak. Igaz, hogy csak egy–null lett a vége, de ellenfelünknek számos helyzete volt még" – mondta Schweinsteiger.
 
„Papíron jobb csapatuk van most is, de úgy érzem, ezúttal több esélyünk van. Sok új arc játszik nálunk, más karakterű futballisták. Spanyolország viszont ezen a vb-n egyelőre még nem játszott úgy, ahogyan azt a szurkolói elvárták, ennek ellenére nyerni tudott" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik