Uruguay-Dél-Korea: mindenképpen sikertörténet

Vágólapra másolva!
2010.06.26. 12:01
null
Sebastián Abreu 2002-ben még igen népszerű volt a dél-koreai szurkolók között. Reméli: ma borsot tör az orruk alá (Fotó: Action Images)
Címkék
Az A-csoport győztese, Uruguay találkozik a B-csoport második helyezettjével a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság első nyolcaddöntőjében. A dél-amerikai válogatott, az első vb győztese legutóbb 1970-ben került a legjobb nyolc közé, akkor elődöntőt is játszhatott, de vereséget szenvedett a minden idők egyik legjobb csapatától, az akkori brazil válogatottól. Az ázsiaiak a hírek szerint máris elégedetten dőlhetnek hátra, hiszen elsődleges céljuk a csoportból való továbbjutás volt.

 

„Megmutattuk, hogy milyen kiváló csapatunk van, bírjuk a gyűrődést – büszkélkedett legényeivel Óscar Tabárez, az uruguayi szövetségi kapitány. – Megpróbáltuk azt nyújtani a pályán, amit a torna előtt elterveztünk, és bár még nem tartunk ott, mindenki számára veszélyes ellenféllé váltunk. Nincs nálunk hurráhangulat, de a nyomást sem érezzük magunkon. A dél-koreaiaknak roppant gyors játékosaik vannak, kemény csatára számítok."

Kiemelte, hogy az ellenfél védelme sebezhető, de ha erre nagyobb figyelmet szentel kollégája, akkor a támadásaik nem lesznek olyan veszélyesek.

„A futball olyan, mint a rövid takaró: vagy a fejed lóg ki alóla, vagy a lábad" – bölcselkedett a rutinos kapitány. Ugyanakkor óva intett mindenkit attól, hogy máris a legjobb nyolc között lássa a Celestét. Eddigi öt találkozójuk közül négyet megnyertek Dél-Korea ellen, egyet döntetlenre adtak, igaz, nem a statisztika miatt esélyesei ennek a mérkőzésnek a dél-amerikaiak.

Tabárez a hírek szerint három támadóval kezdeti csapatát, a védelemben pedig a felépült Diego Godín válthatja Mauricio Victorinót.

„Abszolúte mindegy, ki az ellenfelünk, úgy kell futballoznunk, mint a csoportmeccseken" – sommázta véleményét az ajaxos támadó, Luís Suárez. Az általa a kispadra szorított uru-legenda, Sebastián Abreu elmondta: ugyan nagyon jól tudják, hogy nincs esélyük megnyerni a vébét, de nekik vannak a legjobb csatáraik az egész világon, és mára ráébredt erejére a válogatott.


 

Az uruguayi kezdőcsapat
Az uruguayi kezdőcsapat

A másik oldalon a jelenkor talán leghíresebb ázsiai játékosa szólalt meg a mérkőzés előtt.

„Bár nincsenek jó eredményeink a dél-amerikaiakkal szemben, az Argentína elleni csoportbeli mérkőzés adott némi leckét belőlük – nyilatkozta Pak Dzsi Szung, a dél-koreaiak sztárja. – Tudjuk, hogyan védekezzünk ellenük, és másik oldalunkat mutatjuk majd, mint a csoportban."

A középpályás kifejtette azt is, hogy nehéz lenne a 2002-ben elődöntőig jutó és a mostani dél-koreai válogatottat összehasonlítani, és ragaszkodott ahhoz, hogy 2002-ben nem azért jutottak olyan messzire, mert hazai pályán léptek fel. Most ismét képesnek találja csapatát arra, hogy eljusson odáig, és ehhez klubbéli menedzsere, Sir Alex Ferguson is sok szerencsét kívánt neki.

A dél-koreai kezdőcsapat
A dél-koreai kezdőcsapat
 

Huh Dzsung Mu kapitány „gálacsapatát" küldi pályára ma, sem sérültje, sem eltiltottja, sem eddig tartalékolt titkos fegyvere nincs.

Világbajnokságon eddig egyetlen egyszer találkozott egymással a két válogatott, még 1990-ben, amikor hatalmas csatában 1–0-ra győzött az Enzo Francescoli által „hangszerelt" Celeste, Daniel Fonseca 92. percben szerzett góljával. Az uruguayi válogatott kispadján egy bizonyos Oscar Tabárez ült...

VB 2010 
NYOLCADDÖNTŐ
URUGUAY–DÉL-KOREA
Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay Stadion 16.00. Vezeti: Stark (német)
A mérkőzést élő, szöveges tudósításunk, illetve folyamatosan frissülő cikkünk segítségével is figyelemmel kísérhetik!



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik