nemzetisport.hu 2010.06.10 17:03 Frissítve: 2020.03.20 15:01

Marcello Lippi

Marcello Lippi, a „szivarkás ember" több értelemben is átvette a stafétabotot Giovanni Trapattonitól: egyrészt ő is a világ egyik legsikeresebb klubedzőjévé vált, másrészt a Juventus kispadját és a szövetségi kapitányi székét is ősz kollégájától, „Trap"-tól örökölte meg. Ahogyan illik, túl is tett mesterén a világbajnoki aranyéremmel, majd sikerei csúcsún visszavonult – hogy nem sokkal később visszatérjen egy igazi „Mission Impossible" erejéig.

 

A viareggiói születésű (ebben a városkában rendezik a híres utánpótlás-tornát is) Lippi fiatal korában söprögetőként maga is futballozott, és a C-ligás, tehát harmadosztályú Savona együttesében kapott 22 évesen profi szerződést. 1970 és 1979 között már a Serie A-s Sampdoriát erősítette, akikkel kétszer a másodosztályt is megjárta. Pályafutása végén, 32 esztendősen a Pistoisébe szerződött át, majd 1982-ben a Lucca gárdájából vonult vissza.

 

Marcello Lippi
nemzetisége: olasz

születési hely: Viareggio
ideje: 1948.04.11.
pozíció: szövetségi kapitány

magassága: 172 cm

súlya: 74 kg

korábbi klubjai:
játékosként:

Sampdoria (1967-1969), Savona (1969-1970), Sampdoria (1970-1981), Lucchese (1981-1982)

edzőként:

Sampdoria (ifjúsági csapat, 1984-1985), Pontedera (1985-1986), Siena (1986-1987), Pistoiese (1987-1988), Carrarese (1988-1989), Cesena (1989-1991), Lucchese (1991-1992), Atalanta (1992-1993), SSC Napoli (1993-1994), Juventus FC (1994-99), FC Internazionale (1999-2001), Juventus FC (2001-2004), az olasz válogatott szövetségi kapitánya (2004-2006, 2008-2010), Kuangcsu Evergrande (2012-1014), a kínai válogatott szövetségi kapitánya (2016-)
sikerei:

edzőként: világbajnok (2006), olasz bajnok (1995, 1997, 1998, 2002, 2003), Olasz Kupa-győztes (1995), olasz Szuperkupa-győztes (1995, 1997, 2002, 2003), BL-győztes (1996), BL-döntős (1997, 1998, 2003), európai Szuperkupa-győztes (1996), Világkupa-győztes (1996), Konföderációs Kupa-résztvevő (2009), vb-résztvevő (2010), kínai bajnok (2012, 2013, 2014), Kínai Kupa-győztes (2013), Ázsiai BL-győztes (2013), az Év edzője a Serie A-ban (1997, 1998, 2003), az Év klubedzője (1996, 1998), az Év szövetségi kapitánya (2006), az Év edzője Kínában (2013)

 

Abban a szezonban el is kezdte edzői karrierjét a Sampdoria ifjúsági együttesénél, ahol első sikerként Marseille-ben megnyert egy tornát. Hamarosan már felnőttekkel dolgozhatott, de Itáliában szokásos módon kipróbálta az edző-ringispílt is: a Pontedera, a Siena, a Pistoiese és a Carrarese együtteseiben ért el kisebb-nagyobb sikereket, mielőtt 1989 nyarán végre egy igazi nagy klub, az első osztályú Cesena le nem igazolta. Bár ottani másfél éve alatt három remek kapusa is volt (Marco Ballotta, Giovanni Rossi és Alberto Fontana), de a bennmaradás kiharcolása után a következő idényben már a 17. fordulóban mennie kellett a gyenge eredmények miatt (mindez 1991-ben történt).

Félévnyi pihenő után a 9. helyig vezette a második ligában a Lucchesét, majd az Atalanta kispadján tért vissza a legjobbak közé. Tulajdonképpen ekkor tette le névjegyét a futball világában, hiszen a kék-feketék a legnagyobb csapatokat is meg-megtréfálva a nyolcadik helyen végeztek. Ami nem is csoda, lévén a gárdát többek között a brazil zseni, Alemao, az argentin Leo Rodríguez, az uruguayi Paolo Montero és az olasz gólgyáros, Maurizio Ganz is erősítette. Nyáron annak rendje és módja szerint el is csábította a mestert az akkoriban még nagyon erős SSC Napoli, ahol egy igen erős csapattal ajándékozta meg a sors, hiszen a Taglialatela – F. Cannavaro, Ferrara, Nava – Corini, Pecchia, Rincón, Thern, Franchini – Di Canio, Fonseca-tizenegyet azóta is könnyes szemekkel sírják vissza a Vezúv alján. Nem mellékesen a szezon végi hatodik helyben sem találtak, nem találhattak kifogást a drukkerek és a vezetők.

Viszont Lippi sikereire felfigyeltek Torinóban is, így a Juventus a Bayern Münchenbe „száműzött" Giovanni Trapattoni utódjaként a városba költöztette őt. A sportigazgató Luciano Moggi nem is csalódott benne, hiszen Lippi elhozta a klub századvégi aranykorát, rögtön első zebrás évében bajnoki címet szerezve (kilencéves szünet után). Később a székház kincsestárába költöztette az Olasz Kupát is, ezzel nem csak rekordbajnokok, de „rekordkupagyőztesek" is lettek! Már ennyivel is tökéletesen elégedettek voltak, de amikor 1996-ban megnyerték a Bajnokok Ligáját, valóságos hőssé vált a hűvös, elegáns, a kispad mellett állva szivarkázó mester.

1997-ben újra elhódították a scudettót, mellé az európai Szuperkupát és a Világkupát is. Ám a BL-lel a későbbiekben nem volt szerencséje, hiszen a Borussia Dortmund és Real Madrid ellen is elveszített egy-egy finálét, de 1998-ban a Juventus 25. bajnoki címe némileg kárpótolhatta mindezen „szenvedéseiért". Torinóban a szép lassan galambősszé szépkorúsodó maestro ideális játékoskeretet építhetett ki, hiszen a kapuban Peruzzi állt őrt, előtte Ferrara, Kohler, Porrini; később felfedezettjei, Iuliano, Pessotto, Torricelli és Montero védekeztek. A középpályát olyan korszakos klasszisok szántották fel, mint A. Conte, Jugovics, Deschamps, Di Livio, Paulo Sousa, a nagy kedvenc Tacchinardi, Lombardo vagy Davids. Zidane vezényelte a zenekart, míg a csatársorban Roberto Baggio, Del Piero, Ravanelli, Vialli, Boksics, Pippo Inzaghi, Fonseca, Esnaíder, Henry és Vieri termelte időszakonként a gólokat – mecsoda elképesztő nevek!

Mindennek vége szakad egyszer, a jónak leghamarabb: az 1998–1999-es szezonban a 20. forduló után mennie kellett, és talán nem is annyira a gyatrább szereplés, mint inkább amiatt, mert összeveszett a Juventus kisistenével, Alessandro Del Pieróval. Utóbb kiderült, Lippi sajnos nagyon jól látta, hogy „Alex" súlyos sérülése miatt soha nem lesz már az a zseniális futballista, aki volt 1997-ben, és gyakran a kispadra ültette, vállalva a kockázatot. A négy év alatt három aranyat és egy ezüstöt besöprő Lippit váltó Carlo Ancelotti sem tudta megváltani a világot utódjaként, miközben „Olaszország Paul Newmanje" éppen a zebrák egyik legnagyobb riválisához, az Interhez igazolt. Massimo Moratti elnök már akkoriban sem sajnálta a pénzt, így bizony az év végi negyedik helytől jobbat vártak egy olyan kerettől, amelyet Peruzzi, Blanc, Córdoba, Panucci, Simics, J. Zanetti, Di Biagio, Jugovics, Cauet, Seedorf, R. Baggio, Recoba, Zamorano, Vieri, Mutu és Ronaldo fémjelzett!

Lippi sem igazán tudta elfogadtatni magát játékosaival és a drukkerekkel, az elnökkel is összetűzésbe keveredett, ráadásul több kulcsjátékosa is súlyosan megsérült, közülük leginkább Ronaldo hiánya volt fájó. A következő bajnokságban nem is sokáig húzta Lippi, már kora ősszel felállították a kispadról. Pár hónapos ráncsimító pihenő után a Juventus csábította vissza őt Ancelotti helyére. Egy újjáépített keret fogadta régi állomáshelyén, hiszen egykori alapemberei közül csak Davids, Del Piero, Montero, Ferrara, Iuliano, Tacchinardi és Pessotto maradt meg hírmondónak. Igaz, időközben olyan klasszisokkal gazdagodtak a torinóiak, mint Trezeguet, Thuram, Buffon, Salas, Zambrotta vagy Nedved. Lippi vissza is vitte a bajnoki címet a Juventushoz, amit 2003-ban is megőriztek, miközben a BL-döntőben – igaz csak tizenegyesekkel, de – kikaptak a nagy rivális Milantól.

Ki is jelentette egy sajtótájékoztatón, hogy ha a következő tavasszal nem nyernek BL-t, akkor inkább visszavonul és unokájával, Lorenzóval fog a jövőben foglalkozni. Mivel 2004-ben csak bronzérmet szereztek a Serie A-ban, a BL-ben a Deportivo pedig a legjobb 16 között két 1–0-val kiütötte őket, a vezetők finoman szólva sem gördítettek akadályokat távozási szándékai elé – időközben ugyanis Giovanni Trapattoni válogatottja csúnyán leszerepelt a portugáliai kontinensbajnokságon, és helyére a szövetség Lippit nevezte ki. Akinek nem éppen fényesen kezdődött squadra azzurra-beli karrierje, ugyanis első mérkőzésén Izlandon beleszaladtak egy súlyos, 2–0-s vereségbe (úgy látszik, az „izlandi csapás", mint olyan, a taljánoknál is bekerül a labdarúgás fekete könyvébe).

Lippi edzői hitvallásába nem férnek be a kényes sztárok, primadonnák: „Az a célom, hogy minél több futballista érezze sajátjának játékstílusunkat... Nagyon fontos, hogy a világbajnokságra minél erősebb huszonhármas kerettel utazzunk ki, még akkor is, ha reálisan csak tizenhét-tizennyolc játékossal dolgozik az ember, a többiek pedig elsősorban tapasztalatszerzés céljából tartanak velünk. Azt szerencsére máris elértük, hogy az emberek megértették: a játékosok szeretik a válogatottat". Hát még hogy szerették, sőt, imádták, őket meg az olaszok, amikor a németországi tornát a Buffon – Zaccardo, Cannavaro, Nesta, Grosso – Perrotta, Pirlo, De Rossi – Totti – Toni, Gilardino összeállításban kezdő, és a Buffon – Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso – Camoranesi, Pirlo, Gattuso, Perrotta – Totti – Toni felállásban záró azzurri tizenegy megnyerte!

SIKEREK

A Juventusszal öt bajnoki címet, egy kupát, négy Szuperkupát, egy BL-t, egy európai Szuperkupát és egy Interkontinentális Kupát nyert, Olaszországot pedig vb-címre vezette. A kantoni Evergrande edzőjeként nyert három kínai bajnokságot, egy kupát és egy ázsiai BL-t is (19). Kicsit még jobban is állhatna, de három BL-döntőt és egy UEFA-kupa-finálét is elbukott a Juventusszal.

 

 

Lippinek volt ereje és bölcsessége sikerei csúcsán lemondani, hogy mindezeket sutba dobva a 2008-as Eb-kudarc után visszatérjen a szövetségi kapitányi székbe. "Pedig garantáltan nem tudja megvédeni csillogó renoméját: a Serie A-ban nagyítóval kell keresgélni az olasz tehetségeket, egykori kulcsemberei már túlléptek a harmincon és régi éhségüknek nyoma sincs. Nem mellékesen, ha jól meggondoljuk, az egy szem Buffonon kívül egy szem világklasszist sem képesek felmutatni!" – írtuk a torna előtt, és lőn. Bánatában egy kis pihenés után elment dolgozni Kínába, hogy még ükunokájának se kelljen dolgoznia... Évi húszmillió eurót keresett ott kapitányként, 2016 és 2019 között!

A futball statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 1996-ban és 1998-ban ő lett a földkerekség legjobb edzője, Roberto Baggio életrajzi könyvében azért elárulta Lippi néhány „emberi vonását" is: Copfocska szerint a tréner aljas módon bánt vele, az futballistát kedvelő játékostársakat nyilvánosan lehordta; ráadásul arra kérte a csatárt, hogy kémkedjen számára az öltözőbeli hangulatról...