„A 2010-es vb megmutatta, hogy szinte minden válogatott olyan kompakt védelemmel áll fel, hogy képes legyen még a legerősebb ellenfeleket is zavarba hozni. A legsikeresebb csapatok viszont rugalmasak voltak és jól tudtak idomulni a mérkőzésszituációkhoz – ez jelentette a sikerhez vezető utat az egészséges agresszivitással és a játékosok kitűnő technikai képzettségével együtt" – kezdi a FIFA taktikai- és trendelemzését a világbajnokságról.

A nemzetközi szövetség szakértői csoportja kiemeli: mivel minden, a tornára kijutott csapat képes volt sokszor nyolc-kilenc emberrel fegyelmezett védekezést bemutatni, kiemelt szerepet kaptak a magasan képzett középpályások, akik akár középen is, de főleg a széleken egy az egyben meg tudták bontani a védelmet.

A formációkról: Új-Zéland, Algéria és Chile (mind három középhátvédes taktika) kivételével továbbra is domináns a négyvédős rendszer. Tíz csapat alkalmazott hagyományos 4-4-2-es rendszert, illetve annak visszavont csatáros, 4-4-1-1-es verzióját. Argentína „gyémánt" rendszerű középpályával, Brazília a szélsőhátvédek előretörését segítő formációban (4-4-2 két belső védekező középpályással, középre húzó szélsőkkel) állt fel, védekezésnél 4-5-1-re váltó 4-3-3-at Mexikó, Japán és Kamerun használt. A legeredményesebb felállás továbbra is az elmúlt évek „legdivatosabb" formációja, a 4-2-3-1, a négy elődöntősből csak Uruguay nem ezt játszotta – a celeste 4-4-2/4-4-1-1-et alkalmazott.

A spanyol, a holland és a német 4-2-3-1 azonban finomságokban különbözött egymástól. A hollandoké klasszikus egycsatáros (Van Persie a center) felállás, de Robben és Kuyt minden adódó alkalommal fellépett mellé, kialakítva a holland hagyományokban mélyen gyökerező 4-3-3-at, ráadásul a két szélső rendszeresen oldalt váltott a meccseken. A két szélső fellépése esetén Wesley Sneijder kapocsként működött a középpálya felé (4-2-1-3, vagy 4-3-3 egy nagyon támadó szellemű középső középpályással).

A németeknél a támadószekcióban Miroslav Klose centerjátéka mellé két, a klubjánál megszokottnál kijjebb került csatárt alkalmazott Joachim Löw (Podolski, Thomas Müller), míg Mesut Özil nagy mozgási szabadsággal visszaléphetett a középpályára, illetve elkalandozhatott a szélekre is.

A világbajnok spanyoloknál Xavi és Iniesta is jobban a szélekre tolódott, mint a Barcelonában, de gyakran cseréltek helyet, és tulajdonképpen támadásban kötetlenül játszhattak. Az első mérkőzéseken David Villa támadó középpályásként indult Fernando Torres mögül, de Torres formahanyatlása miatt később ő lett az egyedüli ék, az elődöntőben és a döntőben Pedro támogatta hátulról.

A riport kiemeli: a 4-2-3-1-et játszó csapatok stabilitását a két védekező középpályás adja meg, és mindhárom, elődöntőbe jutott és ilyen formációval felálló válogatottban a két játékos (Schweinsteiger, Khedira/Van Bommel, De Jong/Xabi Alonso, Busquets/Pérez, Arévalo Rios) tökéletesen kiegészítette egymást.

Kritikák: A brazil válogatott külön részt kapott a stratégiai részben, de nem pozitív okokból: a FIFA elemzői kiemelik a selecao stratégiai rugalmatlanságát, azt, hogy amikor Hollandia ellen elvesztették a fonalat, „elvesztették koncentrációjukat, képtelenek voltak alkalmazkodni, vagy megbirkózni annak a terhével, hogy mindenáron győzniük kell". Említést érdemel a szisztematikus nevelőmunka (a négy elődöntőst összehasonlítva a 2006-ban a legjobb négy közé jutottakkal majdnem 2 évvel alacsonyabb az átlagéletkor), különösen Hollandia, Spanyolország és Németország esetében.

Kritikát érdemeltek ki a kapusok, „megmagyarázhatatlan hibáikkal". A kapusoknál kommunikációs problémákat, ötösön belüli bizonytalanságot, illetve a távoli lövéseknél gyakori hibákat rónak fel – hozzátéve, hogy ezek valószínűleg a Jabulaninak is köszönhetők. Persze egy megjegyzést azért kapnak a kapusok: lehet panaszkodni a labdára, de már hónapokkal a vb előtt gyakorolhattak vele.

A jelentés külön foglalkozott az első gólok fontosságával: a világbajnokság 64 mérkőzéséből 46 alkalommal az a csapat hagyta el győztesen a pályát, amelyik az első gólt szerezte. Mindössze négy mérkőzés volt a vb-n, amelyen az első gólt kapó csapat fordítani és győzni tudott (Dánia Kamerun ellen, Görögország Nigéria ellen, Hollandia Brazília ellen, illetve Uruguay tizenegyesekkel Ghána ellen) – ez rendkívül alacsony szám.

Védekezés: Az általános trend továbbra is a zónavédekezés keverése szükség esetén (rögzített szituációk) emberfogással, és – ez külön említést kapott – a legerősebb csapatok esetén nagyon kevés szabálytalansággal. Két nagy „védekezési iskolát" különböztettek meg: a mélyen védekező, kontrázót (Algéria, Uruguay, Portugália, Svájc), illetve az agresszív labdaszerzésre építőt (Spanyolország, Brazília, Paraguay, Chile). A kettő keverékével operált Ghána és Németország.

Önálló alfejezetet érdemelt az „intelligens védekezés" a tizenhatos környékén – ez a felesleges szabálytalanságok elkerülését jelenti, amely a legjobb védekezés a pontrúgó-specialisták ellen. A jelentés idézi Joachim Löwöt, aki a vb előtt külön gyakoroltatta a Nationalelffel a tizenhatos környéki tiszta védekezést. Ez azzal is jár, hogy a korábbinál kevesebb a becsúszó szerelés.

Támadójáték: Sok gól esett középső kiugratásokból (31) és szélső elfutások utáni visszapasszolt labdákból, viszont jelentősen csökkent a hagyományos szélsőjáték (elfut, bead...) szerepe, mivel minden csapat telezsúfolta védekező játékosokkal a tizenhatost.

A világbajnokság kieséses szakaszában jóval nyíltabban játszottak a válogatottak, legalábbis erre utal a kontrából szerzett gólok megugró száma.

Fiatalok: Minden korábbinál nagyobb szerepet kapott a fiatalok generációja, 123 játékos volt 23 év alatti, és közülük 99-en lehetőséget is kaptak. A német csapatban 9, a ghánaiban 8, az argentinban 7, a spanyolban, a szerbben, a kameruniban és a mexikóiban 6-6 U23-as labdarúgó volt. A riport megemlíti: az új generáció taktikailag nagyon képzett, technikailag kiemelkedő, ráadásul mentálisan is jól felkészített.

Külön bekezdés foglalkozik a játékvezetők tevékenységével. A FIFA Játékvezetői Bizottságának elnöke, José María García-Aranda által jegyzett elemzés elismeri, hogy „voltak hibák, igen jelentősek is", ezzel együtt a bírók fizikai felkészültségét kiválónak, döntéseik „óriási többségét" helyesnek minősíti, és üdvözli, hogy a különböző kontinensekről érkező játékvezetők közel azonos színvonalon végezték a munkájukat. Ezt illusztrálandó külön kiemeli a nyitómeccset vezető fiatal üzbég játékvezető, Ravsan Irmatov „briliáns" tevékenységét. García-Aranda a játékvezetők határozottságának tudja be, hogy a megszokottnál – különösen a 2006-os tornához viszonyítva – kevesebb súlyos sérülés történt.

Ami a jelentős játékvezetői hibákat, pontosabban a számukat illeti: az alapos elemzés után a FIFA illetékesei úgy ítélik meg, hogy a 145 megadott gólból 142 szabályos volt, ellenben a les miatt érvénytelenített 15 gólból kettőt meg kellett volna ítélni. A 663 kapura lövésből öt eredményezett „gólvonal körüli incidenst", négy esetben helyesen döntött a játékvezető.

A büntetőterületen belüli események közül a FIFA 65-öt tartott érdemesnek az utólagos alapos elemzésre. Az eredmény: 45 esetben megalapozottan maradt el a büntető, a 15 megadott tizenegyeshez sem fér kétség, ellenben a maradék öt, továbbengedett szituációnál a tizenegyes lett volna a helyes ítélet.