A brazilok címvédése - Garrincha vezérletével

Három akkora világnagyság, mint Puskás, Di Stéfano és Pelé egy világbajnokságon? Ráadásul egymás ellen?! Igen! Pontosabban: igen is, meg nem is.

Öcsi, azaz inkább már Pancho, aki azt megelőzően (1954) még magyar színekben tűnt fel a vb-n, a Szőke Nyíl és a Fekete Gyöngyszem neve is rajta volt a nevezési listán – a két rutinos róka a spanyol, a csokibőrű süvölvény meg a címvédő brazil válogatottat erősítette Chilében. Illetve csak erősítette volna.

Don Alfredo ugyanis még a rajt előtt kidőlt a sorból (attól fogva az Interrel később két BEK-et is nyerő Helenio Herrera kapitány munkáját segítette a tornán), Pelé pedig – akinek játékára tízezrek voltak kíváncsiak az andoki országban – a második csoportmérkőzésen sérült meg súlyosan (attól fogva Amarildo helyettesítette, prímán).

A C jelű kvartettben így elmaradt a várva várt csúcstalálkozó. A Vina del Marban rendezett és a továbbjutás szempontjából égetően fontos brazil–spanyol (2:1) meccsen csupán Puskás Ferenc lépett pályára az álomtrióból…

A jó erőkből álló szovjet és nyugatnémet együttes – a spanyolokkal ellentétben – gond nélkül kiharcolta csoportjából a továbbjutást, a négy közé viszont már ők sem tudták beverekedni magukat. Sepp Herbergernek, a berni csoda szülőatyjának ez volt az utolsó világbajnoksága.

Búcsú ide, búcsú oda, az „öreg” még azokban a napokban is előre tekintett, stabil, használható alapokat hagyva a Nationalelf élén őt 1964-ben váltó Helmut Schönre: mindössze két 30 év fölötti játékos akadt megfiatalított, sikerre éhes keretében.

Brazília nem az NSZK útját járta – akkor még. Huszonkettes keretében kilencen is már legalább a harmadik ikszüket taposták, ugyanakkor ott voltak a csapatban a tacskók is, Pelé, Coutinho, Amarildo, no és a legjobb futballistakorban lévők, Zito, Zózimo, Vavá, valamint Garrincha.

Utóbbi – a többi között éppen Vavával holtversenyben – lett a torna gólkirálya és a torna legjobb játékosa. És ami sokkal, de sokkal fontosabb: Brazíliának, a döntőben 3:1-re fölülmúlva Csehszlovákiát, sikerült megvédenie világbajnoki címét!

Csehszlovákia… A magyarok mumusa. Még nem 1969-ben és Marseille-ben, hanem egyelőre 1962-ben és Rancaguában. Számos a „friss erő” Baróti Lajos társulatában. Összesen 12 vb-újonc van a keretben, köztük olyan ifjú titánok, mint a 23 éves Göröcs János, vagy az egyaránt 20 esztendős Albert Flórián, Mészöly Kálmán és Farkas János.

A csoportkörben az angolok (2:1) és a bolgárok (6:1) is meghajolnak, így Argentínával szemben elég a gól nélküli döntetlen. Aztán a negyeddöntőben jöhetnek a csehszlovákok. És jönnek is, sajnos. Amikor pedig mi jövünk, ott van Viliam Schrojf, az egész vb legkitűnőbb kapusa, aki mindent véd. Ha pedig már ő sem tehet semmit, megteszi helyette a kapufa vagy éppen Nyikolaj Latisev.

A szovjet játékvezető nem látja (?) gólnak Tichy Lajos kapukeretről levágódó bombáját. Hiába rohamozunk tovább, marad az 1:0 – oda. A derék Schrojfot a lefújás után vállukra kapják honfitársai, mi meg Albert társgólkirályi titulusával vigasztalódunk. Ha vigasztalódunk egyáltalán…