Románia: menni vagy maradni? „Piturca nem tárgyal senkivel!”

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 19:50
Az erdely.ma portál szerint elképzelhető, hogy mégis távozik a román labdarúgó-válogatott éléről Victor Piturca szövetségi kapitány, akit továbbra is megpróbál elcsábítani a szaúdi al-Ittihad.

Amennyiben sikerül megegyezni, az edző október közepétől távozhat a román válogatottól, új csapatához pedig az Európa-ligában is érdekelt bukaresti Steaua két játékosát, Alexandru Chipciut és Cristi Tanasét is magával vinné – teszi hozzá a lap.

Mindeközben Piturca egyik legjobb barátja és képviselője, Viorel Paunescu szerint szó sincs távozásról.

„Piturca nem tárgyal senkivel, ő egy komoly ember. Még, ha volt is megkeresése, most már lezárt a téma. Persze jövőre talán folytatódik, de jelenleg csak a válogatottra koncentrál, és bizonyítani szeretne. Megszakadtak a tárgyalások, nincs más ajánlat. Most egyedül a válogatott a fontos, nem gondol másik együttesre" – nyomatékosította Paunescu.

A szövetségi kapitány közben Ciprian Maricát is behívta a román válogatott keretébe annak ellenére, hogy a magyar válogatott ellen október 11-én nem léphet pályára.

Egyelőre csak az idegenlégiósok listáját hozták le, a végleges keretet október 3-án jelentik be. Az első fordulóban Görögországban diadalmaskodó román válogatott október 11-én Magyarországot fogadja Bukarestben, majd 14-én Finnországba látogat.

A ROMÁN VÁLOGATOTT IDEGENLÉGIÓSAINAK LISTÁJA
Kapusok: Costel Pantilimon (Sunderland, Anglia), Ciprian Tatarusanu (Fiorentina, Olaszország)
Védők: Gabriel Tamas (Watford, Anglia), Vlad Chiriches (Tottenham, Anglia), Dorin Goian (Aszterasz, Görögország), Florin Gardos (Southampton, Anglia), Dragos Grigore (Toulouse, Franciaország), Cosmin Moti (Ludogorec, Bulgária), Razvan Rac (PAOK, Görögország)
Középpályások: Ovidiu Hoban (Hapoel Beer Sheva, Izrael), Mihai Pintilii (al-Hilal, Szaúd-Arábia), Gabriel Torje (Konyaspor,Törökország), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart, Németország)
Támadók: Bogdan Stancu (Genclerbirligi, Törökország), Ciprian Marica (Konyaspor, Törökország)*
*eltiltás miatt nem játszhat október 11-én Magyarország ellen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik