Orosz botlás Moszkvában, svéd és osztrák győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 22:48
null
Alexandru Epureanu (balra) és csapattársai nagyot küzdöttek, moszkvai pont lett a jutalma (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Európa-bajnokság G-csoportjában Ausztria és Svédország hazai pályán győzött Montenegró, illetve Liechtenstein ellen, Oroszország viszont pontokat hullajtott el Moldovával szemben.

 

SVÉDORSZÁG–LIECHTENSTEIN

Egyszerre volt megérdemelt, ugyanakkor szerencsés is a svéd válogatott győzelme, hiszen Andreas Isaksson kapujára a 93. percben érkezett az első lövés, miközben a túloldalon Cengiz Bicer állandó munkában volt. A vendégek ugyanakkor az első félórában jól tartották magukat, még ha gyakran szorultak is be a saját tizenhatosukra, és voltak kénytelenek egyszerű felszabadító eszközökhöz folyamodni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a szerencse azonban egy alkalommal a többet támadó csapat mellé állt, és a 34. percben Erkan Zengin lövése után a hálóban kötött ki a labda. A labda megpattant Ivan Quintanson, Bicer pedig tehetetlen volt a feje felett behulló játékszerrel.

Szünet után mindössze néhány másodperc telt el, amikor megpecsételődött a liechtensteniek sorsa, egy látványos, egészen pontosan látványosan nevetséges góllal. A svéd nyomás elől az egyik védő zavarba hozta kapusát, amikor hátra passzolt, Bicer pedig ritkán láthatóan rosszul találta a labdát, ami így Jimmy Durmaz elé pattant, ő pedig a hosszú sarokba talpalta a labdát. Svédország nem játszott jól, nem brillírozott, de győzelme nem forgott veszélyben.

AUSZTRIA–MONTENEGRÓ

Kifejezetten jó idő – kezdéskor 20 Celsius-fok felett – fogadta az osztrák szurkolókat Bécsben, a hazai szurkolók szívét pedig az is melegíthette, hogy csapatuk jobban kezdte a találkozót, és a félidő közepén Marko Arnautovic bal oldali előkészítését követően a középen érkező Rubin Okotie megszerezte a vezetést. A „sógorok” többször növelhették volna az előnyt, ám a pécsiek kapusa, Vukasin Polekszics több védést is bemutatott.

A második félidő Martin Harnik kapufájával kezdődött, ám a folytatásban a montenegróiaknak is volt néhány lehetősége, Mirko Vucsinics pörgetése után Robert Almer reflexszel védett nagyot, majd a hosszabbításban a támadó kevéssel lőtt mellé. Ennek ellenére a játék képe alapján David Alabáék megérdemelten szerezték meg a három pontot.

OROSZORSZÁG–MOLDOVA

Az orosz–moldovai meccsen az erőviszonyoknak megfelelően a szbornaja támadásaival kezdődött az összecsapás, ám az oroszok nem nagyon találták a kaput, hiába tüzeltek többször is, a labda ritkán jelentett veszélyt Ilie Cebanu kapujára. A hazaiaknak egészen a 73. percig kellett várni, hogy megtörjön a jég, amikor Artyem Dzjuba tizenegyesből bevette a kaput.

Az oroszok megkönnyebbülése azonban mindössze egyetlen percig tartott: a hátul is jól takarító Alexandru Epureanu szöglet után megnyerte a párharcot Szergej Ignaseviccsel szemben, és a kapuba bólintott. Oroszország pontokat veszített Moldovával szemben!

G-CSOPORT
AUSZTRIA–MONTENEGRÓ 1–0 (1–0)
Bécs, Ernst Happel Stadion. V: Bas Nijhuis (holland)
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Baumgartlinger, Alaba – Harnik, Arnautovic (Hinterseer, 62.) – Junuzovic (Ilsanker, 77.), Okotie (Lazaro, 83.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
MONTENEGRÓ: Polekszics – Szavics, Szimics, Basza, Volkov – Zverotics (Jovovics, 70.), Nikolics – Becsiraj, Vukcsevics (Jovetics, a szünetben), V. Bozsovics (Damjanovics, 76.) – Vucsinics. Szövetségi kapitány: Branko Brnovics
G: Okotie (24.)

OROSZORSZÁG–MOLDOVA 1–1 (0–0)
Moszkva, Otkrytie Aréna. V:
Kristinn Jakobsson (izlandi)
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Parsivjuk, Ignasevics, V. Berezuckij, Granat – Dzagojev, Glusakov – Ionov (Scsennikov, 75.), Kerzsakov (Ozdojev, a szünetben), Cserisev (Poloz, 62.) – Dzjuba. Szövetségi kapitány: Fabio Capello
MOLDOVA: Cebanu – I. Jardan, Armas, Epureanu, Erhan, Golovatenco – Cojocari (Racu, 73.), Ionita, Gatcan – Picusciac (Patras, a szünetben), Dedov (Szidorenko, 82.). Szövetségi kapitány: Alexandru Curtianu
G: Dzjuba (73. – tizenegyesből), ill. Epureanu (74.)

SVÉDORSZÁG–LIECHTENSTEIN 2–0 (1–0)
Solna, Friends Aréna. V:
Gediminas Mazeika (litván)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – Bengtsson, Granqvist, Antonsson, M. Olsson – Ekdal (Bahoui, 74.), Källström, Durmaz – Forsberg (Hrgota, 66.), Elmander (Wernbloom, 79.), Erkan Zengin. Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
LIECHTENSTEIN: Bicer – Quintans, M. Frick, Kaufmann, Burgmeier – Polverino – Yildiz (Brändle, 27.), N. Hasler, M. Büchel (Wolfinger, 83.), A. Christen (Kühne, 78.) – Salanovic. Szövetségi kapitány: Rene Pauritsch
G: Erkan Zengin (34.), Durmaz (46.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 3 2 1 4–2 2 7
2. Oroszország 3 1 2 6–2 4 5
3. Svédország 3 1 2 4–2 2 5
4. Montenegró 3 1 1 1 2–1 1 4
5. Moldova 3 1 2 2–5 –3 1
6. Liechtenstein 3 1 2 0–6 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik