Kis horvát Eb-történelem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.06.07. 15:59
null
Slaven Bilic és Aljosa Asanovic reklamál az 1996-os Eb-n (Fotó: Action Images)
Aki tudja, mit jelentett az Aranycsapat sikersorozata a magyarok számára, Fritz Walterék világbajnoki győzelme a háború utáni Nyugat-Németországnak, annak nem kell különösebben ecsetelnünk, hogyan tekintettek a horvátok futballválogatottjukra a kilencvenes évek második felében.

ELSŐRE NEM IS ROSSZ!

Bár Jugoszlávia a kilencvenes évek elején széthullott, utódállamai közül többen is igen erős válogatottat tudtak kiállítani. Ez igaz volt Horvátországra is, amely a függetlenség kikiáltása után három évvel, 1994-ben, az Eb-selejtezők előtt kapott csak rajtengedélyt az UEFA-tól, és a már jó ideje a nyugati klubokban légióskodó klasszisok alkotta nemzeti csapat selejtezőcsoportjában megelőzte az olaszokat is.

A korszakos zsenikkel (Aljosa Asanovic, Robert Prosinecki, Zvonimir Boban, Davor Suker) tömött gárda Angliában két győzelemmel kezdett, majd a csoport második helyén végzett, ám a negyeddöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztes németektől. Pedig a csoportban igyekeztek úgy végezni, hogy éppen velük fussanak össze, ne pedig a bosszúéhes olaszokkal, az 1994-es világbajnoki ezüstérmesekkel – végül a taljánok tovább sem jutottak, Jürgen Klinsmann és Matthias Sammer találatával pedig a németek 2–1-re megverték Miroslav „Ciro” Blazevic legényeit.

VB-BRONZ UTÁN PAUZA

Az 1987-ben U21-es világbajnokságot nyert „kemény mag” vezérletével két év múlva visszavágtak a nationalelfnek, hiszen a France '98-on 3–0-ra lemosták őket a negyeddöntőben. A végén meg sem álltak a bronzéremig, amelyet a Ladic – Bilic, Stimac, Jurcic – Asanovic, Soldo, Prosinecki (Vlaovic, 78.), Boban (Tudor, 87.), Jarni – Stanic, Suker összeállításban harcoltak ki a hollandok ellen.

HORVÁTORSZÁG–NÉMETORSZÁG 3–0

Blazevic mester fiai a kontrataktika magasiskoláját mutatták be a torna során, a kőkemény védekezés, a középpályás emberfogás és letámadás, valamint a hatékony szélsőjáték voltak ismertetőjegyeik. A 2000-es kontinenstornára azonban szinte ugyanezzel a garnitúrával sem jutottak ki, ráadásul csoportjukban az írek mellett a jugoszlávok is megelőzték őket.

GENERÁCIÓVÁLTÁS, DÖCCENŐKKEL

A 2002-es vb-re nosztalgiacsapattal utaztak ki, ennek megfelelően simán kiestek. A portugáliai kontinenstorna előtt Otto Baric kapitány levezényelte az elkerülhetetlen generációváltást, és ha pótselejtezőn keresztül is, de kivívták a részvételt.

Dado Prso személyében újra rendelkeztek egy jó csatárral, visszakerült középre Igor Tudor, a Milanban nélkülözött Dario Simic is megtartotta helyét; míg Baric meglepetésemberei Ivica Mornar, Nenad Bjelica, Giovanni Rosso és Tomislav Sokota voltak.

A svájciak ellen 0–0-val és fantáziátlan támadójátékkal kezdtek, ennek örömére a média és játékosok zöme azonnal a kapitány ellen fordult. Nem is jutottak tovább: a franciákat az öngóllal és öngólpasszal jeleskedő Tudor miatt nem tudták megverni (2–2), majd hiába vezettek az angolok ellen, a vége 2–4 lett.

BILIC-ÉRA: EB-ÉRA

A 2006-os vébén erősen közepesen produkáltak, így érkezett a kapitányi posztra a korábbi kiváló bekk, Slaven Bilic, aki búcsút mondott a tradicionális horvát 3–5–2-es felállásnak, és áttért a négyvédős rendszerre. A stabilabb hátsó sornak is köszönhetően kijutottak a 2008-as kontinenstornára, ahol kevés híján elmasíroztak az elődöntőig, így azt is megbocsátották Bilicnek, hogy a 2010-es vb-t is nélkülük rendezték meg. Nem úgy a lengyel-ukrán kontinenstornát, amelyre a törökök elleni pótselejtezőt abszolválva váltottak jegyet. Jó előjel volt ez számukra a torna előtt, hiszen éppen a törököktől kaptak ki az Euro 2008 negyeddöntőjében, óriási nagy csatában...

TÖRÖKORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0–3


Pechjükre éppen a két későbbi döntős, Spanyolország és Olaszország is csoportjukba nyert besorolást, így aztán nem jutottak tovább, de az íreket elverték, a taljánokkal ikszeltek, a világbajnok hispánoktól pedig csak egyetlen góllal kaptak ki, utóbbi alkalommal a Pletikosa – Srna, Corluka, Schildenfeld, Strinic – Vida, Vukojevic – Modric, Rakitic, Pranjic – Mandzukic kezdővel.

„A vb-re kínkeservesen kijutó, kapitányt is váltó horvátok rendelkeznek kiemelkedő játékosokkal – Luka Modric, Mario Mandzukic, Ivan Rakitic –, ám Niko Kovac csapata játékerőben jócskán elmaradónak tűnik Ciro Blazevic 1998-as hőseitől. Ráadásul Mandzukic – a világ egyik legjobban védekező és letámadó csatára – buta piros lapja miatt eltiltással kezdi a tornát. A továbbjutásra teljesen reális eséllyel pályáznak, ám a horvát csapat nyolcaddöntős szintűnél nem tűnik jobbnak” – írtuk róluk a következő vébé előtt, és Brazíliában végül a kockás mezesek végül kvartettjükben ragadtak.

Később sem remekeltek, így aztán nem meglepő, hogy régi sikereik helyszínére, Franciaországba a kontinenstornára már Ante Cacic vezérletével jutottak el, és sokan afféle titkos esélyesként beszélnek róluk – és bizony, ha csak a középpályát és a csatársort néznénk, akkor a titkos jelzőt nyugodt szívvel el is hagyhatnánk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik