Garics: Magyar vagyok; énekeltem a Himnuszt; otthon sza.ba sem vettek

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2016.06.14. 22:48
null
Garics György az osztrák válogatott edzésén David Alabával (Fotó: Reuters)
A Magyarország–Ausztria (2–0) Eb-meccs után az osztrák válogatott magyar védője, Garics György, akinek a napokban elhunyt az édesapja (idősebb Garics György, a Haladás egykori labdarúgója), hosszú idő után először beszélt a magyar sajtóban történetéről – a Nemzeti Sport Online kérdéseire válaszolva.

 

„Furcsa, érzelemgazdag meccs volt, tényleg nehéz szavakat találni. Szavakba foglalni azt, amit ilyenkor az ember érez, már csak édesapám miatt is” – kezdte taglalni Garics György a lefújást követően a Nemzeti Sport Online kérdésére, hogy mit élt át a kispadon.

Korábban már beszélt arról, lehet, hogy a magyar himnuszt is énekelni fogja a meccs előtt.

„Igen, énekeltem a Himnuszt. Magyar vagyok, magyarnak érzem magamat, de az osztrákoknak játszom. Édesapám is sokáig küzdött azért, hogy elmondhassam a történetemet, hogy miért lettem osztrák válogatott. De még senki sem hallgatott meg” – mondta a meccset a kispadról végignéző Garics, akinek a szavaiból sugárzott a keserűség.

Amikor felvetettük neki, hogy most itt a lehetőség, először azzal hárított, hogy most nem ez a legalkalmasabb pillanat, de aztán előtörtek belőle az érzelmek.

„Hogy miért 32 éves koromra kellett megélnem, hogy a zöld gyepen hallgathatom a magyar himnuszt, azt kérdezzék meg az akkori magyar futballfejesektől – fogalmazott a német élvonalbeli Darmstadt hátvédje, aki Szombathelyen született, a Haladásban kezdett futballozni, de még csak a magyar utánpótlás-válogatottba sem kapott soha meghívót. – Amíg a Rapid Wienben nem mutatkoztam be az osztrák Bundesligában, addig otthon sza.ba sem vettek. Tudjuk, hogyan működtek akkoriban a dolgok Magyarországon.”

„Azóta sokszor lehazaárulóztak, de én nem vagyok hazaáruló. Magyarországon születtem, magyar vagyok, a családom Magyarországon él. Ha annak idején meghívnak a magyar válogatottba, eszembe sem jutott volna, hogy az osztrák csapatban játsszak. De mivel a magyar válogatottnál szóba sem került a nevem, a karrierem érdekében azt a döntést hoztam, hogy osztrák válogatott leszek. Ez az én döntésem volt. Édesapámtól nagyon sok segítséget kaptam, de ebbe a döntésembe nem szólt bele” – folytatta Garics.

„Ez a mai meccs segít így befejezni ezt a történetet, nem akarok vele többet foglalkozni. A sors megadta nekem, hogy egy Európa-bajnokságon hallgathatom a magyar himnuszt, ezt ennél jobban megrendezni sem lehetett volna” – zárta le a témát a 2006-tól 2015-ig Olaszországban, a Napoliban, az Atalantában és a Bolognában is futballozó jobbhátvéd.

Garicsot az osztrák kapitánnyal, Marcel Kollerrel ellentétben meglepte a magyar válogatott.

„Meglepett, az ahogyan hátulról próbáltak kijátszani minket, a selejtezőkön nem láttam ilyen jó értelembe véve agresszívnek, letámadó stílusúnak a magyar csapatot. Tényleg minden lehetséges a futballban, és ez ma újra bebizonyosodott. Magyarország sem dőlhet hátra a folytatásban, az biztos, mint ahogy az is, én mindig is a magyarok szurkolója voltam, és maradok is, ezen az Eb-n is, még ha ezt erre a kilencven percre félre is tettem” – tette hozzá egy másik kérdésére válaszolva Garics.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–
AUSZTRIA 2–0 (0–0)
Bordeaux,
Nouveau Stade de Bordeaux, 34 424 néző. Vezette: Turpin (francia)
MAGYARORSZÁG:
Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Gera, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber, 79.), Németh K. (Pintér Á., 89.) – Szalai (Priskin, 69.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Baumgartlinger, Alaba – Harnik (Schöpf, 78.), Junuzovic (Sabitzer, 59.), Arnautovic – Janko (Okotie, 65.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Gólszerző
: Szalai (62.), Stieber (87.)
Kiállítva
: Dragovic (66.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik