Felkészülés: CR-dupla, Quaresma zseniális – hét portugál gól a főpróbán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 22:37
null
Cristiano Ronaldónak 45 percnyi játék is elég volt a duplázáshoz (Fotók: AFP)
A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő Portugália az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésén hazai pályán 7–0-ra megverte Észtországot. A fölényes győzelemből az első félidőt a pályán töltő Cristiano Ronaldo két góllal, míg Ricardo Quaresma szintén két góllal, valamint „két és fél” gólpasszal vette ki a részét.

A portugál válogatott az első perctől kezdve irányította a játékot, beszorította a saját térfelére az észt csapatot, ám a mezőnyfölényt sokáig nem sikerült gólra váltania. Az első félidő hajrájában aztán megtört a jég, és beindult az üzlet, a házigazdák szűk tíz perc alatt hármat is berámoltak.

A 36. percben Ricardo Quaresma szenzációsan, a védjegyének számító jobb külsős passzal ívelte középre a labdát, amelyet Cristiano Ronaldo a bal felső sarokba fejelt (1–0). Három perccel később Quaresma igazította meg a labdát a tizenhatoson belül a bal oldalon, majd jobb belsővel, lágyan a hosszú felső sarokba emelt – pazar megmozdulás volt (2–0).

Az első félidő rendes játékidejének utolsó percében Joao Mário indult meg a jobb szélen, visszagurította a labdát Ronaldónak, aki a jobb lábával rárúgta a labdát a balra, de a kapust pont ez csapta be, és nem tudta hárítani a léc alá hulló labdát (3–0).

Cristiano Ronaldo szerepvállalása ezzel véget is ért ezen a mérkőzésen, a szünetben lecserélte őt Fernando Santos szövetségi kapitány, a helyére Nani állt be. Az 55. percben Quaresma szöglete után Danilo Pereira fejelt a kapu közepébe (4–0), majd a Besiktas szélsőjének újabb beadását követően Karol Metsről pattant a saját kapujába a labda (5–0).

Ricardo Quaresma pályafutásának egyik legjobb meccsén van túl
Ricardo Quaresma pályafutásának egyik legjobb meccsén van túl

Nem szeretnénk túlzásba esni, de Quaresmát élmény volt nézni, a legszebb napjait idézte. Annyira élvezte a játékot, hogy még rabonás mozdulattal is megpróbált gólt szerezni, ám 18 méterről nem találta el a kaput. Nem úgy a 77. percben, amikor az erőszakosan, de az is lehet, hogy szabálytalanul labdát szerző Renato Sanches kiugratása után kiszorított helyzetből kilőtte a jobb alsót (6–0).

A kegyelemdöfést a 80. percben a csereként beálló Éder adta meg (7–0).

Mit is mondhatnánk?! A portugálok több mint sikeres főpróbát tartottak, kinyitották a gólcsapot – az Eb-ellenfelek feladata lesz elzárni.

EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PORTUGÁLIA–ÉSZTORSZÁG 7–0 (3–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz. Vezette: Vertenten (belga)
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric (Vieirinha, a szünetben), Pepe (R. Carvalho, 58.), José Fonte, Guerreiro – Joao Mário (Éder, 59.), Danilo Pereira (W. Carvalho, 70.), André Gomes – Moutinho (R. Sanches, 58.) – C. Ronaldo (Nani, a szünetben), Quaresma. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: C. Ronaldo (36., 45.), Quaresma (39., 77.), Danilo Pereira (55.), Mets (61. – öngól), Éder (80.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik