Felkészülés: a hollandok nyertek Lengyelországban; Lukaku mellel szerzett gólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 22:58
null
Robert Lewandowskinak nem volt kapuit eltaláló lövése a hollandok ellen (Fotók: Reuters)
Az Európa-bajnokságról lemaradó Hollandia felkészülési mérkőzésen 2–1-es győzelmet aratott az Eb-résztvevő Lengyelország otthonában. A belgák hazai pályán a hajrában egyenlítettek a finnek ellen.

LENGYELORSZÁG–HOLLANDIA

A holland válogatott véget vetett a lengyelek 2014 márciusa óta tartó hazai veretlenségi sorozatának. Az oranje a 33. percben szerzett vezetést, amikor a lengyel védők őrizetlenül hagyták Vincent Janssent, aki öt méterről a léc alá fejelt.

A lengyelek egy óra játék után Artur Jedrzejczyk révén egyenlítettek, ám negyedórával később a védelmük megint nem állt a helyzet magaslatán, amit Georginio Wijnaldum használt ki, és lőtte ki a jobb felső sarkot hét méterről.

A hollandok a 2014-es világbajnokság óta másodszor maradtak veretlenek sorozatban három hivatalos mérkőzésen.



EURÓPA-BAJNOKI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
LENGYELORSZÁG–HOLLANDIA 1–2 (0–1)
Gdansk. Vezette:
Zelinka (cseh)
LENGYELORSZÁG: Szczesny – Piszczek (Cionek, a szünetben), Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Kapustka, a szünetben), Maczynski (Jodlowiec, 80.), Zielinski, Grosicki (Peszko, 77.) – Milik (Stepinski, 87.), Lewandowski (Linetty, 67.). Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
HOLLANDIA: Cillessen – Tete, Bruma, Van Dijk, Willems (Van Aanholt, a szünetben) – Van Ginkel (Strootman, 71.), Bazoer, Wijnaldum – Berghuis (Narsingh, 67.), V. Janssen (Dost, 75.), Promes. Szövetségi kapitány: Danny Blind
Gólszerző: Jedrzejczyk (60.), ill. V. Janssen (33.), Wijnaldum (76.)

BELGIUM–FINNORSZÁG

A bivalyerős összeállításban pályára lépő belgákat nem sok választotta el attól, hogy Brüsszelben kikapjanak a finnektől, de a csereként beálló Romelu Lukaku a 89. percben döntetlenre mentette a meccset. Az Everton csatára a kapus által felütött labdát a gólvonalról, mellel tessékelte a kapuba.



BELGIUM–FINNORSZÁG 1–1 (0–0)
Brüsszel. Vezette:
Hugo Miguel (portugál)
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Denayer, Vermaelen, Vertonghen – Hazard, Fellaini (R. Lukaku, 79.), Witsel, De Bruyne – Batshuayi (Benteke, 57.), Origi (Mertens, 58.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Gólszerző: R. Lukaku (89.), ill. Hämäläinen (53.)

NORVÉGIA–IZLAND

A házigazda norvégok Stefan Johansen megpattanó lövésével már az első percben megszerezték a vezetést. A vendégek Sverrir Ingi Ingason fejesével a 36. percben egyenlítettek, de öt perccel később Pal André Helland hatalmas szabadrúgásgóljának köszönhetően a norvégok ismét előnybe kerültek.

A második félidő közepén Alexander Sörloth emelt a vendégek kapujába, a végeredményt a hajrában Gylfi Sigurdsson állította be tizenegyesből.

Az izlandiak a hatodik idei felkészülési meccsükön a negyedik vereségüket szenvedték el, az Eb előtt még összecsapnak Liechtensteinnel is.

NORVÉGIA–IZLAND 3–2 (2–1)
Oslo. Vezette:
Clancy (skót)
IZLAND: Kristinsson (Jonssón, a szünetben) – Hauksson (T. E. Bjarnason, 62.), R. Sigurdsson, Ingason, Magnússon – Gudmundsson, Gunnarsson (Sigurjónsson, 82.), Sigurdsson, Hallfredsson (B. Bjarnason, a szünetben) – Bödvarsson (Gudjohnsen, a szünetben), Finnbogason (Sigthórsson, 62.). Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson
Gólszerző: S. Johansen (1.), Helland (41.), Sörloth (67.), ill. Ingason (36.), Sigurdsson (81. – 11-esből)

OROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG

Az oroszok számára indult jobban a mérkőzés, hiszen Alekszandr Kokorin tizenhat méterről megeresztett lövésével már a kilencedik percben előnybe kerültek. A Zenit támadójának lövésébe Petr Cech csak beleérni tudott, a labda a bal felső sarokba vágódott.

Tomás Rosicky több mint két év után talált be ismét a cseh válogatottban
Tomás Rosicky több mint két év után talált be ismét a cseh válogatottban

A csehek az első félidőben nem tudtak válaszolni, a második játékrész elején azonban már igen, amikor a Tomás Necid által lefejelt labdát Tomás Rosicky látványos mozdulattal, félfordulatból juttatta a kapuba. Az Arsenal veterán középpályás 2014 márciusa óta először talált be a cseh válogatottban.

A győztes gólt a rendes játékidő utolsó percében Dzsudzsák Balázs bursai csapattársa, Tomás Necid szerezte, aki közelről helyezett a léc alá.

Az oroszok az Eb kezdete előtt még a szerbekkel, míg a csehek a dél-koreaiakkal játszanak felkészülési meccset.

OROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG 1–2 (1–0)
Innsbruck. Vezette:
Schörgenhofer (osztrák)
OROSZORSZÁG: Lodigin (Guilherme, a szünetben) – Szmolnyikov, V. Berezuckij (Neustädter, 64.), Ignasevics, Torbinszkij (D. Kombarov, 64.) – Gyenyiszov, Ivanov (Golovin, 64.) – Satov, Kokorin (Szamedov, 64.), Szmolov – Dzjuba (Mamajev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij
CSEHORSZÁG: Cech – Gebre Selassie, Hubník (Sivok, a szünetben), M. Kadlec, Limbersky (Kaderábek, 64.) – Darida, Pavelka (Plasil, a szünetben) – Dockal (Skalák, 41.), Rosicky (Kolár, 85.), Krejcí – Lafata (Necid, a szünetben). Szövetségi kapitány: Pavel Vrba
Gólszerző: Kokorin (6.), ill. Rosicky (49.), Necid (90.)

TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Észtország–Andorra 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik