Euro 2016: „Ha nem kezdőként számol velem, ki se vigyen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 07:07
Dejan Lovren, a Liverpool horvát védője még mindig mérges Ante Cacic szövetségi kapitányra, amiért nem küldte pályára Budapesten a magyarok elleni felkészülési mérkőzésen. Lovren, akinek az Eb-szereplése is veszélybe került, azt mondta, nem kér bocsánatot a szövetségi kapitánytól.

„Nem kérek bocsánatot. Sőt, azt mondom, ha nem kezdőként számol velem, ki se vigyen– szögezte le Lovren a Sportske novostinak. – Hazudtak nekem. A kapitány azt ígérte, hogy kapok egy félidőt, készen is álltam, mégsem tett be. Nem akarom szépíteni, kikészített az eset. Darijo Srna annak ellenére játszott, hogy két órával a meccs előtt azt mondta, nem bírja. Nem akarok arrogánsnak tűnni, de Cacic azt mondta, játszhatok a második félidőben, mégsem tett be.”

„Milyen felkészülés ez? Corlukával nem játszottunk együtt négyvédős felállásban. Izraelben 3–5–2-vel játszottunk, de szerintem négy védővel állunk fel az Eb-n. Szerintem a felkészülési meccseken is ezt a felállást kellene próbálgatni. Hogy gondolja a 3–5–2-t, amikor azt a játékot nem is ismerjük?” – méltatlankodott a Liverpool védője, aki a budapesti meccs második félidejében idő előtt abbahagyta a bemelegítést, és a kispadnál veszekedett a kapitánnyal, aki ezt követően nem cserélte be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik